Ugrás a tartalomra
x

A barátomról kiderült, hogy melegpornós

A szexmunka sokak számára szégyellnivaló foglalkozás és nem merik elmondani a társaiknak, mivel keresik a pénzt, mert nem szeretnék elveszíteni. A 24.hu olvasója megtudta, hogy a szerelme szexuális szolgáltatásokból él, és igyekszik alkalmazkodni a kialakult helyzethez. 

Tökéletesen működő, négy éve tartó, szexuálisan túlfűtött, igazi, őszinte érzelmeken alapuló kapcsolatban éltem a 28 éves párommal, Misivel, egészen tavaly novemberig. Aztán elveszítette a munkahelyét, és láttam rajta ez mennyire bántja. Egyszercsak mellém ült, átölelt, és azt felelte, neki most melózni kell mennie. Testépítőként versenyez, minden nap edz, ezért azt gondoltam, ezzel kapcsolatban lesz munkalehetősége. Hát tévedtem. Hazahozott egy új barátot, pontosan 2018. december 31-én, akivel novemberben melózni volt éjszaka. Szilveszterkor kimentem cigarettázni, ez az új barátja utánam jött, és egy világot döntött bennem össze. Úgy tűnt, szándékosan tette, látta rajtam, hogy amiket mond, hidegzuhanyként ér. Említést tett melegpornós karrierről. Elmondása szerint ők mindketten meleg prostituáltak, és Misi vele jár el dolgozni meleg férfiakhoz, akik fizetnek szexuális szolgáltatásukért. Azóta ezzel a fiúval egyfolytában beszélnek, éjjel-nappal együtt dolgoznak, együtt edzenek, néha azt gondolom, hogy viszonyuk van.

Az olvasói levelet Tamarától kaptuk, álnevet adtunk neki is és a történetben szereplőknek is, hogy senki ne ismerje fel a történetüket.

„Ezt szóvá is tettem, mert megviselt a tudat, hogy milyen munkát végez, és még egy férfi is felborítja a mindennapi életünket. Percenként hívja ez a fiú, folyton itt van. Borzalmasan szerelmes vagyok, és a fájdalom is közrejátszik ebben, de lehetséges, hogy féltékeny vagyok egy férfira? Leültem a párommal beszélni erről, mire azt felelte, ezt a munkát értünk csinálja, kettőnkért. Neki sem kellemes, de más lehetősége jelenleg nincs, valamit tennie kellett, mert veszélyben volt a megélhetésünk, és ő férfiként ezt az utat látta csak megoldásként. Pár napja szóvá tettem a másik fiúval való barátságát, ami véleménye szerint teljesen normális. Amióta szóltam, nem jár ide a fiú, változtatott a telefonos dolgán, most is beszélnek, csak nem előttem, hanem titokban, míg nem jelenek meg. Van, amikor éjjel sem jön haza, mert akkor kell melóznia. Ettől az egésztől semmi étvágyam nincs, inkább hányingert érzek, mert folyamatosan ez jár a fejemben. Őszintén szeretem őt, de teljesen összezavarodtam, már nem tudom, mi a normális és mi nem. Érzem, hogy manipulálni próbál, hogy nehogy elköltözzek. Normális esetben menekülsz egy ilyen esetben, de annyira szeretem, hogy ez a munka is elfogadott lett részemről. Amióta itt van ez a barátság, azóta más minden, az ölelése sem olyan. Teljesen felőröl, hogy ilyet tett velem. Nagyon sok mindent kibírt a kapcsolatunk, mindig mellette voltam, igazi társként. De most úgy érzem, mintha nem ismerném őt.”

 

Mit lehet tenni?

A szexuális orientációnk kamaszkorunk végére eldől, tehát olyan, hogy valaki a megélhetés miatt válik biszexuálissá, kvázi kényszerből, de saját döntése alapján, nem igazán lehetséges. Feltehetően olvasónk partnere jó ideje tudja saját magáról, hogy vonzódik a saját neméhez is, nem egyértelmű, hogy korábban már volt-e melegpornós karrierje vagy csak a kapcsolat alatt lett, feltételezhető, hogy már a párkapcsolat előtt megkeresték ilyen ajánlattal. Az sem reális, hogy a szexuális orientáció egyetlen egy ember jelenlétében, közvetlen közelében fordul csak elő, és soha máskor nem, akkor is biszexuális valaki, ha heteroszexuális kapcsolatban él és akkor is, ha homoszexuális kapcsolatban él valakivel. Az, hogy olvasónk elfogadja a pornós karriert, mint munkát, rendkívüli jellemre utal, viszont a sorokban az is olvasható, hogy olvasónk testi-lelki egészsége is kezd rámenni a nem evéssel az egész történetre. Érthető, hogy ez az egész megviseli, ez egy igen nehéz élethelyzet. A stressz, ami ezzel járhat a mindennapokra is hatással lehet, a párkapcsolatban a szexuális élet is megváltozhat és a bizalom is megrendülhet.

Krízishelyzetben a legjobb megoldás találni egy barátot, akinek elmondhatjuk mindazt ami bánt, aki nem ítélkezik, nem kéri azt, hogy szakítsunk, aki nem borul ki a hallottakon, hanem csak végighallgat figyelmesen.

24.hu

 

(Borítóképünk illusztráció)

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux