Az Orbán-kormány elintézi ezt is, a Pride-törvény miatt inkább kerülhetik Magyarországot a hollywoodi világsztárok
Nem valószínű, hogy a már megkezdett filmes munkálatokat megszakítják, a jövőbeli produkci
Nem valószínű, hogy a már megkezdett filmes munkálatokat megszakítják, a jövőbeli produkci
Három évvel az első próbálkozás után szerdán megszavazta az Országgyűlés Igazságügyi Bizot
Kecskemét fideszes polgármestere a minap egy olyan eszmefuttatással állt elő, amelyben azt
Kósa Lajos, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a testület
A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülése előtt olyan módosító java
Hétfő este megjelent a Magyar Közlönyben az Alaptörvény 15.
Hétfő délután 140 igen és 21 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés fideszes többsége a
Az akadémikus azt mondta: az a kitétel, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, tudományosan ne
Színészkollégája, Bella Thorne közben azzal állt a nyilvánosság elé, hogy Rourke egy közös
Nyári kiruccanást tervez, és LMBTQ-barát úti célt keres?
A gyermekvédelemnek a huszonegyedik századra egészen új aspektusai nyíltak – mondta Máthé
Díj elvileg a teljesítményre, nem a lojalitásra járna.
Gulyás Gergely az újabb budapesti tüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy az nincs rendb
Donald Trump egyik első dolga az volt, hogy rendeleti úton befagyasztatta a világ legnagyo
Az üzletember szerint a kormány új ellenségképeket kreál, „mert a régiek, a Soros, meg a B
A Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo is azzal a felütéssel számolt be egy szivárványos
A demonstrálók negyedik alkalommal foglalták el Budapest hídjait, hogy a gyülekezési törvé
„Amikor egy zenész együttműködik a demokrácia hirdetőivel, abból propaganda lesz.
Steiner Kristóf már gyerekként minden támogatást megkapott a szüleitől, ahhoz, hogy olyan
Az építési és közlekedési miniszter a pátyi utcafórumán arról beszélt, hogy gyerekek védel