Steven Rowley: Lily és a polip (2016)
Immár a második könyv jelent meg az utóbbi időben magyarul, ami egy idősödő meleg férfi és kutyájának a kapcsolatáról szól. Az eb megjelenítése regényben és filmben egyébként is hálás téma, LMBT-műben pedig külön jelentést hordoz az ember és az állat közti kapocs, hisz a melegek körében gyakori a magány, s számukra tényleg sokszor az ember legjobb barátja – a kutya – nemcsak barát, hanem társ is.
Ebben közös Steven Rowley: Lily és a polip című regénye, illetve Dan Rhodes: Timoleon Vieta hazatér című műve, de most csak az előbbivel foglalkozunk. „Ez a magával ragadó történet arról a különleges valakiről szól, akiben feltétel nélkül bízol. Aki nélkül képtelen lennél élni. Ted Flask számára ez a valaki öregedő társa, Lily, aki történetesen egy rövidszőrű tacskó. A Lily és a polip felidézi az olvasóban, hogy milyen érzés viharosan szeretni valakit, majd ezek után milyen nehéz elengedni őt, és hogy a szeretteinkért vívott harcok a legnagyobbak az életünkben. Emlékszel rá, hogy melyik volt utoljára az a könyv, amit mindenképpen oda akartál adni a barátaidnak, hogy olvassák el?” – olvasható a netes könyvajánló oldalakon.
Ted Los Angelesben él kutyájával. Együtt vannak naphosszat, együtt csatangolnak a városban, együtt néznek filmet és társasjátékoznak, és beszélgetnek. Hogy hogyan lehetséges ez? Természetesen úgy, hogy Ted dob a kockával és lépteti a bábukat a kedvence helyett is. A szorító magány regénye ez a könyv, s amikor a férfi meglátja Lily fején a polipot, annyira megrémül attól, hogy tényleg teljesen egyedül marad, hogy nevén sem meri nevezni a daganatot. Természetesen a mű betekintést ad a főhős szerelmi kapcsolataiba is, hogy mit és hol hibázott el, hogy végül is kettesben marad a kutyájával.
A regény nagyrészt saját élményeken alapul. Miután Rowley elveszítette imádott tacskóját, az "igazi" Lilyt, elhatározta, hogy emléket állít szeretett társának. Nyitóképünkön egyébként ők láthatók. A szabadúszó író és forgatókönyvíró kezdetben egy novellát írt, majd azt később a barátja biztatására regénnyé bővítette. Az akkor 45 éves szabadúszó minden napját a Lilyvel átélt közös kalandjainak megírására szentelte: "Rettegtem attól, hogy ha megállok, ha akár csak egy napot is kihagyok, a történet elhal, vagy a polip visszaveszi tőlem a tintáját; ez a fajta félelem hajtott, hogy folytassam tovább."Vagy harminc irodalmi ügynökkel később, a magánkiadás határán a Simon & Schuster főszerkesztője elé került a könyv, aki egymillió dolláros szerződést kötött Rowley-val, és már azóta a megfilmesítés is szóba került.
Lily makacs volt mint a tacskók általában és persze édes és vicces. Ő volt az író első kutyája, vele nőtt fel, maga választotta ki az alomból 30 kiskutya közül. Amikor megbetegedett és diagnosztizálták nála az agydaganatot, akkor a rendkívüli körülmények közepette is tanította gazdáját. Megtanulta Lily-től kifogások nélkül kezelni a kihívásokat, azt, hogy milyen az igazi kedvesség és a feltétel nélküli szeretetet és kegyelem. Barátja halála után hónapokig nem tudott írni, végül úgy döntött, elég, írnia kell. A papírra vetett emlékekből pedig lassan kirajzolódott a könyv, ami meghatóan, érzelmesen és időnként viccesen búcsúzik az ember legjobb barátjától.
A szerző és barátja
A kritika nagy lelkesedéssel fogadta a művet: „Ez egy vidám könyv, ugyanakkor egy komolyan megírt tragédia, amely az ember és állat családtagok között lévő barátság tisztaságára helyezi a hangsúlyt. Könnyek közt fog nevetni rajta. Rowley morbid érzékenységgel fűszerezett humora mindenkit megérint (még azokat is, akik nem kedvelik »az állat az ember legjobb barátja« típusú könyveket). Végigvezeti az olvasót a veszteség öt fázisán, és közben arra inspirál, hogy értékeljük az élet minden pillanatát.” (Edge Media)
RÉSZLET A MŰBŐL
Egy csütörtöki napon láttam meg először. Tudom, hogy csütörtök volt, mert csütörtök esténként szoktunk a kutyámmal, Lilyvel elvonulni a világtól, hogy kitárgyaljuk a helyes fiúkat. Lily valódi években számolva tizenkét éves, ami nyolcvannégy kutyaévnek felel meg. Én negyvenkettő vagyok, ami kétszázkilencvennégy kutyaévnek felel meg – de néhány évet nyugodtan letagadhatnék, mert jó formában vagyok, és sokak szerint úgy nézek ki, mint egy kétszázharmincnyolc éves, ami valódi években harmincnégyet jelent. Azért térek ki ilyen részletesen a korunkra, mert mindketten kissé éretlenek vagyunk, és a fiatalabb fiúkat részesítjük előnyben. Sokat szoktunk vitatkozni a Ryanekről. Én Gosling-párti vagyok, Lily viszont Reynolds-rajongó, habár egyetlen filmjét sem nézte meg kétszer. (Phillipe-t évekkel ezelőtt ejtettük, mert nem tudtunk megegyezni abban, hogyan kell kiejteni a nevét, meg azért is, mert már alig vállal szerepeket.) Ezenkívül ott vannak a Mattek és a Tomok. Sorra vesszük Bomert és Damont és Bradyt és Hardyt, attól függően, hogy milyen hetünk volt. Végezetül következnek a Bradleyk, Cooper és Milton, habár Milton jóval idősebb, mint Cooper, és rég halott. Nem is tudom, a kutyám miért hozza fel állandóan, hacsak nem azért, mert kedveli a társasjátékokat, amelyeket általában péntekenként játszunk.
Az igazi Lily
Nos, ezen a bizonyos csütörtökön a Chriseket tárgyaljuk ki, akikből három van: Hemsworth, Evans és Pine. És amikor Lily egy hirtelen ötlettől vezérelve azt javasolja, hogy vegyük be Chris Prattet is, megpillantom a polipot. Az ember ritkán lát polipot közelről, főleg a saját nappalijában, és a legritkább esetben szoktak az ember kutyája fején csücsülni, mint egy születésnapi papírkalap, éppen ezért megdöbbenek. Alaposan meg tudom figyelni, mert Lilyvel a kanapé két ellentétes végében ülünk egy-egy párnával, én törökülésben, ő pedig olyan pózban, mint az MGM oroszlánja.
– Lily!
– Nem muszáj betennünk Chris Prattet. Csak egy javaslat volt – mondja ő.
– Nem… Mi van a fejeden? – kérdezem én.
A polip két karja úgy lóg le az arcán, mint egy sapka megkötője.
– Hol?
– Ezt hogy érted? Hát ott! A halántékod fölött, a jobb oldalon.
Lily hallgat. Egy pillanatra rám néz, találkozik a tekintetünk. Azután elkapja a pillantását, és felnéz a polipra.
– Ó! Arra gondolsz?
– Igen, arra.
Hirtelen előrehajolok, és megragadom a pofáját, pontosan úgy, mint amikor még kölyök volt, és túl sokat ugatott. Annyira felizgatta minden olyan dolog puszta létezése, amellyel először találkozott, hogy éles, szag-gatott hangon kellett kifejezésre juttatnia a lelkesedését: EZT! NÉZD! MEG! EZ! A! LEGCSODÁLATOSABB! DOLOG! AMIT! VALAHA! LÁTTAM! IMÁDOK! ÉLNI!
INFORMÁCIÓ A SZERZŐRŐL
Steven Rowley forgatókönyvíró. Születési dátum: 1971. május 6. Filmje: Yvonne. A Lily és a polip első megjelent könyve. Nyíltan vállalja másságát.
A KÖNYV ADATAI
Eredeti cím: Lily and the Octopus, 2016.
Fordította: Bosnyák Edit
Agave Kiadó, 2016., 300 oldal
Eredeti ár: 3380 HUF
FIGYELEM!
Ha szereted a meleg tematikájú könyveket, kukkants bele ajánlónkba: pontosan 100 kiadványt ajánlunk a figyelmedbe! A szépirodalmi válogatásba vannak a legjobb, legértékesebb könyvek; a szórakoztató irodalmi válogatásban pedig ifjúsági regényeket, krimiket és ismeretterjesztő műveket találtok. A régi könyveket megrendelhetitek a libri.hu vagy az antikvarium.hu oldalakon. Ha ott sem találjátok, marad a könyvtár.
