Ugrás a tartalomra
x

Híresek, heteroszexuálisok - és meleg jogi aktivisták

Denise Rosenthal

2014-ben ő is fellépett a chilei Daniel Zamudio Fesztiválon. (Daniel Zamudio a homofób erőszak szimbólumává vált az országban, 2012-es meggyilkolását követően.) A koncert teljes hét óráig tartott, ahol sokszínű zenészek jöttek össze, hogy tiszteletüket fejezzék ki az LMBTQ+-emberek irányában. Akkor az énekesnő ezt mondta: „A legfontosabb dolog, ami miatt ide eljöttem az, hogy a zenével közvetíteni tudom, amit szeretek, és ez az összefogás, s hogy felhívjuk az embereket a tisztelet fontosságára, az elfogadás fontosságára, és hogy hagyjuk magunk mögött az előítéleteket. Ezek olyan példák, amiket, ha megfogadunk, a toleranciát hirdetjük.”

Daniel Radcliffe

Daniel Radcliffe a Trevor Project szóvivője volt, mely szervezet az öngyilkosságot fontolgató LMBTQ+-kamaszokat segíti. Megközelítőleg ugyanakkor nyilatkozott az Attitude Magazinnak, ahol is egyetértését fejezte ki a homoszexuálisok jogait illetően, és a homofóbia „egy hülye, értelmetlen magatartás, ami azt mutatja, az embereknek túl sok zagyvaság van a fejükben”.

Lady Gaga

Lady Gagának mindig a nyelve hegyén vannak a meleg jogok, és számos Parádén, felvonuláson maga is részt vett. Egy júniusi interjúban kifejtette: „Eljött az idő, emberek, hogy reflektáljunk a tolerancia, a bátorság és az őszinte szívélyesség fontosságára, és egymás támogatásának fontosságára. Hozzátette: a felvonulásokat csak csodálni lehet.

Mon Laferte

2011 októberében Mon Laferte a Santiago-i Szexuális Sokszínűség Mozgalom által szervezett rendezvény zárónapján lépett fel – a befogadás és a homoszexuális szabadelvűség jegyében. Ezen kívül, akkortájt rengeteg rádió játszotta „Ő” című dalát, ami első független lemezén, az „Egyszer használatos” címűn jelent meg, és a fiúról szól, akivel hivatalosan együtt voltak, de azt pletykálták: csak alibit szolgáltat neki melegsége leplezésére.

Brad Pitt

Brad Pitt rengetegszer jótékonykodott már a LMBTQ+-ügyekért, és nem titok: az azonos neműek pártján állt, amikor a házasságról szavaztak az országban. A Holdfényt is a Plan B (Pitt produkciós cége) segített tető alá hozni. A Barry Jankins-rendezte filmben (innen letöltheted) a történet egy afroamerikai meleg férfit mutat be, aki gyerekkora óta Miamiban él, korrupció és drogok közepette.

Miley Cyrus

Miley Cyrus a Happy Hippie Alapítvány kiötlője és megvalósítója, ami az igazságtalanság ellen küzd, és segíti a a sebezhető fiatalokat, valamint az LMBTQ+-közösséget az Egyesült Államokban. Pár hónapja az énekes csatlakozott a Convers-hez, hogy közösen limitált számú, szivárványos cipőket dobjanak piacra, a mindenkit megillető jogok jegyében. A kampány neve is „Légy jobban projekt”, vagyis a fiatalok közötti öngyilkosság megelőzésére helyezi a hangsúlyt, és azokra, akik üldöztetésnek, zaklatásnak vannak kitéve.

Anne Hathaway

Anne testvére, Michael meleg, ezért is van az, hogy a színésznő számos alkalommal adományozott pénzösszegeket LMBTQ+-csoportoknak, hogy megvédjék a mindenkinek egyaránt kijáró házasság jogait. A hollywoodi híresség elárulta, ő és a családja elhagyták a katolikus vallást, amikor Michael elmondta másságát. Ezzel magyarázta: „Mindenki ismerheti azt az érzést, amikor valakit kirekesztenek a családon belül. Számunkra nyilvánvaló volt, hogy elfogadjuk őt ilyennek – ez követendő, nem?”

Lena Dunham

Lena Dunham mindig is megvédte a homoszexuálisok jogait. Számos alkalommal megerősítette: márpedig ő addig nem megy férjhez, amíg az azonos nemű emberek sem házasodhatnak egymással az Államokban.

Natalie Portman

A színésznő aláírta az „Egyetértek” nevű, még Barack Obama által előterjesztett petíciót. A volt elnök nagyon rendíthetetlen volt az azonos neműek házassága előmozdításában, és élesen kritizálta azokat, akik tényként kezelték a homoszexuális házasság életképtelenségét.

Josh Hutcherson

A színész sokszor díjazták is a meleg közösségekért kinyilvánított támogatásáért. Az Éhezők viadala egyik főszereplője továbbá egy kampányt is indított „Power On” néven, melynek keretében digitális eszközöket adtak rászoruló meleg és leszbikus fiataloknak, hogy böngészhessenek a neten. Persze pletykáltak homoszexualitásáról, de így vágott vissza: „Talán most azt mondanám, száz százalékig heteroszexuális vagyok, de ki tudja? Egy évben egyszer kedvem szottyan megismerni egy fiút, akivel vonzódunk egymáshoz. Sosem akartam őket megcsókolni, tényleg a nőket szeretem, de nem vonom meg magamtól teljesen az egyéb dolgokat.”

Steven Spielberg

Az elismert rendező 2008-ban, a feleségével karöltve 100.000 dollárt adományozott, hogy meghiusítsa a 8-as Indítványt, ami arra törekedett, hogy betiltsa Kalifornia államban a homoszexuálisok házasságát. „Ilyesfajta diszkriminációnak nincs helye Kaliforniában.”

(FDOS)

 

Lancois

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux