Ugrás a tartalomra
x

Jön a brit királyi család első meleg esküvője

Lord Ivar Mountbatten nemcsak Viktória királynő egyenesági leszármazottja, de II. Erzsébet királynő unokatestvére és Eduárd wessexi gróf legidősebb gyerekének keresztapja is - írtuk 2016-ban, amikor a brit történelem egyik legfontosabb nemesi dinasztiájának sarja coming outolt.

Most bejelentette, hogy összeházasodik a férfival, akibe 53 évesen szeretett bele. A legmagasabb rangú bevallottan meleg brit arisztokrata nyár végén esküszik hűséget James Coyle-nak az impozáns devoni birtok kápolnájában. A döntést hármasban közölték a Daily Mail újságírójával: Lord Ivar, új kedvese, illetve korábbi felesége.

[caption id="attachment_13967" align="aligncenter" width="634"] Lord Ivar Mountbatten (jobbra)[/caption]

Egykori felesége és három gyermekének anyja, Penny a kezdetektől támogatja az új kapcsolatot, olyannyira, hogy ő maga fogja oltár elé vezetni korábbi férjét. Penny azt mondta, hogy ez a gyerekeik ötlete volt. És azt is, hogy Lord Ivar kiegyensúlyozottabb, amióta James-szel él.

A királyi család állítólag nagyon támogató a párral. Az nem világos, hogy milyen nemesi címet kap James, hiszen ilyen felállásra még nincs precedens.

444.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux