Jesús Ferrero: A bukott angyalok
Egy spanyol kisváros a helyszín, amely legalább olyan romantikus kulisszát ad a történetnek, mint a Szólíts a neveden olasz vidéki környezete, de a történet másként alakul. A gimnazista fiúkból álló kis társasággal életük legmeghatározóbb időszakában, a szerelemmel való megismerkedés pillanatában találkozunk. Érzékeny lelkű, művelt franciatanáruk, Diago önként vállalja a mester szerepét, és egyenként bevezeti őket a testi-lelki szerelem titkaiba. Különös bűverővel rendelkező személyiségének egyikük sem tud ellenállni, kivéve talán a történet elbeszélőjét, aki a másik négy fiú, Valentín, Jonás, Hans és Cándido legközvetlenebb bizalmasa is egyben. Azután történik egy borzalmas tragédia, majd később még egy…
A bukott angyalok az életnek azt a kényes, szépségesen tragikus pillanatát ragadja meg, amikor végérvényesen eldől az ember sorsa: hogyan tanulják ezek a fiúk az életet, hogyan bizonyosodnak meg arról, hogy mindennek, elsősorban is a tudásnak, ára van, amiért egyszer a bukott angyalok is a legmélyebbre vettettek. Sorsformáló események és tragédiák közepette ébrednek rá mindenre, és az olvasót még akkor sem hagyják nyugodni, miután egy ültő helyében végigolvasta a regényt.
RÉSZLET A MŰBŐL
Diago harminc éves volt, amikor berobbant az életünkbe, nem is látszott rajta, pedig azt beszélték róla, előtte jó tíz évet élt már Párizsban. Azt is beszélték, hogy mielőtt hozzánk került, már eltöltött egy évet Biarritzban, egy másikat San Sebastiánban, egy harmadikat pedig Zarauzban is, úgyhogy nyughatatlan természetű ember benyomását keltette, aki nem találja a helyét, vagy olyasmit keres, ami nem helyhez köthető.
Korán reggel többnyire séta közben lehetett látni az iskola almáskertjében, melynek közepén az angolos jellegű épület, a tanári szálló állt: neki is volt ott egy szobája. Általában szürke nadrágot és gránátvörös gyapjúmellényt viselt, hozzá pedig valamilyen sápadt színű nyakkendőt és fényes, fekete cipőt. Akik ebben az öltözékben látták, amint könyvvel a kezében az almafák között sétálgat, és egyszer sem botlik meg, az eszményi olvasó embert vélhették fölfedezni benne, és hajlottak rá, hogy túlmisztifikálják.
Nagyon szívélyes volt, azok szerint, akik közelebbi kapcsolatba kerültek vele, tiszta tekintete belső tisztaságot, nyugalmat sugárzott. Különben egy kis Franciaország-illat is áradt belőle, és nagyon jó megfigyelőnek látszott. Csillogó barna, haja, kék szeme volt, szép ívű ajkára végtelen kedvességre valló mosolyt tudott varázsolni.
Mellesleg azt is beszélték róla, hogy nagy madárbarát, a szobájában is tart néhány kanárit, példamutató odaadással gondozza őket, és bámulatosan meghitt viszonyban van velük. Dicsérték, hogy milyen kiváló olvasó: még Proustot is olvasott, aki számunkra akkor teljesen ismeretlen író volt, s akihez csak az igazán francia módi szerint élők juthattak hozzá.
Vele azonnal kezdetét vette a tánc, az igazi tánc, mármint amelyikből csak úgy süt a vágy meg az élet. Valószínűleg máskor, más helyen is nyomban megkezdődött, ahol ő megfordult.
Diago szünetben mindig odament a leghelyesebb, a legtörékenyebb fiúkhoz; az idősebb testvér oltalmazó pillantásával vizsgálgatta az öltözéküket, leolvasta az arcukról életük drámáját, ha volt, márpedig gyakran volt ilyen, aztán cselekvéshez látott. Ugyanúgy tudott bánni egy munkásemberrel, mint egy orvossal, jóllehet, némiképp előnyt élveztek nála az olyan fiúk, akiknek mosolya mögött pénzt lehetett sejteni. Általában amúgy is ők voltak a leghelyesebbek, a legjobban öltözöttek.
Az üresjáratok idején közeledett, amikkel mindig tele a nap; olyan pillanatban, amikor az idő mintha teljesen idegen lenne az életünktől, az életünk meg az időtől, amikor nem gondolunk semmire, és szinte senkik sem vagyunk, amikor megakad az elménk, megakad az életünk folyása. A tehetetlenség idejében, az órák utcasarkai, az élet utcasarkai felől közeledett az emberhez, s kezdte el dicsérni szelíd, meggyőző hangon.
Valentín nem az első volt, aki a hatása alá került, de szemmel láthatóan ő szenvedte meg a legjobban. Most már hajlamos vagyok azt hinni, hogy minden éjjel találkozott Diagóval. Hol a folyónál, a szurdoknál, hol az erdőkerülő kunyhójában, hol meg az almáskertben, a tanári szállónál...
Furcsállottam, hogy Diagónak ilyen rövid idő alatt ennyi mindent sikerült elérnie nála. Egy évvel korábban Valentín még kisfiú volt, de lépten-nyomon tanújelét akarta adni a férfiasságnak, és nagyon szeretett dacolni a veszéllyel. Talán ebben rejlett a dolog nyitja.
INTERJÚ A SZERZŐVEL
A mű magyar kiadása 2006-ban jelent meg. A rákövetkező évben adott Jesús Ferrero interjút a litera.hu oldalnak.
Milyen szerepet játszik A bukott angyalokban az idő?
Mágikus és tragikus szerepet. Mágikus szerepet azért, mert a regényen belül koncentrikus köröket alkot, szimmetrikus ismétlődéseket idéz elő az idő. A két baleset tükörképe egymásnak: egymással szembe állítva alkot dialektikus egységet. Az első balesetből kiindulva magyarázatot találhatunk a másodikra: egyik tragédiában tükröződik a másik.
Milyen a hóhér-áldozat viszony a regényben?
Minden hóhér-áldozat viszony perverz és ördögi. A hóhérnak kitörölhetetlen nyomot kell hagynia az áldozatában, mely a jövőben meghatározó lesz az áldozat viselkedése szempontjából. Ezért lesz aztán tragikus is a viszony közöttük, amellett persze, hogy perverz és ördögi.
Mit ér az élet a regényben?
A bukott angyalokban az életet mint legfőbb értéket mutatom meg, és pontosan ezért lesz aztán „minden értékelhetőség felett álló érték” (és ez nem paradoxon). Az elbeszélő minden olyasmibe odaképzeli halott barátait, aminek ők már nem lehetnek részesei, amit ők örökre elvesztettek: elvesztették a jövőt, azzal együtt elvesztek az álmaik, elvesztették a végtelent, ami benne rejlik, aminek benne kell rejlenie minden emberi életben: egyszóval mindent elvesztettek. „Az életnek sosem lehet viszonylagos értéke” – mondja az elbeszélő. Szerinte az életet csak abszolútumként lehet elképzelni.
Hogyhogy éppen most jutott eszedbe, hogy megírd A bukott angyalokat, amely egyáltalán nem hasonlít – sem témájában, sem szerkezetében, stílusában – a korábbiakhoz?
Irene Gracia írótársam szerint a fele életünket azzal töltjük, hogy próbáljuk felidézni, mikor hazudtunk maguknak legelőször. Valami hasonló történik némelyik emlékünkkel is. Jól le kell ülepedniük, jól meg kell érlelni őket emlékezetünk legkeskenyebb pincéinek mélyén: óborrá kell lenniük, testes, zamatos óborrá, el kell nyerniük azt a sűrűséget, amilyen a létezés sűrűsége is, és akkor már lehet kóstolgatni őket. Bizonyos műveknél el kell jutnia az embernek az érettségnek egy bizonyos fokára. Tizenöt évvel ezelőtt egyszer már megkíséreltem megírni A bukott angyalokat, de nem ment. Érzelmileg távolabb kellett kerülnöm tőle, de az érettségen kívül jóságból is jócskán nagyobb adag kellett még hozzá. Én annak a híve vagyok, legyünk megbocsátóak a szereplőinkkel, az összessel, és ez talán egyet jelent azzal, hogy nem vagyunk részrehajlóak velük.
A teljes interjú itt elolvasható.
A SZERZŐ ÉLETRAJZA
Jesús Ferrero Zamorában született 1952. decemberében, és életének huszadik hónapjában járt, amikor átköltöztették Baszkföldre. Abból az időszakból őriz egy emlékképet. Két és fél esztendős lehet, és az édesanyjával átsétál egy vashídon. A híd két oldalán a tengerparti strand, a tenger és egy folyó torkolata látszik. A kisfiú megkérdezi az édesanyjától: Hol vagyunk? Mire az édesanyja: "A nemzetközi hídon". Hendaye-ban, a határon jártak, és attól fogva határlakónak érzi magát. Mindegyik regényét a határról nézvést írta.
A díjak általában csak arra szolgálnak az életében, hogy megszabaduljon a hitelezőitől, akikről megállapította, hogy az irodalmi kitűntetések dolgában is sokkal tájékozottabbak nála.
Dolgozott a rádiónál, a filmszakmában és a televíziónál. Húszesztendősen részt vett a Richard Lester Robin és Marion című filmjének forgatásán, majd egy évtizeddel később Pedro Almodóvarral együtt megírta a Matador című film forgatókönyvét.
ADATOK A KÖNYVRŐL
A mű eredeti címe és megjelenési éve: Ángeles del abismo, 2005.
Fordította: Pávai Patak Márta
Kiadó: Patak Könyvek, Leányfalu, 2006.
Ára: 2500 HUF
KÖNYVRENDELÉS
