Ugrás a tartalomra
x

Közröhej és felháborodás tárgya lett a maláj kormánytag, aki azt állította: a munkahelyi stressz meleggé tesz

Malajziában a homoszexualitás illegális. A vallásügyekért felelős kormánytag egy parlamenti írásbeli válaszában azt állította, egyebek mellett a munkahelyi stressz miatt kapcsolódhatnak egyesek az LMBT-közösséghez. A nyilatkozata utáni közröhejt és az LMBT-közösség felháborodását követően azt állította, a nyilatkozatát kiragadták a szövegkörnyezetből.

Egy malajziai kormánytisztviselő szerint a munkahelyi stressz arra késztetheti az embereket, hogy „bekapcsolódjanak az LMBT-közösségbe”. A kijelentéseket Zulkifli Hasan, a malajziai Miniszterelnöki Hivatal vallásügyi felelőse tette egy, a parlamentnek adott írásbeli válaszában. A South China Morning Post beszámolója szerint a miniszter a munkával összefüggő stresszt, a társas befolyást, a szexuális tapasztalatokat, valamint az elégtelen vallásgyakorlást nevezte meg fő tényezőként azon jelenség mögött, amelyet „LMBT-vel kapcsolatos viselkedésként” írt le.

A tisztviselő válaszában egy pontosan meg nem nevezett 2017-es tanulmányra hivatkozott. A megjegyzések egy átfogóbb parlamenti vizsgálat részét képezték, amely az LMBT-vel kapcsolatos tendenciákat vizsgálta Malajziában, beleértve az életkorra, etnikai hovatartozásra és a hozzájáruló tényezőkre vonatkozó adatokat is. Hasan azt is közölte, hogy

2022 és 2025 között a hatóságok 135, LMBT-tevékenységekhez kapcsolódó esetet regisztráltak, letartóztatások vagy büntetőeljárások formájában. Az azonos neműek közötti kapcsolatok továbbra is illegálisak az országban.

A tisztviselő válasza még Malajziában is számtalan vicces reakciót váltott ki. Egyesek azzal tréfálkoztak közösségiamédia-felületeken, hogy több munkát kellene adni neki, hátha akkor a gyakorlatban kiderül, helytálló-e az elmélete.

Thilaga Sulathireh, az LMBTQ+ jogvédő Justice For Sisters csoport tagja élesen bírálta Zulkiflit, amiért szerinte félretájékoztatást terjeszt. Úgy fogalmazott, ez „megerősíti azt a feltételezést, hogy az LMBT-emberek szexuális orientációja és nemi identitása kijavítható, megváltoztatható, illetve nem valós vagy nem egyenértékű a cisznemű heteroszexuális identitásokkal”.

A kialakult felháborodásra reagálva Zulkifli közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy megjegyzéseit kiragadták a szövegkörnyezetükből.

„Arra kérek mindenkit – beleértve a parlamenti képviselőket és a nyilvánosságot is –, hogy alaposan tekintsék át és vizsgálják meg a parlamentben benyújtott teljes írásbeli választ.” Hozzátette: minisztériuma „elutasítja az LMBT normalizálását, mivel az ellentétes a vallással, az erkölccsel és a társadalmi értékekkel”.

www.hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux