Ami történt – a Stonewall-felkelés időrendje
1969 júniusában a New York-i Stonewall Inn-ben jelenlévő lázadók felemelték nemtetszésük hangját, így fordulópont következett be az LMBTQ-jogokért folyó küzdelem történetében.
Ötven éve egy forró nyári éjjelen a rendőrség újfent – immár sokadszor – razziázott a New York City Greenwich Village városrészében található Stonewall bárban, mely menedékként szolgált a város meleg, leszbikus és transznemű közössége számára. Abban az időben a homoszexualitással összefüggésbe hozható tettek Illinois állam kivételével mindenhol illegálisnak számítottak, és a bárokat, éttermeket be kellett záratni, ha melegeket alkalmaztak, vagy meleg vendégeket szolgáltak ki. A legtöbb melegbár és klub New Yorkban üzemelt, és a Maffia kezén volt – a Stonewall sem jelentett kivételt; a helyet 1966-ban vásárolta fel Vito Genovese kiterjedt hálózata. Ők fizették le a megkenhető zsarukat, hogy másfelé szaglásszanak, és zsarolják meg a pénzes meleg vendégeket azáltal, hogy ha nem fizetnek, kitiltják őket a helyről.
Megszokottak voltak a rendőri razziák a melegbárokban, de azon a bizonyos éjjelen a város LMBTQ-közösségének tagjai úgy döntöttek, hogy visszavágnak – ezzel egy futótűzként terjedő felkelést szítva városszerte. Ez a fordulópont az ellenállás és a forradalom egy új korszakát hozta el.
1969. június 24.: A rendőrség letartóztatja a Stonewall alkalmazottait, és elkobozza az alkoholt.
A lázadás előtti kedden a rendőrség egy ismételt razziát vezényelt le a bárban. Letartóztattak néhány alkalmazottat, és elkobozták az illegális alkoholkészletet. Most is, mint sokszor, a rendőrség ezt azzal indokolta, hogy a hely nem rendelkezik megfelelő alkoholárusítási engedélyekkel. A város fakabátjai három nap múlva egy újabb razziát terveztek a Stonewall-ba, remélve, hogy végleg bezárathatják azt.
1969. június 27-28.: A Stonewall-ban összegyűlt tömeg egyszerűen kikelt magából a letartóztatásokat és a vendégek elleni durva bántalmazásokat követően.
Éjfél után történt, egy szokatlanul forró péntek éjszakán. A Stonewall-ban már épp szedelőzködni készülődtek, amikor nyolc, civilbe öltözött rendőr (hat férfi és két nő) lépett a bárba. Azonnal szóváltásba elegyedtek a drag queenekkel és azokkal, akik jelmezben, a másik nem képviselőjeként jelentek meg. Ha New Yorkban „maskarázáson” kapnak, bűnt követtél el. Nemsokára megjött a rendőri erősítés: három járművel érkeztek. Eközben, azon vendégek, akik szabadon távozhattak, csatlakoztak a bámészkodók tömegeihez, amely a Stonewall előtt formálódott. Egy rendőrségi furgon - „becenevén” rabomobil – is érkezett, és elkezdték megpakolni az alkalmazottakkal, illetve a cross-dresserekkel.
1969. június 28. első órái: Letartóztatnak egy ellenálló transznemű nőt. Üvegek záporoznak a rendőrökre.
Nem teljesen világos az elmondásokból, hogy a lázadóknál mi volt az a pont, amikor végleg betelt a pohár, de egy tanú beszámolója szerint a tömeg az követően robbant ki, hogy a rendőrök durván bántalmaztak egy maszkulin jellegeket mutató nőt (nagyon valószínű, hogy a leszbikus aktivistáról, Stormé DeLarverie-ről lehet szó), aki a túl szoros bilincsekre panaszkodott a rendőröknek. A tömeg trágár szavakkal kezdte illetni a hatósági közeget, majd először kavicsokat, később üvegeket kezdett hajigálni feléjük. Néhányan üvegszilánkokkal szúrták ki a rendőrautók kerekeit.
David Carter történész és szerző („Stonewall: A lázadás, mely szikrája volt a Meleg Forradalomnak" / Stonewall: The Riots That Sparked the Gay Revolution) szerint „az ellenállás hierarchiájának” legalján a a hajléktalan, vagy utcai „kölykök” helyezkedtek el – azon fiatal férfiak, akik úgy tekintettek a Stonewall-ra mint életük egyetlen biztonságos helyére. Két színesbőrű, transznemű nő, Marsha P. Johnson és Sylvia Rivera is azt állította magáról, hogy a letartóztatások alatt ő volt az, aki az első üvegpalackot dobta a rendőrökre. Jóllehet, Johnson egy 1987-es podcast interjúban – amire a történész Eric Marcus kérte fel – bevallotta, hogy ő csak akkor ért a helyszínre, amikor a felkelés már sínen volt. Az sem tisztázott, pontosan ki volt az, aki a kezdeti engedetlenségből valódi felkelést generált azáltal, hogy téglával betörte az egyik környező épület ablakát, hisz 1969 még jóval az okostelefonok kora előtt volt, és az éjszaka eseményeit szinte apró mozaikokból kellett összerakni.
1969. június 28., hajnali négy körül: A rendőrség visszavonul, és elbarikádozza magát a Stonewall-on belül.
Ahogy a rabomobil és a zsaruk autói elviharzottak – a letartóztatott embereket a közeli Hatodik Körzeti rendőrőrsre szállítva –, az egyre növekvő „csőcselék” arra kényszerítette az eredeti razziát lebonyolítókat, hogy visszavonuljanak a Stonewall-ba, és barikádokkal védjék magukat. Egynémely lázadó parkolóórákat vetett be, hogy betörje az ajtót. Mások sörösüvegeket dobáltak, megint mások rögtönzött tűzbombákat készítettek üveg, gyufa és az öngyújtó folyékony metánjának felhasználásával.
Már távolról hallatszott a szirénaszó még több és több rendőrrel, valamint a Tactical Patrol Force (TPF), a rohamrendőrség elitalakulatával. Ahogy a sisakosok alakzatban jöttek lefelé a Christopher Streeten, a tüntetők túljártak az eszükön, mivel szétfutottak, majd körbevették a Village tömbjeit, és a rendőrök mögé kerülve tértek vissza.
Végül – valamikor hajnali négy után – lenyugodtak a kedélyek. Csodák-csodájára senki sem halt meg, vagy szerzett maradandó sérüléseket a lázadás első éjjelén, habár néhány rendőr sérüléseket jelentett feletteseinek.
Június 28-29.: Újra kinyit a Stonewall, összegyűlnek a szimpatizánsok. A rendőrség támadásba lendül, és könnygázzal oszlatja a tömeget.
Annak ellenére, hogy a bent rekedt fakabátok szinte darabjaira szedték, a Stonewall Inn másnap, sötétedés előtt ismét kinyitotta kapuit – jóllehet, alkoholt nem szolgáltak fel. Egyre több és több szimpatizáns tűnt fel, és olyan szlogeneket skandáltak, mint „meleg erő”, vagy „ezt is túléljük”. Ám a rendőrök megint tiszteletüket tették, karöltve egy, még az előző napnál is több egységből álló TPF-bagázzsal, akik ütlegelni kezdték a tömeget, miközben könnygázt vetettek be ellenük. Csupán a korareggeli órákban sikerült feloszlatni a jogaikért küzdőket.
1969. június 29-július 1.: A Stonewall válik az LMBTQ-aktivisták fontos gócpontjává.
A következő pár éjjelen a meleg aktivisták továbbra is a Stonewall-nál verődtek össze, és kihasználva a pillanat nyújtotta előnyöket, eljuttatták a lényeges információkat az utca emberéhez, illetve közösséget is építettek, amely majd a motorja lehet a növekvő számú melegjogi megmozdulásoknak. Ismét jöttek a rendőrök, de a hangulat már nem volt annyira ellenséges: belátták, hogy nincs esélyük az egyre növekvő felkelőkkel szemben.
1969. július 2.: A melegjogi aktivisták a helyi lap tudósítása ellen tüntetnek.
Az eseményeket természetesen nem hagyhatta szó nélkül a helyi napilap, a Village Voice sem, amelyben „a buzeráns erőszakként” utaltak a lázadásra. A tüntetők erre rajzó méhkasként lepték el a lap irodahelyiségeit. Néhányan porig akarták égetni az épületet. A rendőri megjelenést követően a helyzet ismét erőszakba torkollott, aztán éjféltájt le is csillapodott.
A New York Daily News úgyszintén a homofób mocskolódások eszközéhez folyamodott, mert vezércikkének címe ez volt: „Rajtaütés a homokosok fészkén, a Méhkirálynők veszetten szúrtak vissza”. A The New York Times viszont szinte fukarkodóan írt az eseményekről egy rövid cikkecskében, melynek címe „A Village fiataljai ismét megfutamították a rendőröket” volt.
A Stonewall-Lázadások maradandó hatása
Nem sok kellett ahhoz, hogy a '60-as évekbeli zendülés lelkülete végigsöpörjön a New York-i LMBTQ-embereken és eljusson messze a városon túlra. Ők voltak az elsők, akik egy egyre erősödő és magára büszke közösségben találták meg otthonukat. Az első melegjogi mozgalmak nyilván nem a Stonewall-nál kezdődtek, a felkelés fordulópont volt, hisz a korábbi „homofil” szervezetek, mint a Mattachine Egyesület teret engedtek radikális csoportoknak, mint a Meleg Felszabadítás Front (GLF), vagy a Meleg Aktivisták Szövetsége (GAA)
1970. június 28.: A legelső Melegfelvonulás a Stonewall-tól indult.
A rendőri razzia első évfordulóján a New York-i melegjogi aktivisták rendezték meg a Christopher Street Felszabadítási Menetet, a város első Gay Pride Hetének mintegy megkoronázásaként. Sok százan vonultak a Hatodik Sugárúton a Central Park irányába, és a jelenlévő támogatók csatlakoztak hozzájuk. Körülbelül 15 várostömbnyit mentek, és a végén már többezresre duzzadt a résztvevők száma.
A New York-i példán fellelkesülve, az aktivisták más városokban (például Los Angelesben, San Franciscóban, Bostonban és Chicagóban) is szerveztek gay pride fesztiválokat ugyanabban az évben. Az aktivista tevékenység egy olyan delíriuma született meg ötven évvel ezelőtt, mely beizzította a melegjogi mozgalmakat Kanadában, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Ausztráliában és Új-Zélandon – és még számos országban. Ez a folyamat az elmúlt ötven évben nem vesztett aktualitásából, hisz a világ sok helyén a mai napig üldözik az LMBTQ-embereket.
(History Stories)
Borítófotó: Larry C. Morris
Akit érdekel, elolvashatja a Newsweek listáját a Stonewall-t megelőző LMBTQ-felkelésekről.
