A mozi meleg csillagai – 18. rész: Xavier Dolan
A fiatal színész-rendező csaknem minden filmjében megjelenik a homoszexualitás (Megöltem anyámat, Képzelt szerelmek, Tom a farmon, Ez csak a világ vége) vagy a transzszexualitás (Így is, úgy is Laurence), mégis egészen máshogy, mint amit ennek kapcsán feltételeznénk. A téma iránti vonzalom hátterében természetesen önéletrajzi elemek húzódnak meg: Xavier Dolan nyíltan meleg. Hogy mikor vállalta fel másságát, hogyan dolgozta fel azt magában, arról nem találni adatokat, viszont érzéseiről beszélnek a filmek. Életrajza négy rövid mondatban is összefoglalható: 1989. március 20.-án született Quebecben, Kanadában. Édesapja, Manuel Tadros, egyiptomi-kanadai énekes és színész, míg édesanyja a kanadai-francia tanárnő, Geneviéve Dolan. Gyerekszínészként kezdte, főként reklámfilmekben és tévésorozatokban szerepelt. Bevallottan homoszexuális, és a Megöltem anyámat ezért is félig fikciós, félig önéletrajzi dráma.
Öngyilkosságok, csalódások, zaklatások...
A Love, Simon c. film idei megjelenése után elismerően szólt a filmről, ami az első olyan alkotás volt, amit nagy stúdió készített, s egy meleg srác előbújásának a nehézségeit mutatta be. Közben vallott arról is, hogy ő hogyan küszködött érzéseivel. Ezt mondta: „Egy hollywoodi stúdió egy coming outoló tinédzserről készített filmet. Kinyílt egy olyan ajtó, amely már korábban is, most azonban látom a fényt az alagút végén. Gyerekként rengeteg LMBTQ filmet néztem, kétségbeesve keresve a választ a bezárt szobámban. A legtöbbjük inspirálóan hatott arra a művészre, akivé válni akartam, de elhagyták azt a fiatalembert, akivel többet kellett volna foglalkoznom. Öngyilkosságok, csalódások, zaklatások... A Kszi Simon mindezt teljes komolyságában, normalitásában mutatja meg, viszont inspirálóan hatnak a mai, önmagukat elfogadni képtelen tinédzserek számára, akik megnézik a filmet. Talán ez megtanítja a számukra, hogy az életük még ha nem is olyan kiváltságos, mint Simoné, tehetnek egy lépést előre.”
Xavier Dolan alkotásait értékelve a kritikusok megjegyzik: érdekes módon a filmjei attól, hogy ő meleg, még nem klasszikus melegfilmek, vagyis annak a második generációjába tartoznak. A rendező mindig különlegesen, mégis természetesen viszonyul a témához, őszinte érzékenységgel, de nem ártatlan rácsodálkozással. Nála ez inkább egyfajta szerzői álláspont, mellékes jelenség csupán. Nem lehet azt mondani, hogy Dolan világában teljesen elfogadott lenne a homoszexualitás, de nem is teljesen elfogad(hat)atlan. Főhősei nem küzdenek a társadalom ítéletei ellen, és nem büszkék rá, hogy ők fölvállalták önmagukat. A környezetük pedig, még ha nem is teljesen természetesen, de ahhoz egészen hasonlóan közelít hozzájuk. Meleg szereplői nem sérült alakok, pontosabban nem azért sérültek, mert a társadalom kirekeszti őket.
A huszonéves ficsúr, akiért életüket adnák a filmrajongók
A fiatal rendező filmjeiről Kránicz Bence írt hosszabb kritikát egy évvel ezelőtt az unikornis.hu-n:
Már attól leesik az ember álla, ha szűkszavúan elsoroljuk, mit ért el eddig Xavier Dolan. Huszonhét éves koráig (2016-ig) hét nagyjátékfilmet rendezett. Az elsőt Megöltem anyámat címmel tizenkilenc évesen, a filmet rögtön be is válogatták a Cannes-i Filmfesztivál egyik programjába. Azóta egy kivételével az összes filmjét Cannes-ban, a világ legnagyobb presztízsű filmfesztiválján mutatják be. 2009-ben, 2014-ben és 2016-ban is az ő filmjét nevezte Kanada az Oscarra.
Durva volt, amikor közelről láthattam, hogyan őrülnek meg a filmrajongók Xavier Dolanért – írja Kránicz Bence. Ez csak a világ vége című, a magyar mozikban is bemutatott filmjének késő esti vetítésére álltunk sorba több száz másik filmes újságíróval együtt. Egy angol lánnyal kezdtem el beszélgetni, aki negyven percen át azt ecsetelte levegővétel nélkül, hogy Xavier Dolan az isten.
Meleg fiúk, idegbeteg anyák
A hagyományos filmes műfajok közül a művészfilmek egyébként is leginkább a melodrámához húznak, de Dolanre tényleg ráfoghatjuk, hogy csak melodrámákat rendez. Imádja a nagy érzelmeket, a szenvedélyt, sírást, dühkitöréseket. Minden filmje érzelmi hullámvasút, nagy magasságokkal és mélységekkel. Családtörténeteket forgat, amelyek mindig identitásdrámák is: valaki megpróbálja elfogadni önmagát, vagy elfogadtatni önmagát a szeretteivel.
Ennek a történetívnek a leglátványosabb példája az Így is, úgy is Laurence, amelyben egy középiskolai irodalomtanár jön rá, hogy valójában belül nőnek érzi magát. Laurence együtt él egy nővel, akit továbbra is szeret, és a filmben az a legszebb, ahogy a két ember megpróbálja feldolgozni a kapcsolatuk végét, miközben, mivel egymást szerető, intelligens, felnőtt emberek, azt is átgondolják, nem folytatható-e mégis valahogy a közös életük.
A nemi identitás kérdésével Dolan szinte minden filmjében foglalkozik. Ő maga következetesen, minden fórumon előszeretettel beszél homoszexualitásáról, noha önéletrajzinak csak az első filmjét tartja. „Körülbelül kétszáznegyven százalékosan a saját életemről szól” – mondta a Megöltem anyámat kapcsán Jessica Chastainnek egy interjúban. A színésznővel a Twitteren haverkodtak össze, Chastain játszik is Dolan első angol nyelvű, bemutatás előtt álló filmjében.
Dolan első filmjében egy lázadó, meleg kamaszfiú próbál zöld ágra vergődni az őt egyedül nevelő, frusztrált anyjával. Vagy megfordítva, egy egyedülálló anya igyekszik megtalálni a közös hangot elviselhetetlen fiával. A rendező mindkét főszereplőt empatikusan ábrázolja – megdöbbentő, hogy tizenkilenc évesen milyen bonyolultan és érzékenyen tudta megragadni az anya-fiú kapcsolat problémáit.
Ezt a viszonyt későbbi filmjeiben is tovább boncolgatta. A Tom a farmon címszereplője meglátogatja halott szerelme családját, akik nem tudták vagy nem akartak tudomást venni az elhunyt homoszexualitásáról, Tom érkezése így egyfelől botrányt kavar, másrészt a főhős kicsit fia helyett fia lesz a gyászoló anyának. A Mommyban pedig Dolan visszatér lázadó kamasz és egyedülálló anya kettőséhez: egy figyelemzavaros, hiperaktív, agresszív fiú költözik haza a nevelőintézetből az anyjához, és lassan elkezdenek közeledni egymáshoz. Mindkettejük iszonyatosan szeretethiányos, mégis – vagy pont ezért – rengeteget bántják a másikat, és igazán megszenvedik az együttélést.
Az Ez csak a világ vége főhőse is rég nem látott családjához utazik haza egy hétvégére. Azt akarja bejelenteni nekik, hogy haldoklik, de sejti, hogy a főzésbe és nosztalgiázásba menekülő anyja, nagyhangú, arrogáns bátyja és vadóc húga nem fogják megkönnyíteni az őszinte szembenézést.
A film szerkezete és stílusa egyaránt egészen egyedi: főként kétszereplős párbeszédekből áll össze a történet, a főhős minden családtagjával elbeszélget, valakivel többször is, más akciót viszont ne keressünk a cselekményben. Sőt a beszélgetéseket is szinte csak közeli beállításokban vették fel, klausztrofób élményt okozva.
A rendező egyébként mára harmonikus kapcsolatot alakított ki az anyjával: nagyon megható az az interjú, amelyben arról beszél, esténként gyakran elgondolkodik rajta, hogy áttaxizzon negyven percre lakó anyjához, csak hogy nála alhasson.
Egyetlen képből felismerhető
Dolan visszatérő témái, a családi és párkapcsolatok bonyodalmai, a meleg identitás kérdései a hétköznapi valóságunkból táplálkozó témák, a rendező viszont messziről elkerüli a kisrealista vagy dokumentarista ábrázolásmódot, amit általában a hasonló történetekhez társítanak a művészfilmekben. Helyette látványos, ezer színben pompázó, videoklipes betétekkel telerakott filmeket készít.
Ha extravagáns ruhákba bújt, excentrikus fiatalokat látunk, amint egy elnyűttnek hitt, a jelenetben mégis új jelentést kapó lakossági popslágerre táncolnak, szinte biztosak lehetünk benne, hogy Xavier Dolan-filmet nézünk.
A választott formanyelv nem okoz meglepetést, ha utánaolvasunk, mik voltak a rendező meghatározó gyerekkori kulturális élményei. Első helyen Dolan minden interjúban a Titanicot említi, mint a filmet, amely megváltoztatta az életét: ő is azt az érzelemgazdagságot, tomboló intenzitást keresi a filmjeiben, amivel Rose és Jack tragikus történetében találkozott.
„Mikor anyám megunta, hogy állandóan a Titanicot akarom nézni, betette otthon a Lesz egy még így sét videón. Akkor úgy tettem, mintha kimennék vécére, és a másik szobában nézni kezdtem a Titanicot” – meséli kedvenc filmjéről a rendező, aki gyerekként szerelmeslevelet is írt Leonardo DiCapriónak, de sosem kapott választ.
Imádja a mainstream popslágereket is. Mikor először csetelni kezdtek Jessica Chastainnel, Justin Bieber- és Celine Dion-dalokat küldött neki, Adele-nek már videoklipet is rendezett, a filmjeiben pedig egyebek mellett Celine Dion, Lana del Rey, Sting, a The Cure, az Oasis és Dido slágerei is előkerültek már. Az Ez csak a világ végében döbbenetes ereje van egy, a főhős gyerekkorára visszapillantó flashback-jelenetnek, amely alatt a román O-Zone együttes harsány himnusza, a Dragostea din tei szól.
Az unásig hallott rádióslágerek nemcsak zsigeri, primitív reakciót váltanak ki a nézőből (örülünk az ismerős dalnak vagy rühelljük ezt az ezerszer hallott szemetet), de általuk még közelebb kerülhetünk a karakterekhez. Lehet, hogy ezek a furcsa, különc fiatalok a szexualitásukkal birkóznak vagy halálos betegek, de ugyanúgy vágynak az egyszerű örömökre, ugyanúgy kétségbeesetten keresik és próbálják megélni a saját szabadságukat, mint bárki más.
Egy csapatnyi síró-vigyorgó, szeretethiányos érzelemgombóc: ők a Xavier Dolan-filmek hősei
De nem feltétlenül kell egy zenés montázst kiemelnünk a gyorsan terebélyesedő Dolan-életműből, hogy felismerjük a filmjeit. Elég lehet egyetlen kép is, amelyen különleges ruhadarabokat hordó fiatalokat látunk egy intenzív színhatású térben – mintha csak Jean-Luc Godard sikkes pirosai és kékjei világítanának tovább Dolannél. A rendező monomániásan ügyel rá, hogy maga tervezze a szereplők ruháit, mert szerinte az emberek már azelőtt egy csomó mindent elárulnak magukról a megjelenésükkel, hogy megszólalnának, ő pedig nem akarja másra bízni a jellemábrázolás ennyire fontos eszközét.
Hogy lássuk, Dolan mire gondol, elég is, ha megnézzük ezt a képet 2010-es, Magyarországon is szűk, de elhivatott rajongótáborral bíró filmjéből, a Képzelt szerelmekből. A film két barátról, egy fiúról és egy lányról szól, akik mindketten ugyanabba a srácba szeretnek bele, és rivalizálni kezdenek egymással. A kép bal oldalán ülő, szerelmes fiút maga Dolan játssza, aki rendszeresen oszt szerepet magára is, a Megöltem anyámatban és a Tom a farmonban is ő a főszereplő. Igaz, amióta nagy sztárok állnak sorban nála, azóta rá nem jellemző visszafogottsággal a kamera túloldalán marad.
A könnyen beazonosítható képi nyelv és a nézők szívét összefacsaró, intenzív érzelmesség miatt a rendezőt többen is a mostani évtized legfontosabb filmes szerzőjének tartják, olyasvalakinek, aki érzékeny művészfilmeket csinál, mégsem szégyelli az erős, akár szentimentális hatásgyakorlást.
Erőlködés nélkül „beszéli a fiatalok nyelvét", messze áll a hollywoodi happyend-kultusztól és a fantasztikus műfajoktól, de a túlintellektualizált, ingerszegény dokumentarista művészfilmes forma sem érdekli, így talán olyan nézőket is visszahódíthat a mozikba, akik a Dolanéhez hasonló érzékenységet manapság inkább a minőségi tévésorozatokban keresik.
2018-ban érkező filmje - a John F. Donovan halála és élete - egy amerikai tévés szereplő (Kit Harington alakítja a címszereplőt) szenvedéseit és levelezéseit mutatja be egy fiatalabb színésszel, Rupert Turner-rel a 1920-as éves végén. Életük drámai fordulatot vesz, amikor a levelezéseik nyilvánosságra kerülnek Donovan bukása miatt. Egy évtizeddel később pedig, a fiatal színész, egy interjú során feleleveníti kapcsolatát a múltbéli bálványával. Azonban nemcsak az ő viszonyukat ismerhetjük meg, hanem egy a rendezőtől már megszokott téma, az anya-fia kapcsolat is felmerül majd! „Az egyik forgatási szünetben döbbentem rá, hogy ez a szál lehet a történet szíve-lelke!” – mondta.
Xavier Dolan azt is elárulta, hogy hiába a visszatérő motívum, a legtöbb filmjében teljesen más megközelítésekből sikerül hozzányúlnia a témához, így egyetlen alkotása sem lesz ugyanolyan, mint mondjuk az az előtti!
Forrás: unikornis.hu puliwood.hu starity.hu
A sorozat további cikkei
Montgomery Clift James Dean Marlon Brando Rock Hudson Paul Newman Cary Grant Errol és Sean Flynn Tyrone Power Jr. Richard Chamberlain Alain Delon Rupert Everett John Travolta Tom Cruise Keanu Reeves Matt Bomer Wentworth Miller Patrick Swayze
