Ugrás a tartalomra
x

Melegpornó a repülőgépen: kirúghatják a légiutaskísérőt

Titkos kis aktusnak indult, most mégis kirúgással fenyegetik azt a légi-utaskísérőt, aki a repülő fedélzetén egy híres pornósztárral szexelt.

Fegyelmi vizsgálatot indított a Delta amerikai légitársaság egyik utas-kísérője ellen. A fiatal férfi nem volt szolgálatban, ám a társaság egyenruháját viselte, amikor repülés közben megismerkedett, majd az egyik mosdóban lefeküdt Austin Wolf pornószínésszel- írta meg a Dailymail.

A nyolcperces aktusról két videofelvétel is készült, melyek elterjedtek a Twitteren, azóta azonban már törölték a videókat.

A légiutas-kísérő azzal védekezik, fogalma sem volt róla, hogy felvétel készül a légyottról, ahhoz pedig egyáltalán semmi köze, hogy a felvételeket ezután nyilvánosságra hozták. A légitársaság, amelynek mostanában több celebbel is meggyűlt a baja meglehetősen tanácstalan: vizsgálják, hogy mennyit ártott a cég jó hírének a botrány, illetve mennyit javítana a helyzeten, ha kirúgnák az utaskísérőjüket. Megpróbálják felelősségre vonni azokat is, akik az azóta mindenhonnan törölt videókat készítették, illetve nyilvánosságra hozták.

A pornószínész nem kívánt nyilatkozni, a légi-utaskísérő pedig név nélkül azt mondta: szeretné elfelejteni a történeteket.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux