Ugrás a tartalomra
x

„Szájer-ügy” a NER sztárpapja körül – az egyház kemény lépésre készül

A Válasz Online információi szerint a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, amely azt hivatott bizonyítani, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. Az Apostoli Nunciatúra elismerte lapunknak: értesült a papot érintő súlyos vádakról, ezeket továbbították a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének, az ottani érsek jár el az ügyben. Úgy tudjuk, napokon belül eldőlhet, hogy felfüggesztik vagy laicizálják-e az érintettet. Bese közszereplő, az elmúlt években a politikai kereszténység zászlóvivőjeként mutatkozott: ő szentelte meg a Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostort, a PestiSrácok.hu és a Megafon irodáit, fellépett az LMBTQ-propaganda és Hodász András ellen, családi egyesületei pedig bő 100 milliós támogatást kaptak az államtól. FRISSÍTÉS: cikkünk megjelenése után néhány órával megkaptuk a kalocsa-kecskeméti érsek irodájának közleményét, miszerint Bábel Balázs „Bese Gergő Pétert 2024. szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette papi szolgálata alól”. 

„Az Apostoli Nunciatúra értesült a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papját érintő súlyos vádakról. A kánonjogi előírásoknak megfelelően ezek a vádak azonnal továbbításra kerültek az említett pap ordináriusának, aki mint illetékes egyházi hatóság folytatja le a vizsgálatokat” – írta lapunknak Michael Wallace Banach titkársága. Azért kerestük meg a Szentszék magyarországi nagykövetét, mert forrásaink szerint az ő szintjén landolt Bese Gergő dunavecsei plébános ügye, amelyről kormánykörökben „a Szájer-történethez mérhető, csak annál is durvább” esetként beszélnek.

A Válasz Online összesen négy Fidesz–KDNP-s politikustól hallott arról, hogy létezik egy akta, amely azt hivatott bizonyítani, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános homoszexuális partikon vett részt,

illetve tartós intim kapcsolatot ápol(t) más férfiakkal. Forrásaink videófelvételekkel, telefonos üzenetváltásokkal igazolt sztoriról beszélnek; állításuk szerint a kisfilmek internetes melegpornó-felületeken is láthatóvá váltak. Mivel Bese papi hivatása mellett közszereplő és közíró, aki rendre nyilvánosan, vagyis televízióban, rádióban és online felületeken is hitet tesz egyháza – és főként a Fidesz-kormány – alapelvei mellett, három napja az alábbi kérdéseket küldtük neki:

Készülhettek-e olyan felvételek, amelyen Ön – már papi szolgálata idején – másik férfival, férfiakkal szexuális kapcsolatot létesít? 
Ha ezek a felvételek valósak és széles körben „terjednek” kormányzati és egyházi körökben, adódik a kérdés: nem érzi-e, hogy személye tehertétellé vált mind az egyháza, mind a kormányzat számára?  
Ha Önről nem készülhettek olyan felvételek, amelyeken másik férfival, férfiakkal létesít szexuális kapcsolatot, kinek állhatott érdekében ilyen videókat, üzenetváltásokról szóló képernyőmentéseket „gyártani”, majd eljuttatni a legmagasabb kormányzati körökig?
Bese Gergőt az emailben elküldött kérdések mellett sms-ben figyelmeztettük: nem szeretnénk úgy cikket írni az ügyéről, hogy neki csak utólag van módja reagálni az életét érintő legsúlyosabb vádakra, tehát várjuk válaszait. Mindezek ellenére a plébános ma, vagyis péntek reggelig semmit nem közölt lapunkkal – amennyiben viszont befut a levele, természetesen azonnal közöljük. Szintén megkerestük Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket; tőle azt kérdeztük, értesült-e az egyházmegyéjében szolgáló Bese Gergő magánéletét érintő akta létezéséről, tett-e bármit, hogy meggyőződjön a valóságról, illetve tervez-e olyan intézkedést hozni, amely érinti a főszereplő papi szolgálatát. Az érsek ugyan még nem küldött választ, ám vannak információink arról, hogy Bábel Balázst nagyon megtörte a Bese-ügy, mivel jó kapcsolatban volt a plébánossal, viszont semmit nem tudott a kettős életéről. Úgy tudjuk, az egyházi elöljáró napokon belül dönt arról, hogy „csak” felfüggeszti a papot, vagy laicizálja – azaz kizárja a klérusból.

FRISSÍTÉS pénteken 11:52-kor: cikkünk megjelenése után megkaptuk a kalocsa-kecskeméti érsek irodájának hivatalos válaszát. A közlemény így szól: „Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek úr útmutatásának megfelelően szeretném jelezni, hogy Érsek úr Bese Gergő Pétert 2024. szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette papi szolgálata alól.” Bese Gergő továbbra sem reagált semmilyen felületen, de Facebook-profiljai időközben elérhetetlenné váltak.

Adódik a kérdés: hogyan lehetséges, hogy kormánytagokhoz, vezető politikusokhoz is elért a dunavecsei plébános története, miért nem maradt mindez katolikus belügy? Ahogy már utaltunk rá, Bese Gergő az egyház és a közélet határvidékén mozgó figura. Másképpen fogalmazva: ha van (volt?) zászlóvivője a Fidesz szempontjait a hit elé helyező politikai kereszténységnek, akkor az nyilvánvalóan ő. Két éve Bese szentelte meg a Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostor kormányfői irodasorát, majd a NER több „fióktelepe” – például a PestiSrácok.hu szerkesztősége és a Megafon-központ – is igényt formált a sztárpap áldásaira. A plébános emellett büszke békemenetelő, ott van a kormánypárti eredményvárókon és Orbán Viktor évértékelőjén – minden esetben szigorúan reverendában –, s ahogy a Válasz Online dokumentálta, 2022-ben választási kampányhelyszínként értelmezett egy budai templombelsőt. Olyanokat talált mondani az őt spannoló Mandiner-munkatárs, Szilvay Gergely oldalán, hogy aki az ellenzékre szavaz, az valójában a falusi templomok tömeges bezárására, az egyházi iskolákban gyerekenként 50-60 ezer forintos tandíj bevezetésére, az egyházi szociális intézményekben havi 250-300 ezres díj kivetésére voksol.

Bese Gergő a Tranziton, valamint a Pesti Srácok és a Megafon szerkesztőségének megáldásakor

Mindemellett Bese aktív, vagyis impresszumos munkatárs az egyházinak látszó, de a valóságban a KDNP-s Rétvári Bence holdudvarába tartozó Vasárnap.hu internetes orgánumnál, illetve jobbos megmondóember, véleményvezér, aki akkor is beszél, ha hallgatásával esetleg bölcsebb maradna. Tóth Gabi énekesnő válásakor például úgy fogalmazott a Demokratának: „Az volt a baj, hogy a botrány kirobbanása előtt közvetlenül is hangoztatta a keresztény, családvédő meggyőződését, miközben már benne járhatott a bűnben. Neki kellett volna levonnia a megfelelő következtetéseket. Ki kellett volna állnia, megvallani, hogy elbukott, tisztáznia kellett volna a helyzetet, nem hagyni kétségeket”. Ezt az idézetet el is küldtük Bese Gergőnek most a hét elején, hátha legalább a saját szavai meggyőzik arról, hogy érdemes tisztáznia a nyilvánosság előtt az őt érintő helyzetet. Mivel mindezt nem tette meg, sokan a fejére olvashatják majd, hogy még „a botrány kirobbanása előtt közvetlenül is hangoztatta keresztény, családvédő meggyőződését”.

Bese legutóbb a párizsi olimpiamegnyitó drag queenjeit kommentálta a Mandinernek: mint mondta, bízik abban, hogy „mi a normalitás megőrzői tudunk lenni a Kárpát-medencében, és tudunk olyan szövetséges népeket találni, akik ki tudják mondani, hogy erre nincs szükségünk, és hiszünk az Isten, haza, család pilléreinek létjogosultságában”. Ahogy illik, a plébános a Facebook-borítóképét is azonnal lecserélte Leonardo da Vinci Az utolsó vacsorájára. Ezt megelőzően pedig többször értekezett az LMBTQ-ideológia hódító szándékáról, valamint arról, hogy egy csonka családban növekvő fiúgyereknek milyen nehéz megtalálnia az utat saját identitásához – „és az LMBTQ-propaganda ebben a bizonytalan helyzetben találja meg a gyereket”. 

Bese Gergő korábban minden publicisztikai fegyvert bevetett, hogy a lehető legmesszebb taszítsa az egyház „kebelétől” az azóta laicizált, majd melegségét is nyíltan vállaló Hodász Andrást. Arra is volt gondja, hogy mint haragvó egyházi ember megintse a hivatalos katolikus orgánumként ismert Magyar Kurírt, amiért a lap méltóságteljesnek merte nevezni az egyházi iskolai tanárok emlékezetes demonstrációját. Később persze arra is használta reverendás énjét, hogy ítéletet mondjon „a politikai közössége Júdásává lett” Magyar Péterről, aki „kiesett a jólétből, majd elfogadta a harminc ezüstpénzt”. A csuklóján több furcsa, „szakrálisnak” látszó karkötőt viselő – és ezeket az állítólagos melegparti-felvételeken is megvillantó – Bese Gergő továbbá azért is bírálta a Tisza-vezetőt, mert utóbbi egyes fellépésein helytelenül mutatta fel a rózsafűzért. 

Mindazonáltal a dunavecsei plébános nemcsak ideológusként, politikacsinálóként kapcsolódik a NER-hez, hanem pénzfelvevőként is – ezt épp lapunk igazolta egy korábbi összeállításban. Bese családja két civil szervezettel pályázott állami pénzekre az elmúlt hat évben; a fideszes hálózatépítésre kitalált Városi Civil Alapból (VCA) összesen 41 millió forintot szedett össze a Gödöllői Német Nemzetiségi Egyesület és A Kelet-Európai Fiatalokért Egyesület. (Előbbit hivatalosan a pap testvére, utóbbit édesanyja jegyzi, de a kapcsolati adatoknál Bese Gergő emailcímét és telefonszámát adták meg, vagyis az érdekeltek nem is kívánták leplezni, hogy a valóságban ő mozgatja a szálakat.) A német nemzetiségi szervezet például „különböző értékrendek megjelenésének elemzése a közösségi médiában” címmel pályázott és nyert forrásokat a VCA-ból, noha az egyesület eredeti céljával – azaz „a magyarországi svábok hagyományainak, kultúrájának és nyelvének ápolásával” – mindez aligha rokonítható. 

Az állam az említett 41 millión kívül még bő 60 millió forintnyi „Bese-fillért” utalt a két családi érdekeltségnek az elmúlt öt-hat évben a bírósági civil nyilvántartásba beküldött éves beszámolók és egyéb internetes nyomok alapján. A Miniszterelnökségtől, a kultusztárcától és a Bethlen Gábor Alapkezelőtől érkező pénzeket Beséék jórészt az egyesületeik működtetésére, illetve a KDNP ifjúsági szervezetével közös rajzpályázatra, népviseletes babakiállításra, táborokra, lengyelországi és bosznia-hercegovinai zarándoklatokra fordították – bár a 2021-es, 2022-es és 2023-as hivatalos beszámolókban szinte semmilyen konkrét tevékenységet nem tüntettek fel az elköltött tízmilliók mellett. Ami biztos, Bese több utat vezetett már Međugorjébe, sőt a hercegovinai kultuszhelyen apartmankiadással is foglalkozik – a Booking.com foglalási oldal adatlapja szerint Regina Hungarorum néven kínál szálláshelyet zarándokoknak.

Ez tehát Bese Gergő múltja és jelene. Ám az apostoli nuncius cikkünk elején idézett válaszából nagyon úgy tűnik: a jövő elkezdődött.

www.valaszonline.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux