Ugrás a tartalomra
x

Felmondott mind a három pszichológus, akik a melegek melletti kiállásukért kaptak munkáltatói figyelmeztetést a Pázmányon

Mind a három melegek mellett kiálló pszichológus felmondott a Pázmányon  – erősítette meg a Telexnek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikációs osztálya.

A lap azután kereste meg az egyetemet, hogy pénteken kiderült: a három pszichológus közül ketten már nem folytatják a munkát az idei tanévtől kezdve a Pázmányon, miután munkáltatói figyelmeztetést kaptak. Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes a Pride betiltása idején tudományos bizonyítékok alapján arról írtak a HVG-ben, hogy a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme. Cikkükben – amely etikai vizsgálatot és elmarasztalást vont maga után – úgy fogalmaztak: minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű.

Miután az egyetem etikai vizsgálat alá vonta az oktatókat, felajánlották nekik, hogy egy tanfolyam keretében elmélyedhetnek a katekizmusban, később azonban kiderült, hogy ez nem lehetőség, hanem kötelezően részt kellene venniük az oktatáson.

A törvényi erőre emelt homofóbia Magyarországon 2021 júniusában kezdett igazán megerősödni,  amikor a Fidesz–KDNP és a Jobbik megszavazta Kocsis Máté pedofilellenes törvényjavaslatát, amelyet a benyújtása után váratlanul egy sor homofób módosító indítvánnyal térítettek el. Az orosz mintára megalkotott homofób törvénycsomagot gyermekvédelmi törvénynek nevezték el.

Idén februárban Orbán Viktor miniszterelnök azt tanácsolta a Pride szervezőinek, hogy ne bajlódjanak a felvonulás megszervezésével, utalva arra, hogy a kormány az idén 30. alkalommal megrendezendő jogegyenlőségi felvonulás betiltására készül. Ezért még törvényt is módosítottak, ennek ellenére minden korábbinál több ember vett részt az eseményen.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux