Ugrás a tartalomra
x

Feszülettel ölte meg az őt molesztáló pedofil papot egy 19 éves fiú

Egy francia tinédzser kegyetlen módon állt bosszút az őt szexuálisan zaklató papon, aki nem csupán az ő életét tette tönkre.

A 91 éves, Franciaországban található Oise-ben tevékenykedő pap, Roger Matassoli holttestét múlt hónapban találták meg, és megállapították, hogy a kínzás mellett a halál oka a torkán lenyomott feszület volt, ami miatt végül megfulladt. Nem sokkal később elkapták az Alexandre V névre hallgató, 19 éves elkövetőt, aki mentális zavarokkal küzdött – írja a Metro.

Kiderült, hogy a fiatal fiút már gyerekkora óta ismeri a pap, és ott dolgozott nála mint házvezető, takarító. A tinédzsernek meztelenül kellett elvégeznie a munkáját, a férfi pedig többször is molesztálta őt, és az évtizedek alatt másokat is, így valószínűleg bosszú áll a bűncselekmény hátterében. Alexandre éppen az ő kocsijában volt, mikor elkapták, és pszichológiai vizsgálatra küldték, majd csütörtökön gyilkosság miatt vád alá helyezték.

A tinédzser apját, Stephane-t is molesztálta fiatalon a pap, és az őt ért bántalmak miatt már megpróbált öngyilkos lenni. Elmondása szerint Matassoli az egész családot tönkretette, és 1960-tól 2000-ig legalább négy esetben zaklatott szexuálisan gyerekeket, de ennél valószínűleg jóval több áldozata volt.

2009-ben a vádak miatt felfüggesztették a papot, bár több helyi újság is úgy hozta le, hogy csak nyugdíjba vonul a kora miatt, de mégis egészen tavalyig tevékenykedett, és kapta a fizetését. Az még nem derült ki, hogy mi lesz Alexandre V sorsa.

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux