Ugrás a tartalomra
x

11 éves fiát kényszerítette, hogy szexeljen a mostohaanyjával – Így akarta kigyógyítani a homoszexualitásából

Anglia - Bracknell

Hihetetlen módon próbáltak meg kigyógyítani a homoszexualitásából egy 11 éves fiút. Richard Dowling arra kényszerítette gyermekét, hogy lefeküdjön élettársával.

Mirror írása szerint az édesapa teljesen megfosztotta 11 éves fiát a gyerekkorától. Richard Dowling ugyanis arra kényszerítette gyermekét, hogy szexeljen élettársával, vagyis a gyermek mostohaanyjával, ugyanis azt gondolta, hogy ez majd segíthet neki abban, hogy ne legyen többé meleg.

Richard Dowling azon kívül, hogy ágyba küldte fiát a párjával, pornófilmek nézésére, és édes hármasokban való részvételekre is rávette Daniel Dowling-ot. Amikor pedig a 11 éves fiú nem akart lefeküdni a mostohaanyjával, az édesapja megpróbálta őt megütni.

Daniel Dowling több mint 20 éven át nem beszélt a nyilvánosság előtt kínzásának történetéről. A megpróbáltatások után most azonban, 36 éves korában szemügyre veheti, ahogy kínzói börtönbe kerülnek. Richard öt évet kapott, exbarátnője, Annette Breakspear pedig nyolc évet. A fiú édesapja és egykori párja most 62 évesek, de mindketten 38. életévükben jártak, amikor a szexuális zaklatást elkezdték.

"Apa feladata lett volna, hogy megvédjen engem. De ellopták az ártatlanságomat, és tönkretették a gyermekkoromat. Ezen pedig sosem fogom tudni túltenni magam" - mondta Daniel Dowling a Sunday Mirror-nak. Hozzátette: minden egy társasjáték útján kezdődött el: aki vesztett, annak vetkőznie kellett. A játék végére a mostohaanyuka teljesen pucér lett. Ezt követően kényszerítették őt arra, hogy le is feküdjön Annette Breakspear-vel.

"Nagyon fiatal voltam, amikor bevezettek engem a szexuális élet rejtelmeibe, így a szex mára már semmit sem jelent nekem" - mondta Daniel Dowling.

 

Itt még nincs vége, a cikk folytatását a Blikk.hu oldalon tudod elolvasni, ahol videót is láthatsz. 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux