Kit keressek, ha bajban vagyok? – Interjú a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély Szolgálat operátorával
Nagyon jó érzéssel tölt el a tudat, hogy van valaki, aki az LMBTQI emberek segítésének, támogatásának szenteli az estéit. Szeretném, hogy minél több emberhez eljusson a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély Szolgálatának létezése, hogyha egyszer szüksége lesz rá, tudja hol keresse. Az alábbiakban az egyik operátorral készített beszélgetést olvashatjátok.
Miért döntöttél úgy, hogy önkénteskedni kezdesz?
Úgy éreztem, a munkámnak nincs sok értelme, nem tudok visszaadni és eleget adni a közösségnek. Azt még nem igazán tudtam, hogy pontosan milyen közösségnek, de olyan csoportnak szerettem volna segíteni, akik kitettek a jelenlegi politikai helyzetnek. Véletlenül találtam rá a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély Szolgálatára (HILSZ), egy Facebook hirdetés alapján jelentkeztem hozzájuk.
Én is önkénteskedem, és mikor meséltem édesanyámnak, ő csodálkozva kérdezte, hogy na de ingyen?! Neked mi a tapasztalatod, mit szólnak a környezetben lévők ahhoz, hogy időt és energiát szánsz az önkénteskedésre?
Az anonimitás megőrzése miatt csak a legszűkebb családtagjaimnak meséltem el. Meglepődtek, mert úgy gondolták, hogy a főállásom mellett a szabadidőmet nem munkával szeretném tölteni. Apukám kérdezte, hogy mennyit kapok ezért, és mondtam, hogy nem az anyagi juttatásért csinálom, hanem mert enélkül is sokat kapok az önkénteskedéstől. Egy vidéki kisvárosból származom, ahol jellemző egymás segítése, akár a tágabb családról, akár szomszédokról, ismerősökről van szó. Így bár a családom tudatos, szervezett önkénteskedést nem folytat, mindig ott segítettek, ahol tudtak.
Gondolom az otthon tapasztaltak hozzájárultak ahhoz, hogy fontos lett neked mások segítése.
Igen, biztosan van kapcsolat közte. A családom nem viszonyult tudatosan ehhez, náluk inkább a hagyományból fakadt, én viszont kifejezetten kerestem a segítés lehetőségét.
Említetted, hogy kicsit véletlen (na meg az algoritmus műve), hogy rátaláltál a Háttér önkéntes programjára. Az viszont már biztos nem véletlen, hogy pont ezt az önkéntes munkát választottad végül.
Feldühített a homofób kormánypropaganda, és azt éreztem, tennem kell valamit. Bár én nagyban nem tudok cselekedni, kicsiben annál inkább. Végig böngésztem a Háttér Társaság weboldalát, szimpatikus volt, hogy komoly és átfogó képzéssel készítenek fel a segítői munkára, így biztonságosnak éreztem, hogy elkezdjem. A közösség tagjaként úgy gondolom, hogy a HILSZ mellett nagyon sok hasznos tevékenysége van még a Háttérnek, például Személyes Segítő Szolgálatot, Jogsegélyszolgálatot, HIV Segítő Szolgálatot működtet és nemrégiben Szociális Segítő Szolgálatot is indított.
Mesélj kérlek a már említett képzésről, kik vagytok, hogyan lehet veletek kapcsolatba lépni, és kiknek szól a vonal?
A képzés körülbelül egy évig tart. Önismereti résszel indul, ezután több LMBTQI specifikus témát dolgozunk fel. Nagyon fontos, hogy a hívások és chatek gyakorlására hosszú időt fordítanak szimulált megkeresések formájában. Nem egyszerű, néha nagyon megterhelő, de jó érzés volt ott lenni. A Háttér Társaság weboldalán minden elérhetőségünk megtalálható, telefonon, Skype-on, chaten és e-mailben is fel lehet venni velünk a kapcsolatot. Szeretnénk segítséget nyújtani mindazoknak, akik nehézséget tapasztalnak önelfogadással, előbújással kapcsolatban, támogatni azokat, akik nem kapják meg a családjukban, környezetükben a kellő figyelmet, megértést. Kiemelném azt is, hogy nemcsak az LMBTQI közösség tagjai, hanem a hozzátartozók is hívhatnak bennünket. A vonal teljesen anonim mind a hívók mind az operátorok részéről. Semmilyen módon nem kell, és az operátoroknak nem is szabad felfedni magukat, ami mindkét fél számára biztonságot ad. A hívókon is érezhető a megkönnyebbülés, amikor elmondjuk, hogy a beszélgetést nem rögzítjük.
Hosszútávon fárasztó és megterhelő lehet az operátori munka. Hogyan tartod fenn a lelkesedésed?
Sokkal többet ad, mint amennyit elvesz belőlem, teljesebbnek érzem magam, mint korábban. Valóban vannak nehezebb napok, de ilyenkor sem a motivációmat veszítem el, csak mentálisan fáradok el nagyon. Ebben segítenek azok a közösségi alkalmak, továbbképzések, szupervíziók, amit a Háttér biztosít nekünk, vagy akár az önkéntes társaimmal folytatott beszélgetések. Ilyenkor újratermelődnek az energiáim, és mentálisan is feltöltődöm.
Fel tudsz idézni egy emlékezetes vagy számodra kedves hívást?
Inkább csak tematikát mondanék. A támogató szülői attitűd a legkedvesebb számomra, főként összehasonlítva azzal, amit én kaptam vagy nem kaptam otthon. Több hívásban tapasztaltam nyitott, támogató hozzáállást, sok olyan szülő hív, aki kiskorú gyerekének szeretné biztosítani a teljes értékű és boldog életet, úgy, hogy közben a bántalmazástól is megvédhesse őt.
Feltételezem, hogy a felemelő hívások mellett vannak nagyon megterhelő, nehéz beszélgetések is. Mennyire tudod ezeket letenni, elengedni?
Ez egy olyan tudás, amit nem igazán lehet elsajátítani a képzésen. Kapunk módszereket, hogy hogyan maradjunk kívül, vagy hogyan engedjük el, ha már túlságosan bevonódtunk érzelmileg, de a saját tapasztalatom az, hogy minél több hívást viszek, annál jobban tudom kezelni. Az elején sokkal inkább megviseltek és bevonódtam, nehéz volt a saját határaimat tartani, később, sok tapasztalat után vált könnyebbé. Fontos elmondanom, hogy arra az esetre, ha egy hívás nagyon megvisel, létezik egy belső rendszerünk, ahol azonnali támogatást tudunk kérni, nem kell megvárni a következő szupervíziót.
Változott az emberekhez való hozzáállásod az önkéntesség, az operátori munka hatására?
Nem gondolom, hogy türelmetlen lettem volna korábban, de mindenképp több türelmem lett. Igyekszem tapintatosan fogalmazni, érzékenyebb lett a kommunikációm.
Mit tehettek olyan esetben, ha a hívás során elértétek a kompetenciátok határát?
Ez egy nagyon fontos kérdés! Leggyakrabban a visszatérő, ún. krónikus hívóknál fordul elő. Ilyenkor specifikus segélyszervezetekhez irányítjuk, pl. ha a hívó bántalmazás áldozata, akkor a NANE-t vagy a PATENT-et javasoljuk. Ezenkívül szakemberek bevonására bátorítjuk őket. Nem tartjuk fent azt a látszatot, hogy mi mindent meg tudunk oldani, és csak minket hívjanak, mert nem minden esetben tudunk olyan segítséget nyújtani, amire a hívónak szüksége van. Igyekszünk támpontokat adni, hogy a körülményeikhez képest a lehető legmegfelelőbb támogatást kapják.
Mit üzennél azoknak, akik figyelemre, meghallgatásra vágynak, vagy segítségre lenne szükségük, de nem elég bátrak ahhoz, hogy telefonáljanak?
Gondoljanak bele, mi a legrosszabb, ami történhet? A legrosszabb forgatókönyv, hogy nem változik semmi, ugyanakkor megadják a lehetőséget, hogy jobban érezzék magukat a beszélgetés végén. Sajnos sokszor előfordul, hogy miután felveszem a telefont, a hívó azonnal leteszi. Ilyenkor óhatatlanul is arra gondolok, hogy talán megijedt, nem tetszett a hangom, vagy a köszönésem alapján úgy érezte, nem tudna bizalommal beszélgetni. Azt javasolnám, hogy érdemes többször megpróbálni, ha elsőre nem sikerül megszólalni. Mi, operátorok is sokan, sokfélék vagyunk, sokféle hanggal, képességgel, módszerrel rendelkezünk, ezért biztosan megtalálja azt a személyt, akivel végül el tud kezdeni beszélgetni. Ugyanakkor fontos megemlítenem, hogy nem lehet ragaszkodni kifejezetten egy operátorhoz, az ügyelési idő és az operátorok személye is olyan információ, amit nem adhatunk ki.
Az eddigi hívásaid alapján szerinted mire van leginkább szüksége az LMBTQI embereknek?
Sajnos azt tapasztalom, hogy a kormánypropaganda megtette a negatív hatásokat a hívók lelkében. A minimum az lenne, hogy az uszítások, a kormány félrevezető megnyilvánulásai megszűnjenek. Az oktatásban szükség lenne az elfogadó attitűdre, olyan témák bevezetésére, ami a kisebbségeket (és nem kizárólag az LMBTQI+ közösségre gondolok) közelebb hozza. Amíg az emberek csak távolról ismerik az LMBTQI közösséget, addig sokkal nehezebben válnak elfogadóvá. A közösség tagjainak szüksége van arra, hogy teljes értékű emberként tekintsenek rájuk, biztonságban, bátran tudjanak szeretni, és engedni, hogy őket is szeressék.
