„Igyál, dőzsölj, ölelj!” - A pederasztia megítélése az antik világban, 1. rész
„Igyál, dőzsölj, ölelj!” - A pederasztia megítélése az antik világban címmel jelent meg Németh Györgynek (1956), az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszéke vezetőjének, számos ókori tárgyú könyv írójának, fordítójának írása az Ókor című folyóirat 2012/3. számában. Az írást két részletben közöljük.
Az 1. rész témái:
Homoerotikus költészet: Zeus és az ifjú Ganymédés szerelme; Az attikai komédia: Aristophanés homoerotikus vígjátékai; Sókratés tanítványok írásai: Platón és Xenophón himnikus dicséretei egy férfi és egy fiú pederaszta viszonyának; Aischinés szónoklata a testét áruba bocsájtó Timarchos ellen. Az illusztrációk nem a tanulmányhoz tartoznak, a MFF oldal szerkesztői választották.
Az antik homoszexualitás kutatását erősen megnehezíti az a tény, hogy görögül nem létezik szó sem a homoszexualitásra, sem pedig az ilyen szexuális beállítottsággal rendelkező emberre. Egy azonos nemű pár együttélését vagy szoros kapcsolatát ráadásul nem ugyanúgy ítélték meg az egész görög világban. Óriási eltérés lehetett egyes polisok között, és a különbségek nemcsak térben, hanem időben is jelentősek lehettek. „Hellas többi tájékán részint az a szokás, mint például a boiótok között, hogy egy férfi úgy él együtt egy fiúval, mintha házastársak volnának, vagy mint az élisieknél, ahol kedveskedő ajándékokkal vásárolják meg az ifjúi szépséget, részint pedig az, hogy teljesen eltiltják a szerelmes férfiakat még attól is, hogy szót váltsanak az ifjakkal” – írja Xenophón A lakedaimóniak államában (II. 12). Egyik forrásunk szerint akár halálbüntetéssel is sújthattak valakit Athénban, ha egykori homoszexuális prostituáltként nem fogadta el politikai jogainak korlátozását.
Mindebből világosan látszik, hogy magát a fogalmat, vagyis a homoszexualitást is különböző módon értelmezték, illetőleg nem ugyanazt tekintették homoszexualitásnak, mint a 21. század embere.
A folyóirat, amelyben a tanulmány megjelent
A HOMOSZEXUALITÁS MEGÍTÉLÉSE A GÖRÖG FORRÁSOKBAN
Majd minden terjedelmesebb forrásunkban (például a történetírók műveiben) esik szó azonos neműek szexuális kapcsolatáról, de négy forráscsoportunkban kitüntetett szerepet játszik a kérdés. Az első a homoerotikus költészet, amely részben az archaikus korban, részben pedig a hellénisztikus korban virágzott. Az archaikus vagy kora klasszikus példákat nagyrészt a Kr. e. 6. században, Megarában élt Theognis verseinek második kötete képviseli, amelyet feltehetőleg a középkorban választottak le az első kötet kódexmásoló szerzetesek számára is elfogadható költeményeiről. Theognis szenvedélyes sorai azért nevezik mézédesnek a fiúszerelmet, mert azt maga Zeus vezette be, amikor elrabolta az ifjú Ganymédést.
„Méz a fiúszerelem. Ganymédést zárta szivébe
egykor a kortalan ég bölcs fejedelme, Zeus.
Égbe ragadta, Olympos ölébe föl, istenivé lett,
s bimbózó korban tündököl ott a kölyök.
Hát ne csodálkozzál, Simonídés, hogyha egy édes
szépségű kölyökért én magam is hevülök.”
Az egyneműek kapcsolatát sűrűn kipécéző másik forráscsoportunk az attikai komédia, azon belül is főleg Aristophanés vígjátékai. A költő a saját nemük iránt vonzódó férfiakat különösen gazdag változatossággal nevezi meg. Igaz, nem önmagában a homoszexualitást gúnyolja ki a szerző, hanem annak olyan formáit, amelyek nem estek egybe az athéniak által elfogadhatónak tartott pederasztiával. Ez egy felnőtt férfi, az erastés (szerető) és egy még szakálltalan ifjú, az erómenos (szeretett) időleges kapcsolata volt, ami a fiú felnőtté válásakor lezárult. A komédiaszerző célpontjai olyan férfiak voltak, akik felnőtt korukban is női szerepet játszottak, legalábbis Aristophanés szerint. Ezt szégyenletes dolognak tartották, és az ilyen embereket katapygón (tág ülepű), eurypróktos (széles fenekű), lakkopróktos (tartályseggű), kinumenos (megdugott) néven nevezték.
A harmadik forráscsoportot Sókratés tanítványainak, Platónnak és Xenophónnak az írásai alkotják. A platóni Lakoma szinte himnikus dicsérete egy férfi és egy fiú pederaszta viszonyának. Platón története szerint Kr. e. 416 januárjában a fiatal és jóképű drámaíró, Agathón házában összegyűlt Athén szellemi életének színe-java, hogy megünnepelje a házigazda első győzelmét a tragédiák versenyén. A lakomán, szakítva az évszázados hagyományokkal, és mert másnaposak voltak, nem vedeltek és mulatoztak, énekeltek és zenészlányokkal szórakoztak a meghívottak, hanem elhatározták, hogy valamennyien tartanak egy-egy magasztaló szónoklatot a szerelemről. A platóni írásban szereplő hat fiktív szónoklat közül mindegyik foglalkozik a fiúszerelemmel, de természetesen nem azonos mértékben. Annál meglepőbb, hogy a férfiak és nők közötti szerelmet mindössze hárman említik. A komédiaíró Aristophanés kis meséjében egyenrangúként ábrázolja a férfiak és nők, férfiak és férfiak, valamint nők és nők kapcsolatát. A többiek pedig, ha egyáltalán megemlékeznek a heteroszexualitásról, azt a Közönséges Aphrodité (Aphrodité Pandémos) művének tartják, míg a fiúszerelmet az Égi Aphrodité (Aphrodité Urania) adományaként dicsérik. Érvelésükben az játssza a legfontosabb szerepet, hogy a homoszexualitás nem pusztán a nemi vágy kiélésére szolgáló, testi kapcsolat, hanem az erastés és az erómenos lelki vonzódása, összefonódása, amelynek révén az ifjú az általa csodált férfitől apránként megtanulja, mi a helyes viselkedés felnőtt férfiak társaságában, milyen erényeket kell elérnie, hogy az állam megbecsült polgára lehessen, s a műveltség megszerzésének útján is megteszi a legfontosabb lépéseket.
A férfi és fiú kapcsolata áll a Phaidros című dialógus középpontjában is. A fiú nem egyszerűen a bölcsesség befogadója, hanem az erastésszel együtt hozza azt világra. Sókratés másik tanítványa, Xenophón is rendszeresen foglalkozik az azonos neműek kapcsolatával. Az Emlékeim Sókratésról című írásában elismeri saját fiatalkori vonzódását Alkibiadés szép fia iránt:
„Egyszer [Sókratés] fülébe jutott, hogy Kritobulos, Kritón fia megcsókolta Alkibiadés szép fiát. Kritobulos jelenlétében tehát a következő szavakkal fordult Xenophónhoz:
– Mondd csak, Xenophón, nem azt hitted eddig, hogy Kritobulos inkább a józan, semmint a vakmerő, inkább az előrelátó, semmint a meggondolatlan és veszélybe rohanó emberek közé tartozik?
– De, nagyon is – felelte Xenophón.
– Képzeld el, hogy most meg ő a legvakmerőbb és a legkönnyelműbb. Mintha éles kardok közt bukfencezne, vagy a tűz közepébe vetné magát.
– Mit láttál? Mit csinált, hogy ilyen rossz véleménnyel vagy róla? – kérdezte Xenophón.
– Hát nem vette a bátorságot, és megcsókolta Alkibiadés fiát, akinek a legszebb az arca, s a legsugárzóbb az ifjúsága?
– No, ebbe a veszélyes vállalkozásba – jegyezte meg Xenophón –, azt hiszem, magam is belevágnék.
– Jaj, te szerencsétlen, mit gondolsz, mit éreznél, ha megcsókolnád azt a szépfiút? Odalenne a szabadságod, rabszolgasorsra jutnál, ártalmas gyönyörökre szórnád a pénzed, egy percig sem törekednél többet a testi-lelki kiválóságra, s menthetetlenül olyan dolgokkal foglalkoznál, amelyeket még az őrjöngők is kerülnek.
– Héraklésra, ilyen szörnyű hatalma van hát szerinted a csóknak? – hüledezett Xenophón.
– Csodálkozol rajta? Nem tudod, hogy a mérges pók nem nagyobb fél obolosnál, s ha hozzáér az ember szájához, észvesztő fájdalmat okoz?
– Na de, Zeusra – vágott közbe Xenophón –, a pókok megmérgeznek a marásukkal!
– Ostoba! Azt hiszed, attól, hogy nem látod, a szépek talán nem mérgeznek a csókjukkal? Nem tudod, hogy az a vadállat, amelyet szépnek és sugárzó ifjúnak hívnak, sokkal veszélyesebb a pókoknál, mert a mérges pók csak érintésével, a szép ifjú viszont puszta látványával megmérgez, és még illő távolságból is olyan szédítő, hogy beleőrülsz? Nyilván az Erósokat is azért nevezik nyilazónak, mert a szépek a távolból is képesek sebet ütni. Azt javaslom neked, Xenophón, ha szép fiút látsz, fordulj sarkon és menekülj. Neked meg, Kritobulos, azt tanácsolom, hogy egy évre költözz máshova, mert annyi idő alatt talán beheged a szerelem marta sebed.”
Bár Xenophón idealizáló Spárta-utópiájában a lakedaimóni férfiak ifjakhoz fűződő viszonyát olyan ártatlannak kívánja beállítani, mint apa és fiú kapcsolatát, történelmi írásaiból kiderül, hogy ez nem felelt meg a valóságnak. Amikor a xenophóni Sókratés elítéli Kritias vonzalmát Euthydémos iránt, nem azért teszi, mert a férfi egy fiúhoz vonzódik, hanem azért, mert nyilvánvalóan csak a testére vágyik:
„Sókratés azonban észrevette egyszer, hogy Kritias Euthydémost szereti, és el akarja csavarni a fejét, a testi szerelem gyönyöreire vágyva. Megpróbálta eltéríteni szándékától, mondván, hogy szabad emberhez méltatlan, szép és kiváló férfihoz nem illő koldusként könyörögni szerelme tárgyához, akinek megbecsülését elnyerni vágyik, és alázatosan esedezni olyan adományért, amelyben semmi erkölcsi jó nincs. Kritias nem hallgatott rá, és nem állt el szándékától. Sókratés ekkor Euthydémos és sok más jelenlevő füle hallatára kijelentette, hogy Kritias disznókórban szenved, mert úgy akar Euthydémoshoz dörgölőzni, mint a disznó a kőtuskóhoz.”
Különös módon Kenneth Dover arra a következtetésre jutott, hogy Xenophón – szerinte Platónhoz hasonlóan – megvetette a homoszexuális közösülést. Számos utalásából inkább ennek ellenkezőjére következtethetünk.
A negyedik forrás az athéni Aischinés szónoklata Timarchos ellen, amely részletes betekintést ad a problémát szabályozó athéni törvények és szokások világába. A szónok azt akarja bizonyítani politikai ellenfeléről, hogy az ifjú korában pénzért osztogatta kegyeit idősebb férfiaknak, márpedig a homoszexuális prostituáltakat kizárták az athéni politikai életből:
„Ha egy athéni áruba bocsátja testét, akkor ne lehessen a kilenc archón egyike, ne teljesíthessen papi szolgálatot, állami ügyész se lehessen, és viselhessen soha semmilyen hivatalt sem otthon, sem külföldön, se sorsoltat, se választottat, ne lehessen hírnök, ne terjeszthessen be semmilyen javaslatot, ne vehessen részt az államköltségen szervezett áldozatokon, ne viselhessen koszorút azokon az ünnepeken, amikor a polgárok koszorút viselnek, és ne léphessen az agora szent körzetébe. Ha valaki megszegné ezeket a szabályokat, ítéljék el prostitúcióért, és bűnhődjék halállal.”
A beszéd Timarchos előéletének bemutatásakor részletes és érzékletes képet ad az athéni meleg közösség nem is annyira rejtett életéről:
„A Kollytosból származó Misgolas, Naukratés fia minden másban derék és jó ember, athéni férfiak, és semmiben sem vádolhatná őt senki, eme ügyben azonban különös hévvel buzgólkodott, ráadásul az volt a szokása, hogy folyton mindenféle kitharázó énekesekkel és zenészekkel vette körül magát. Nem azért mondom ezt, hogy pletykálkodjak, hanem hogy ismerjétek meg, milyen ember is ő. Amikor föltűnt neki, hogy miért is lakik Timarchos az ispotályban, előre kifizetve egy bizonyos összeget rábírta őt, hogy költözzön el onnan, és lakjon nála, Timarchos ugyanis jó testű volt, fiatal, de züllött, és kapható arra a dologra, amit emez meg akart vele tenni, amaz pedig hajlandó volt eltűrni. És ez a Timarchos egyáltalán nem vonakodott, hanem beleegyezett, noha nem volt hiánya semmiben, ami a mérsékelt jóléthez kell, hiszen atyjától igen nagy vagyont örökölt... De ez a mocsok nem szégyellte magát, hanem elhagyta az apai házat, és ahhoz a Misgolashoz költözött, aki nem volt sem atyjának barátja, sem vele egyidős, sem pedig a gyámja, hanem idegen volt, idősebb nála, és igencsak féktelen ezekben a dolgokban, noha Timarchos ifjúságának virágában volt.”
Fontos megjegyezni, hogy Aischinés nem az azonos neműek kapcsolatát tartja elvetendőnek vagy botrányosnak, hanem a homoszexuális prostitúciót, illetve egy egykori homoszexuális prostituált nyilvános politikai szerepvállalását. A szónok elismeri, hogy neki is voltak pederaszta kalandjai, sőt ilyen témájú verseket is írt.
