„Igyál, dőzsölj, ölelj!” - A pederasztia megítélése az antik világban, 2. rész

 „Igyál, dőzsölj, ölelj!” - A pederasztia megítélése az antik világban címmel jelent meg Németh Györgynek (1956), az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszéke vezetőjének, számos ókori tárgyú könyv írójának, fordítójának írása az Ókor című folyóirat 2012/3. számában. Az írást két részletben közöljük. A tanulmány eredeti illusztrációja a külön megjelölt fekete-fehér fotó. A többi kép az oldal szerkesztőinek válogatása a témához kapcsolódóan.

A 2. rész témái: Szép ifjak elrablása; Meleg szeretők hadserege; Homoszexuális szerelmi varázslatok.

ooo

A HOMOSZEXUÁLIS KAPCSOLATOK TÍPUSAI

1999-ben megjelent könyvemben a görög homoszexualitás négy típusát különböztettem meg:

1. intellektuális homoszexualitás
2. gazdasági homoszexualitás
3. beavatási homoszexualitás
4. homoszexuális prostitúció.

Ma már kicsit másként vonnám meg az egyes kategóriák határait. A sókratési–platóni írásokból ismert intellektuális homoszexualitást a beavatási homoszexualitás egyik formájának tekintem. Ez utóbbi, krétai szokás leírását az aristotelési Államéletrajzokat kijegyzetelő Hérakleidés Lembos, illetve nála is részletesebben a Kr. e. 1. századi Strabón őrizte meg:

„Sajátságos szokás van náluk a szerelemmel kapcsolatban, tudniillik nem rábeszéléssel iparkodnak megnyerni azt, akit szeretnek, hanem elrablással. A szerelmes három-négy nappal  előbb  bejelenti  a  hozzátartozóknak,  hogy rablást akar végrehajtani;  ezekre nézve a legnagyobb szégyen volna, ha  a  fiút elrejtenék vagy nem engednék az eredetileg meghatározott úton menni,  mert ezzel szinte bevallanák azt, hogy az ifjú nem érdemel meg ilyen szerelmest. Ha az elrabló rangban és egyebekben a fiúval egyenlő vagy fölötte álló családhoz tartozik, akkor összejönnek, üldözik őket, de csak mérsékelt támadást intéznek ellenük, éppen hogy a szokásnak eleget tegyenek, egyébként örömmel hagyják azt elvinni;  ha azonban az illető nem megfelelő, elveszik tőle. Véget ér az üldözés, mihelyt a  fiút az üldöző bevitte a házába. Szeretetre méltónak nem a szépségével, hanem a bátorságával és erkölcsösségével kiválót tartják, és miután az elrabló megajándékozta a fiút, elvezeti őt egy tetszés szerinti helyre.  Mindazok, akik jelen voltak az elrablásnál, követik őt, miután pedig két hónapig együtt étkeztek és vadásztak (hosszabb ideig nem szabad magánál tartani a  fiút), visszatérnek a városba. A fiú most elmehet, miután ajándékul kapott egy hadiköpenyt, egy ökröt és egy serleget.  Ezek a törvény szerint kijáró ajándékok, és még több és drága dolog is, úgyhogy a hozzátartozók a költségek nagysága miatt hozzájárulnak adományaikkal. Az ökröt feláldozza Zeusnak és megvendégeli a kísérőit, azután nyilatkozik a szerelmessel való bizalmas együttlétről, akár meg volt elégedve, akár nem, mert ezt a törvény megengedi, hogyha esetleg az elrablásnál erőszakot alkalmaztak ellene, lehetősége legyen elégtételt venni és eltávozni. A szép alakú és előkelő származású ifjúra nézve szégyen az, ha nem akadt szeretője, mert ez csak jelleme miatt történik. A meghódítottak (mert így nevezik az elrablottakat) különös jogokban részesülnek: a kartáncoknál és a versenyfutásoknál övék a legelőkelőbb hely, meg van engedve, hogy kitüntetésképpen a többivel szemben a szerető által ajándékozott ruhával díszeskedjenek, és nemcsak ekkor, hanem még felnőtt korukban is különleges ruhát viseljenek,  amelyről  mindegyik  felismerhető  lesz,  aki  ilyen megtiszteltetésben részesült.”

A beavatási rítus során kapott ajándékok szimbolikus értelműek. A köpeny az ifjút a harcosok közösségének tagjává teszi, a serleg az együtt lakomázó férfi közösségének, míg az ökör a beavatási rítus során bemutatott áldozathoz kell. Ezt a beavatást Jan Bremmer ősi indoeurópai rítusnak tekinti, és értelmezését sokan elfogadják, míg Dover kétségbe vonja a rítus ilyen korai eredetét, minthogy a  homoszexuális vágy megfogalmazását legkorábban a Kr. e. 7. századi forrásainkban találjuk meg.

Egyértelmű, hogy a beavatás teszi a fiút a krétai férfiak közösségének tagjává, éppúgy, mint a platóni intellektuális homoszexualitás az athéni ifjút a város politikai közösségének tagjává. A gazdasági homoszexualitás oka az volt, hogy a férfiaknak egzisztenciát kellett teremteniük, mielőtt megnősültek, ezért egyre későbbre tolódott az esküvőjük. Solón szerint 35 éves kora előtt ne nősüljön meg egy férfi. Így a szexuális éréstől 35 éves korig be kellett érje a prostituáltakkal és a homoszexuális kalandokkal. Ezt Aristotelés egyértelműen meg is fogalmazza: „hogy ne legyen annyi gyerekük, megengedték a férfiak egymással való nemi érintkezését”.

A homoszexuális prostitúció valóságos olvasókönyve Aischinés Timarchos elleni beszéde, ami bizonyítja, mennyire elterjedt volt ez a jelenség. De a költészet is megőrizte ennek emlékét:

„Segg és pénz: ugyanannyi betűs ez a két pici szócska,

számoltam, s láttam: kapcsolatuk de szoros.”

Magát a prostitúciót nem tiltották, de az egykori homoszexuális prostituáltak életük végéig jogfosztottak maradtak. Igaz, ettől még a legelőkelőbb társaságokban mozoghattak.

Korábbi tipológiámban nem foglalkoztam az életformaszerű homoszexualitással, mint önálló kategóriával. Pedig, mint Xenophón szavaiból láttuk,  Boiótiában egy férfi akár házasságszerűen is együtt élhetett egy ifjúval. Ennek az életformának intézményesített keretet adott az ún. thébai szent sereg, a hieros lochos. Ennek lehetett előzménye a Xenophón Anabasisának VII. könyvében említett  olynthosi származású Episthenés, aki kizárólag szépfiúkból szervezett sereget. Plutarchos a Pelopidas-életrajzban ismerteti a szent sereg alapítását:

„A szent sereget eredetileg állítólag Gorgidas szervezte meg háromszáz válogatott harcosból; a katonáknak a város adott kiképzést és ellátást, kaszárnyájuk pedig a Kadmeián volt. Városi seregnek is hívták, mert akkortájt még rendszerint a fellegvárat nevezték városnak. Némelyek azt mondják, hogy ennek a seregnek a tagjai mind szerelmi kapcsolatban voltak egymással. Feljegyezték Pammenésnek egy tréfás megjegyzését, mely szerint Homéros Nestóra nem volt jó taktikus, amikor a görögöket nemzetségek és törzsek szerint osztályozta:

’nemzet a nemzetnek segít így és törzsök a törzsnek,’

inkább szeretőt kellett volna a kedvese mellé  állítani,  mert a nemzetség- és törzsbeliek a veszélyek közt keveset törődnek  egymással, de a szerelem köteléke feloldozhatatlan és elszakíthatatlan,  minthogy a kedves iránt érzett szeretet és az a törekvés, hogy a szeretőt ne érje szégyen a kedvese színe előtt, arra készteti az embereket, hogy szembeszálljanak a veszélyekkel egymásért. Nincs  ebben semmi csodálatos, hiszen a szerelmesek távollevő kedvesük előtt jobban szégyellik magukat,  mint idegen jelenlevők előtt; így történt ez azzal a harcossal is, akit ellenfele leterített, s mikor már éppen megölni készült, megkérte, hogy kardját a mellébe döfje, és így szólt: „Hogy kedvesemnek ne kelljen szégyenkeznie holttestem mellett, ha azt látja, hogy hátulról kaptam sebet.” Mondják, hogy Ioleós is, aki Héraklés kedvese volt, kivette részét szeretője munkáiból, és mellette harcolt. Aristotelés azt állítja, hogy a szeretők és kedveseik még az ő idejében is Ioleós sírjánál esküdtek hűséget egymásnak. Valószínű, hogy a szent csapatot is azért nevezték így, mert a szeretőt Platón is  „istentől  ihletett  barátnak” nevezi. Mondják, hogy a szent sereg soha nem szenvedett vereséget a  chairóneiai csatáig: mikor aztán a csata után Philippos megszemlélte a holttesteket, megállt azon a helyen, ahol az ellenséggel szemben a háromszáz holttest feküdt egymás oldalán, lándzsával átfúrt mellel, fegyverbe öltözötten, és elcsodálkozott. Midőn megmondták neki, hogy ez szeretők és kedveseik csapata, könnyekre fakadt, és így szólt: „Vesszenek el nyomorultan, akik ezt valami szégyenletes dolognak tartják.”

Az  életformaszerű homoszexualitás valójában biszexualitás volt, mert egy görög polgárnak kötelessége volt a polis számára utódokat nemzeni. Ám ha ezt megtette, szerelmi életét azzal töltötte, akivel akarta. A meleg közösségben szenvedélyes szerelmek szövődtek:

„Most dőzsölni fogok, már tökrészeg vagyok úgyis:

könnyittas koszorúm tedd a hajadra, fiú!

Nem fáraszt az utam többé, noha vad viharokkal

terhes az éj: roppant fáklya ma Thémisión.”

Ilyen szenvedélyről árulkodik az a leideni gemma is  (lásd a képet: Ölelkező férfiak gemmán ábrázolva - Leiden, Het Koninklijk Penningkabinet), amely két ölelkező férfit ábrázol, felettük a következő felirattal:

A tanulmány illusztrációja: Ölelkező férfiak gemmán ábrázolva

„Pardalas, igyál, dőzsölj, ölelj!

Meg kell halnod, az idő pedig rövid.

Achai, élj!”

A  homoszexuális, illetve  leszbikus szerelmi varázslatok sora is az érzések intenzitásáról árulkodik. Serapiakos, vagyis egy férfi, így próbálta magához kötni egy mágikus papirusz tanúsága szerint Amóniost:

„Ahogy Typhón Hélios ellensége, úgy égesd Amóniosnak, akit Helené méhe szült, szívét és lelkét, Adónai, Pinuti, Sabaós, égesd a lelkét és szívét ennek az Amóniosnak, akit Helené szült, hogy Serapiakoshoz, akit Threpté szült, (eljöjjön), most, most, gyorsan, gyorsan. Ebben az órában, ezen a napon, ettől a pillanattól kezdve vegyítsd össze kettejük lelkét, és tedd ezt az Amóniost, akit Helené  szült, Serapiakossá, akit Threpté szült, minden órában, minden nap, minden éjjel. Ezért, Adónai, legnagyobb isten, aki a legigazabb nevet viseled, hajtsd ezt végre, Adónai!”

A fentiek alapján ma már így rajzolnám meg az antik homoszexualitás tipológiáját:

1. beavatási homoszexualitás
2. a) krétai
3. b) intellektuális
4. gazdasági homoszexualitás
5. homoszexuális prostitúció
6. életformaszerű homoszexualitás (biszexualitás).

 „Igyál, dőzsölj, ölelj!” - Az 1. rész