100 éves a meleg filmművészet: A vágy villamosa / A Streetcar Named Desire (1951)
Százéves a meleg filmművészet. 1919-ben készült el ugyanis az első film (Mások, mint a többiek/Anders als die Andern), amelynek a központi témája a homoszexualitás volt. Évtizedekig a mozi tulajdonképpen csak arra szolgált, hogy kifigurázza, nevetség tárgyává tegye ezt a szexuális kisebbséget vagy éppen brutális szadistaként mutassa be a melegeket, ezzel is táplálva a velük szembeni előítéleteket. Sorozatunkban 2019 folyamán - a centenárium alkalmából - a legjelentősebb meleg filmekről lesz szó a kezdetektől napjainkig.
A vágy villamosa Tennessee Williams egyik legismertebb, legsikeresebb drámája. 1947-ben írta, s 1948-ban megkapta érte a Pulitzer-díjat. Az ősbemutató a Broadwayn 1947. december 3-tól 1949. december 17-ig tartott. A filmváltozat 1951-ben készült el.
Figyelem, tartalomleírás következik!
A zaklatott idegzetű tanárnő, Blanche DuBois New Orleansba érkezik a húgához, Stellához. A szegényes körülmények között élő, állapotos Stella férjét, a közönséges, durva Stanleyt, dühíti Blanche úrias, őt lenéző viselkedése. Blanche megismerkedik Stanley munkatársával, Mitchcsel aki beleszeret, ám ezt a kapcsolatot Stanley tönkreteszi. A férfi ugyanis rájön, hogy Blanche sem az, akinek valójában próbálja kiadni magát. A városból, ahol addig élt, a polgárok gyakorlatilag elűzték, s más választása nem lévén, húgát kereste fel egy látogatás ürügyén, hogy ott valameddig meghúzza magát. A konfliktus egyre mélyül a két főszereplő között, s mikor Stella a kórházban van, sógora megerőszakolja Blanche-ot. A nő ezek hatására teljesen zavarttá válik, és elmegyógyintézetbe kerül.
Karl Malden, Kim Hunter, Marlon Brando és Vivien Leigh a film egyik jelenetében
Tennessee Williams legismertebb műveiben (A vágy villamosa; Macska a forró bádogtetőn; Múlt nyáron, hirtelen) a konfliktusok forrása a titkolt homoszexualitás. (Csak zárójelben jegyezzük meg érdekességként, hogy mindhárom filmváltozat férfi főszereplőjének – Marlon Brandonak, Paul Newmannek, Montgomery Cliftnek – volt homoszexuális kapcsolata.) Habár A vágy villamosában a meleg szereplő nem kerül színre, hisz az események történésének idején már halott, a drámai cselekmények láncolata a meleg szereplő tettéig vezethető vissza.
Blanche még szinte gyerekként megismerkedik élete szerelmével, egy rendkívül jóképű, kékszemű, szőke fiatalemberrel. Már 18 éves korában házasságot köt vele, de egy napon véletlenül belép egy szobába, s ifjú férjét egy másik férfi karjaiban találja. Úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, de azután egy táncmulatság során, amikor valamin összezördülnek, a feleség felrója férjének a meleg házasságtörést, s azt mondja neki, undorodik tőle. A fiatalember kirohan a teremből, s picivel később egy pisztoly dörrenése hallatszik, öngyilkos lesz.
Blanche nem tudja feldolgozni férje elvesztését, de ugyanakkor sértettséget is érez, hogy becsapták és kihasználták, hogy neki csak hazudták a szerelmet. Ettől a ponttól változik meg az élete. Utána, talán éppen azért, hogy saját magának is bizonyítsa, hogy vonzó, egyre több férfi ismeretségét keresi. Az úrilányból a környezete szemében mindinkább szajha válik. A tanárként dolgozó nő akkor jut a mélypontra, amikor egy 17 éves, szőke, kékszemű tanítványában egykori férjét véli felfedezni. Lefekszik a fiúval, s amikor ez kiderül, elveszti állását, de még a városból is elűzik.
A vágy villamosa tehát azt meséli el, hogy hogyan tudja tönkretenni egy, a meleg fél szempontjából alibi házasság a másik, vétlen fél, esetünkben Blanche életét is.
A darabot, majd később a filmváltozatot is Elia Kazan rendezte. A főbb szerepeket Marlon Brando (Stanley), Vivien Leigh (Blanche), Kim Hunter (Stella) és Karl Malden (Mitch) játszotta.
A film eredeti előzetese
Mivel a színmű számtalan - Hollywoodban a cenzúra miatt - tabunak számító (és elsősorban szexuális jellegű) témát tartalmaz, ezért aztán a hatalmas Broadway sikere ellenére sem erőlködtek jó pár évig a filmstúdiók, hogy megszerezzék a megfilmesítési jogot, olvasható a Time Goes By blogon. Mivel a Hays-codenek nevezett cenzúra csak Hollywoodra vonatkozott, a Broadwayra és általában a színházakra, valamint a tévére nem, ezért az ilyen típusú adaptációknál mindig nagyon meg kellett gondolni, hogy hogyan lehet úgy egy – sikeres – hollywoodi filmet készíteni az alapanyagból, hogy az át is menjen a cenzúrán, és közben ne is veszítsen túl sokat az eredeti színműhöz képest.
Tennessee Williams darabjai pedig különösen problémásak voltak a cenzúra szempontjából, mivel azok szinte mindig tartalmaztak valamilyen jellegű szexuális elfojtásból fakadó problémát. De ez nem véletlen, hiszen Tennessee Williams szinte egész életében a saját homoszexualitásával és annak elfojtásából fakadó problémákkal küzdött, ami nyilvánvalóan megjelent a legtöbb írásában.
A darab a közönségsiker ellenére is megosztotta a kritikusokat, akiknek egy része erkölcstelennek, dekadensnek és vulgárisnak nevezte. Szerencsére a Warner Bros vállalta a rizikót, és megbízta Elia Kazan rendezőt a filmverzió elkészítésével, amit sikerült is viszonylag teljesen, az eredeti színművet hűségesen követve elkészíteni.
Nagyon kevés téma maradt ki a filmből a színdarabhoz képest, ami annak is köszönhető, hogy a rendező körömszakadtáig küzdött a cenzúrával, és „csak” kb. 5 percet kellett kivágnia az eredeti verzióból. Igaz, hogy ezek mindegyike elég kritikus rész vagy pillanat volt (többek között olyan arckifejezések, főleg a női szereplők arcán, amelyek egyértelműen a szexuális vonzódást mutatják Stanley karaktere felé), azonban 1993-ban megtalálták ezt a kivágatott pár percet, és visszatették filmbe, úgyhogy ma már teljes egészében azt a filmet lehet látni, amit Elia Kazan 1951-ben elkészített. Ennek ellenére van néhány apró, de fontos különbség a film és a darab között.
Blanche férje eredetileg azért lett öngyilkos, mert kiderült a homoszexualitása, míg a filmben azért, mert a nő megvetéssel viseltetett férje érzékeny természete iránt (szó sincs homoszexualitásról, de az 50-es évek közönsége tudott olvasni a sorok között, ha akart). A homoszexuális téma mellett kimaradt az is, hogy Blanche megpróbálja meggyőzni Stellát, hogy hagyja el a férjét, valamint az a jelenet, amikor Mitch konfrontálódik Blanche-sal a nő múltja miatt.
Bár a meleg vonal kimaradt a filmből, Blanche fiatal fiúk/férfiak iránti vonzalma viszont megjelenik itt is, sőt Stanley nyíltan ki is mondja az egyik Stellával folytatott dialógusban, ami nagyon merésznek és botrányosnak számított 1951-ben.
A történet és a különböző kapcsolatok egyik kulcspontja Blanche és Stanley között felmerülő és egyre erősebbé váló szexuális vonzalom, és ez az, ami igazából ellentmondásossá teszi kapcsolatuk jellegét. Blanche bármennyire is vigyáz és őrzi karakterének előkelő jellegét, pontosabban szólva annak felszínét, igazi személyisége kivillan időnként. Kiderül róla, hogy nem feltétlenül az udvarias úriemberek közeledésére vágyik, hanem sokkal inkább a faragatlan Stanley nyers és agresszív férfiassága izgatja, aminek bár csak egy-egy pillantással adja tanújelét, mégis erősen érezhető.
A vágy villamosa 1951-ben került a filmvászonra, de utána még több filmfeldolgozás is született. A következő linken
az 1984-es változat Ann-Margret (Blanche DuBois), Treat Williams (Stanley Kowalski), Beverly D'Angelo (Stella DuBois Kowalski) és Randy Quaid (Harold 'Mitch' Mitchell) főszereplésével.
A sorozat további cikkei:
Mások, mint a többiek A kezdetek az 1919 előtti évekből A 20-as évek filmjei A 30-as évek filmjei Tűzijáték Vörös folyó A kötél A szerelem dala Idegenek a vonaton A vágy villamosa
