Ősi szeánsz: Így hódoltak az orgazmus kultikus formájának az etruszkok
Az etruszkok Krisztus előtt 700 környékén éltek Itáliában. Egy norvég tudós most megfejtette legbizarrabb szertartásaik rejtélyét.
Az etruszkok Itália több részét, például Toszkánát vagy Korzika szigetét lakták a római hódítás előtt. Miután a rómaiak elfoglalták az általuk lakott területeket, a kultúrájuk lassanként beolvadt a hódítókéba, de a hatása még sokáig fennmaradt.
Rasmus Brandt norvég professzor 30 évig élt Olaszországban, és többek között az etruszk sírokat tanulmányozta. Ezeket a sírokat táncoló emberek képeivel, és kifejezetten erotikus, illetve brutális jelenetekkel díszítették. A professzor e festmények jelentésére és eredetére igyekezett fényt deríteni. Úgy véli, hogy a 2600-2200 évvel ezelőttről származó sírok falfestményeinek feladata az volt, hogy biztonságban átvezessék az elhunyt lelkét a túlvilágra.
Az etruszkoktól nem maradt fenn írott forrás, így a görög és római történetírók elbeszéléseire kell hagyatkoznunk. Brandt azonban közvetítők nélkül igyekezett megérteni az etruszkokat. Kiderült számára, hogy az etruszkok felfogásában a halálnak három fázisa volt: a szeparáció, amikor a lélek elhagyja a testet, az átmenet, amikor megkezdi utazását a túlvilágra, és az újraegyesülés, amikor megérkezik oda, és megünnepli az őseivel való találkozást.
A túlvilágba vezető útja során azonban a lélek veszélyes, sötét erőknek van kitéve, így a temetési szertartások feladata az volt, hogy ezeket elhárítsák. Az etruszkok úgy vélték, hogy ha a temetések résztvevői extatikus állapotba kerülnek a tánc és az erotika által, akkor támogathatják a lélek útját. Ezt örökítik meg a sírok falfestményei.
Az orgazmus fontos része volt a rituálénak, hiszen ilyenkor mindenki kicsit transzba kerül. Az nem számított, hogy ezt milyen – hetero- vagy homoszexuális – aktussal érik el, a lényeg az orgazmus átélése volt. A vér is fontos szerepet játszott a túlvilágra vezető úton, így a temetési rituáléknak az állat- vagy emberáldozat is része volt. Az egyik festmény egy véres embert ábrázol, akit egy másik ember által pórázon tartott kutya támad meg. A szertartásokban a nevetésnek is volt helye, hiszen ez védte meg az embereket az élők világába esetlegesen ellátogató túlvilági erőktől.
