Ugrás a tartalomra
x

Kiderült, hogyan maszturbáltak a Beatles tagjai közösen

Közös maszturbálás, békagyilkolás és koponyalékelés. Paul McCartney a napokban elmesélt néhány történetet a Beatles korai éveiről és saját gyerekkoráról is. Volt, amit már régóta ismert a közönség, de akadtak új részletek is.

Több titokra is fény derült a napokban, mikor Paul McCartney a GQ magazinnak adott interjút. Olyanokról is beszélt, amikről nem igazán tudott a nagyközönség, és kitisztázott néhány korábbról, többek között az 1997-es félhivatalos önéletírásából így-úgy ismert sztorit. Az interjúban például részletesen mesélt arról is, amikor a zenekar és néhány haver összejöttek John Lennonnál.

„Ahelyett, hogy ittunk és buliztunk volna, csak ott ültünk a sötét szobában. Valaki elkezdett maszturbálni, aztán mindannyian csináltuk – mondta a McCartney, aztán azt is elmondta, hogyan próbálták meg inspirálni egymást a közös maszturbálás alatt: főleg szexszimbólumok neveit kiabálták be. Például Brigitte Bardot-ét. Ez egészen addig tartott, amíg John Lennon meg nem ölte a hangulatot azzal, hogy bekiabálta Winston Churchill nevét. 

Paul McCartney azt mondta, az egész csak egy ártalmatlan tréfa volt. Ilyen csak egyszer, maximum kétszer fordult elő, de egyáltalán nem volt nagy dolog, csak gyerekes vicc.

 „Ártalmatlan tréfa volt. Nem bántottunk meg vele senkit, még Brigitte Bardot-t sem” – mondta a zenész.

Olvasd tovább…

foto

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux