Ugrás a tartalomra
x

Csehország legalizálhatja a melegházasságot

Milos Zeman cseh köztársasági elnök megvétózza az azonos neműek házasságáról szóló törvényt, ha azt a prágai parlament elfogadja – számolt be az államfő kijelentéséről az angol nyelvű cseh sajtó. Az egykori szocialista országok közül Csehország lenne az első, amelyben legálissá teszik a melegházasságot.

Milos Zeman szerint a homoszexuálisok nem alkalmasak arra, hogy gyerekeket neveljenek, ezért családot sem alapíthatnának. Mint fogalmazott, semmi baja az azonos nemű párokkal, de nem mindegy, hogy a szülők hogyan nevelik fel gyermekeiket. A prágai parlament alsóházában tavaly novemberben tartottak vitát két különböző törvényjavaslatról, amelyek közül az egyik a melegházasság legalizálását, illetve a homoszexuális párok számára az örökbefogadás lehetőségének elfogadását, a másik mindezek elvetését szorgalmazza.

A melegházasságot a két kormánypárt, az Andrej Babis miniszterelnök vezette jobboldali-liberális Ano mozgalom, illetve a szociáldemokraták is támogatják. Az ellenzéki kereszténydemokraták által kezdeményezett ellenjavaslat a jelenleg is érvényben lévő bejegyzett élettársi kapcsolatot tenné lehetővé, s az alkotmányban rögzítené: a házasság egy férfi és egy nő köteléke. A bejegyzett partnereknek joguk van egymás egészségi állapotának megismerésére, a közös tulajdonra, az öröklésre, de gyermeket nem fogadhatnak örökbe.

Az ügyben még idén januárban tarthatnak szavazást, a melegházasság elfogadásához egyszerű többség kell a 200 fős alsóházban, az alkotmánymódosításhoz viszont 120 képviselő hozzájárulása szükséges – írja a Reuters hírügynökség. Egy tavaly májusban készült felmérés szerint a megkérdezettek fele támogatta az azonos neműek frigyét, 45 százalék ellenezte. A bejegyzett élettársi kapcsolatot ugyanakkor az emberek 74 százaléka támogatja.

Romániában éppen októberben tartottak népszavazást arról, hogy a román alaptörvénybe kerüljön be: a család egy férfi és egy nő házasságán alapul. Mivel a népszavazáson a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt, nem kerül sor alkotmánymódosításra, ám a közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a románok 74 százaléka ellenzi a melegházasságot. Szlovéniában ugyan két évvel ezelőtt hatályba lépett az a törvény, amely a házassággal egyenértékű jogokat biztosít az azonos nemű párok számára, a gyerekek örökbefogadását azonban tiltja. A szlovén parlament 2015 márciusában megszavazta a melegházasságot legalizáló törvényt, de a 2015 decemberé­ben rendezett népszavazáson a szlovénok többsége elutasította azt. A szintén velünk szomszédos Ausztriában az azonos nemű párok 2019. január elsejétől léphetnek törvényesen házasságra.

Ausztria az első európai ország, ahol bíróság döntött a melegházasságról – más országok a politikai utat választották –, hiszen az alkotmánybíróság korábban diszkriminatívnak minősítette az azonos nemű személyek összeházasodásának tilalmát.

 

magyaridok.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux