Ugrás a tartalomra
x
""

Heath Ledger egy melegvicc miatt nem volt hajlandó megnyitni az Oscar-díjátadót

Jake Gyllenhaal az Another Man nevű magazinnak adott interjújában mesélt 2005-ös, Túl a barátságon című, egy homoszexuális kapcsolatot bemutató filmje apropóján arról, hogy filmbéli partnerét, Heath Ledgert mennyire érzékenyen érintette, amikor viccelődni akartak a történettel. Az elhunyt színész emiatt nem vállalta el, hogy megnyissa a következő évi Oscar-díjátadót.

Emlékszem, azt akarták, hogy mi mondjuk a nyitóbeszédet az Academy Awards-on abban az évben. Valami viccelődés lett volna benne a filmmel kapcsolatban, Heath pedig visszautasította a felkérést. Úgy voltam bele, hogy hát jó, rendben, tök mindegy... Azt gondoltam, hogy csak egy jó vicc az egész, de Heath azt mondta, számára ez kicsit sem humoros, egyáltalán nem akar ezzel poénkodni. 

Gyllenhaal az interjúban hozzátette, nagyra becsülte kollégájában, hogy sosem viccelődött a homoszexualitásról szóló filmről, Heath azt mondta, a szerelem az szerelem, nem pedig tréfa tárgya. 

A Túl a barátságont nyolc kategóriában is jelölték az Oscaron, mindkét színész esélyes volt egy-egy szoborra, de végül üres kézzel távoztak. Azt azért nem lehet mondani az alkotásra, hogy elkerülték a díjak: a Velencei Filmfesztiválon és a BAFTA-n is nyert, sőt, több Golden Globe-bal is kitüntették. Heath Ledger poszthumusz 2009-ben kapott Oscart, A sötét lovag című Batman-filmben nyújtott Joker-alakítása miatt. 

velvet.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux