Ugrás a tartalomra
x

41 éves, olasz, katolikus, meleg és örökbefogadott egy Down-szindrómás kislányt

Először természetesen az olasz sajtó mutatta be Luca Trapanese történetét, a férfi honlapján van összeállítás arról, hogy hol mindenhol szerepelt már, élettörténetét könyvben is megírta már. Bár különösebben ismertnek nem számít Olaszországban sem, nemhogy Európa más országaiban, de azért a nemzetközi sajtóban is feltűnik néha, a BBC például még 2018-ban közölt vele interjút, ekkortájt készült róla a fenti borítókép is. Alább szintén ő látható kislányával egy olyan képen, amivel a könyvével kapcsolatos barcelonai eseményt ajánlja Instagram-követőinek.

Luca Trapanese 1977-ben született Nápolyban. Világéletében sokat utazott, azt írja önéletrajzában, hogy különösen India és Afrika fogta meg, és fiatalon elkezdett önkénteskedni ezeken a helyeken, illetve hazájában, Olaszországban is, hogy rászorulókon segítsen. Egész korán úgy döntött, hogy életét a fogyatékkal élő gyerekek segítésének szenteli, katolikusként Nápoly bíborosának alapítványának projektjeit koordinálja és más katolikus szervezetek munkájában is részt vesz. Végül 2017-ben örökbe fogadott egy akkor 13 napos, Down-szindrómás kislányt, Albát.

Trapanesének megmondták előzőleg az olasz hatóságok, hogy meleg férfiként ne számítson arra, hogy bármikor esélye lesz fogyaték nélkül született gyereket örökbe fogadni, de a férfit ez nem tántorította el. Albát is csak azután ajánlották fel neki, hogy az összes többi szóba jövő család már nemet mondott. A kislányt Down-szindrómája miatt senki más nem vállalta, így válhatott Trapanese kislányává. A férfi így emlékezett vissza a pillanatra a Bored Pandának adott interjújában:

"Ekkor tartottam először újszülöttet a karomban. Ezt megelőzően mindig tartottam ettől a pillanattól. De amikor először a karomba vettem Albát, tudtam, hogy készen állok arra, hogy az édesapja legyek."

Az alábbi képhez azt írta, hogy ez egy emlék apaságának első napjáról.

Trapanese továbbra is egyedülálló és egyedül viseli gondját Albának, de azért kap segítséget családjától, illetve barátaitól.

Az Instagramon több, mint kétszázezren követik már, követői között van többek között Görög Zita. Trapanese egy gyerekkönyvet is megjelentetett, az alábbi videón Albával együtt ezt ajánlják minden érdeklődő figyelmébe.

 

velvet.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux