Ugrás a tartalomra
x

Nem kapott családi jegyet Pál Márton négytagú szivárványcsaládja az egyik balatoni strandon

Nem kapott családi belépőt egy balatoni strandon Pál Márton és családja, A család az család kampány elindítója az Instargamon osztotta meg történetüket. Azt írta, férjével és két kisgyerekükkel együtt szerettek volna kedvezményes, családi jegyet váltani az egyik balatonfűzfői strandon. A jegypénztáros először azt mondta nekik, ezzel nem járnak jól, inkább ne ezt válasszák, mert már délután 4 óra van, de nekik egyébként sem tudna ilyen jegyet adni. Ezután Pál szerint a következő párbeszéd hangzott el:

„– De hát mi egy család vagyunk!
– Magyarországon vagyunk, itt nem!”

Pál Márton szerint férjével nem akartak jelenetet rendezni a gyerekek előtt, felnőttként egyébként is megtanulták már kezelni ezeket a helyzeteket, bár nem sok volt belőlük az elmúlt években, de szerinte még mindig

„hátborzongató érzés, amikor szembesítenek vele, hogy szerintük mi nem vagyunk család”.

„Abba biztosan nem gondolnak bele, hogy ez milyen érzés lehet annak a 4200 gyereknek olvasnia a bejáratnál, aki ma szivárványcsaládban nevelkedik itthon. Azt hagyjuk, hogy nekünk elrontották a délutánunkat, illetve nem azon a pár száz forinton fogunk fennakadni, de aki a gyerekeinket másodrangú állampolgárnak tekinti, az szégyellje magát” – írta Pál, és hozzátette, hogy jogi lépéseket tesznek.

Az Rtl.hu cikke szerint az ügyben megszólalt Szanyi Szilvia balatonfűzfői polgármester is, aki Facebook-posztjában azt írta, „két férfi arról panaszkodik”, hogy nem családi jegyet adtak nekik, és bár nem tudják, pontosan mi történt, „azt tudjuk, hogy dolgozóink kedvesek és segítőkészek, az az elsődleges céljuk, hogy a vendégek jól érezzék magukat”. Szerinte a strand strandolásra való és nem a családpolitikai jogviták rendezésére.

A strandot üzemeltető Fűzfői Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője, Kálmán András viszont Pál Márton oldalán egy kommentben elnézést kért, és azt írta, őt terheli a felelősség. A hivatalos árlistájukban ugyanis nem szerepel családi jegy, kizárólag „Family” jegy, amelyet két felnőtt és kettő vagy három gyermek vehet igénybe, az ártáblát pedig egy külső cég frissíti, amit Kálmán nem ellenőrzött. Ezért arra kérték a kollégáit, hogy korrigálják azt. Ezután felajánlotta a családnak, hogy vendégül látják őket bármelyik strandjukon.

Pál Márton és Hanol Ádám először egy kisfiút fogadott örökbe, majd mikor 2021 februárjától a kormány szigorította az azonos nemű párok örökbefogadói jogát, a pár csak hosszas jogi procedúra után, nyílt örökbefogadással tudta magához venni második gyereküket. Azóta négytagú szivárványcsaládként élnek.

A népszámlálási adatokból az derült ki, hogy az elmúlt években több mint háromszorosára nőtt a szivárványcsaládok száma Magyarországon. A 2022-es népszámlálásban 10 030 azonos nemű élettársi kapcsolatot vettek számba, és összesen 4125 kisgyereket nevelnek azonos nemű párok.

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux