Ugrás a tartalomra
x

Vízbe akarta fojtani magát, mert senki előtt nem merte felvállalni szexuális orientációját

Samuel Gegen egy 32 éves meleg férfi, aki több évtizedig titkolta nemi irányultságát. A titkolózás és az önmegtagadás alkoholistává és depresszióssá tette, amit csak hosszú évek munkájával tudott legyőzni. Szerencsére már túl van élete legsötétebb fejezetein.

A Kansas Cityben élő férfi katolikus családban nőtt fel. Bár már 6 évesen tudta, hogy nem vonzódik a lányokhoz, inkább a fiúk érdeklik, nem mert beszélni érzéseiről. Mindent megtett, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, és a konzervatív, vallásos szüleinek. 15 éves korában ivott először alkoholt, ekkor jött rá, hogy az ital segítségével el tudja nyomni magában homoszexuális vágyait. Innentől kezdve nem volt megállás a lejtőn: a húszas éveiben alkoholizmusa súlyosbodott, a helyi alkoholt árusító boltban már névről ismerték.

A hirdetésszervezőként dolgozó férfi azzal kezdte a napjait, hogy éhgyomorra ivott, akár még az irodájában is, ha nem látta senki. Amikor ismerkedni kezdett egy férfival, a legnagyobb titokban közeledett hozzá, még barátai sem tudták róla, hogy meleg. Aztán egy házibulin az egyik barátja elmondta neki, hogy tudják róla, hogy meleg. Samuel Gegen kétségbeesett, de még ekkor sem vallotta be az igazságot.

Helyette bezárkózott a fürdőszobába, teleengedte a kádat vízzel, és bele akarta fojtani magát. 25 éves volt, amikor elmondta a szüleinek, hogy homoszexuális. Néhány évig még nehézséget okozott neki önmaga elfogadása, de végül összeszedte magát, 3 éve nem ivott alkoholt, és már hosszú ideje rendszeresen edz.

velvet.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux