2018 a transzüldöztetés éve volt
Az utóbbi 12 hónapban előre nem látható módon bántak rosszindulatúan a transznemű emberekkel. Christine Burns aktivista a a PinkNews-zal osztotta meg gondolatait.
2014 májusában a Time magazin egy transz színésznőt, Laverne Cox-ot szerepeltetett a címlapján, és kihirdette a „transz fordulópont” eljöttét. Az American Vogue 2015-öt „a transz láthatóság évének” kiáltotta ki.
Olyasvalaki számára, mint jómagam, aki az 1960-as években volt kamasz, módfelett körültekintően kell kezelnie a transzemberek kultúráját. Már majd’ 30 éve vagyok az ügyünk kampányának egyik vezéralakja, és persze voltak emlékezetes események, s talán megbocsátják nekem, ha 2016 szeptemberére gondolok, amikor Nagy-Britanniában kiadtak egy antológiakötetet a transz keletkezéstörténetéről. Odamentem, és összefoglaltam annak a közösségnek a történelmét, aminek a szabadsága már majdnem vége szakadt. Azt éreztük, a legrosszabb már mögöttünk van.
Hogyan hibázhattam ekkorát, hogyan lehettem ennyire elhamarkodottan nyugodt?
2016 az az év volt, amikor a történészek a száz évre visszamenő dolgokról írtak éppúgy, ahogy most visszatekintünk az első világháború időszakára. Ki jósolhatta volna meg előre a populizmus egy nagyon ronda fajtájának előretörését, tele gazdasági sérelemmel, de persze felfegyverkezve a könnyű bűnbakkeresés eszközével? Külföldiek. Nacionalizmus. Az EU. Kilépők. A Brexit már akkor valóság volt, amikor valóság volt, amikor leültem, és előadtam a történetem egy közösségről, melynek történelme sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint azt az emberek elképzelhetik. És Trump éppen akkor nyert szintén váratlanul. Ő lett az elnökünk… Irányelveiben hatalmas rész jutott volna, hogy kibékítse a dühös evangélikusokat, a jobboldali neolibelárisokat a mai nácikkal meg a fehér nacionalistákkal. Mégis, eszedbe juthatott, mindez milyen messze van, és valószínűtlen, hogy minket, transzneműeket is érinthet, igaz?
Aztán történt két jelentős dolog: egy nyilvános, és egy, amiről csak találgathatunk.
2017-ben Theresa May előrehozott általános választásokat jelentett be. Mindhárom párt egyöntetű kiáltványt nyújtott be, hogy megreformálják a Gengerfelismerési Törvényt (GRA). Természetesen csak a tory-k konzervatív kiáltványát fogadták el. Ugyanazon év októberében May beszédet tartott az éves Konzervatív Konferencián, és abban ingyenessé tette volna a nemváltoztató műtéteket. Ez lett volna az „Ön-ID” ötlete, ami elég rossz összekeverése a szavaknak.
Ugyanabban az hónapban tartották az Egyesült Államokban a jobboldaliak Értékes Szavazó Csúcsát – ez egy éves stratégiatervező dzsembori LMBTQ+ ellenes embereknek, és ott megvitatták, hogy még mindig le kell köpni az LMBTQ+ szövetséget, különös tekintettel minden fegyvert a transznemű emberekre irányítva. Azzal, hogy támadják a transz embereket, újracsoportosítják erőiket, mivel elvesztették a háborút a házasságegyenlőséggel szemben.
Az összefüggés még nem bizonyított igazán – a füstölgő pisztolycsövet (már ha létezik) még nem fedték fel, de már nem sok híja ez után a két, egymáshoz látszólag nem köthető esemény után, vagyis a jelenlegi vita a transz emberekről, és hogy a jogaink eléggé kellemetlen üggyé váltak Nagy-Britanniában. És így meg is lett, miről „emlékezetes” a 2018-as év.
Minden más csak részletkérdés, 2018 a transz emberek elleni kampány éve lett, és mindenki ellen, akik lehetséges szövetségeseink lehetnek. Abban mindenki egyetért, hogy ez „egy hallatlan métely”, és ahogy Trump megjátszotta agát Charlottesville után, abból is látszik, nem tekintenek ránk egyenlő félként. Hogyan fog ez az egész végződni? Jelen pillanatban, nem tudom. Azért imádkozom, hogy a transzellenes kampányból nem lesz fizikai erőszak. 2019 is borzalmas lesz, politikailag és gazdaságilag egyaránt – szinte apokaliptikus. Ehhez hasonló időkre könnyű bűnbakot találni. Azért is imádkozom, hogy emberszámba vegyenek bennünket, és ne bánjanak velünk kutyákként.
(PinkNews)
Lancois
