Ugrás a tartalomra
x

Novák Katalinék dicsérete és fellépés a nemváltás ellen – ezt szavazták meg a DK politikusai

–  (...) üdvözöljük, hogy mind Novák Katalin köztársasági elnök, mind Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter vállalta a felelősséget a rossz döntéséért, és lemondott, ezáltal állítva mércét minden politikus elé felelősségvállalásból, konzekvenciák levonásából – többek közt ez áll abban a határozati javaslatban, amit február végén megszavazott a XXII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete, köztük a DK helyi polgármesterjelöltje, Perlai Zoltán és a párt többi képviselője is. Egy másik fideszes hangvételű mondat is szerepel ebben: „Nemzeti egységre hívunk fel a gyermekek korai szexualizálásával és a nemváltást és az átlagostól eltérő szexualitást propagáló lobbicsoportok iskolai tevékenységével szemben”. De vajon mit szól a DK vezetése a határozathoz? Megkérdeztük.

A kegyelmi botrány kapcsán kívánt „a pedofília és a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekkel összefüggésben erkölcsi és politikai nyilatkozat elfogadására” határozati javaslatot tenni a Demokratikus Koalíció XXII. kerületi polgármesteri jelöltje, Perlai Zoltán még február végén. Ebben alapvetően az szerepelt, hogy a gyerekeket a bántalmazás minden formájától meg kell védeni, és a leghatározottabban elítélik, hogy kegyelmet kapott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűnsegédje. Követelte, hogy hozzák nyilvánosságra a K. Endre kegyelmét megalapozó előkészítő folyamatot, de az is szerepelt benne, hogy a kegyelmi döntés megrengette a köztársasági elnöki intézményt, és emiatt ugyancsak követelik, hogy a lemondott köztársasági elnökre ne alkalmazzák a javadalmazására vonatkozó törvényt. 

Perlai Zoltán eredeti határozati javaslata (Forrás: XXII. kerületi önkormányzat)

Ehhez képest a Fidesz addig módosítgatta a javaslatot, míg az az eredetire csak nyomokban emlékeztetett, ráadásul bekerült a Novákot és Vargát méltató, illetve az iskolai lobbicsoportokat emlegető rész, amit végül a DK és a Fidesz is megszavazott. Egy momentumos képviselő még korábban tiltakozásképp inkább kivonult. Az ülésről szóló jegyzőkönyv szerint Kerekes Gábor ezt azzal indokolta, hogy a javaslat: „megbélyegez szexuális kisebbségeket, akiknek semmi köze a pedofíliához”. – (...) az egész Fidesz egy romlott bagázs, akik csak takargatják ezeket az embereket (a pedofilokat – a szerk.), ahelyett, hogy tisztességesen beszélnének erről a problémáról. Úgyhogy köszönöm, én a magam részéről befejeztem a mai testületi ülést, mert méltánytalan ez”. 

A határozati javaslat a fideszes módosítók után. Végül ezt a verziót fogadták el a DK és a Fidesz politikusai is egyaránt (Forrás: XXII. kerületi önkormányzat)

A DK sajtóosztálya megkeresésünkre arról írt, „a fideszes képviselők a javaslatot különböző, elfogadhatatlan tartalmú módosítókkal bombázták szét, amiket Perlai Zoltán az ülésen a határozati javaslat előterjesztőjeként határozottan visszautasított, és közgyűlési felszólalásában világosan el is mondta, hogy ezek tartalmával nem ért egyet”. – A vita alatt a fideszesek vállalták is ezeknek a módosítóknak az elhagyását, ahogy ezek többségükben végül ki is maradtak a határozati javaslatból, egy elfogadhatatlan szövegrész kivételével, amely benne maradt. Az ellenzéki képviselők abban a tudatban szavaztak a határozati javaslatról, hogy ez a mondat is kikerült belőle, és semmi nincs a végleges szövegben azokból a módosítókból, amelyeket az ülésen elutasítottak. Ez sajnos nem így volt, egy tévedés folytán így egy elfogadhatatlan szövegrésszel együtt fogadták el a határozati javaslatot. Perlai Zoltán és a DK képviselői természetesen a Fidesz módosítójának egyetlen szavával sem értenek egyet, és elnézést kérnek amiatt, hogy nem vették időben észre, hogy ez benne maradt a szövegben – írták.

A testületi ülésről készült jegyzőkönyvből kiderül, Perlai sérelmezte, hogy bár ő napokkal korábban adta be a határozati javaslatot, a fideszesek módosításaikat menet közben ismertették. A DK válaszát ugyanakkor árnyalja, hogy Perlai maga is kritizálja a lobbicsoportok emlegetését, szeretné, ha ez nem szerepelne benne, de nem annyira, hogy mindenképp ragaszkodjon ahhoz, hogy azt kivegyék a határozati javaslatból (ezzel szemben egy az Orbán Viktor alaptörvény-módosító javaslatának üdvözléséről szóló rész kivételét kifejezetten feltételéül szabta annak, hogy megszavazza a dokumentumot, ebben végül engedtek is neki a fideszesek). A jegyzőkönyv szerint ugyanis Perlai szó szerint többek között az alábbit is mondta az ügyben: „Én ilyen lobbicsoportok iskolai tevékenységéről nem tudok, erről nincsenek ismereteim, de hogyha amiről nem tudok, abban nemzeti egység van... ezt még úgy akár el tudom fogadni, csak egy kicsikét olyan faramuci mondat. De az első mondatot, amit mondtam (az Orbán Viktorra vonatkozó mondatra gondol – a szerk), azt mindenféleképpen szeretném kérni, hogy vegyük ki, és akkor be tudom fogadni a módosító indítványt”. Később egyébként Perlai még egyszer megpróbálta kivetetni a mondatot, de azzal győzködte őt Karsay Ferenc fideszes polgármester, hogy ő rákeresett és több magyar iskolát is talált, ahol LMBTQ-aktivisták érzékenyítettek az iskolai vezetés egyetértésével, ezért ő nagyon is indokoltnak tartja, hogy ez szerepeljen a határozati javaslatban. Erre Perlai az érzékenyítésekről szóló hírek forrásait kérdezte meg, de végül többször nem említette a kérdést, a testület pedig megszavazta az indítványt egyhangúlag. Utána egyébként a fideszes polgármester örömében meg is jegyezte: „Történelmet írtunk, szerintem ilyen nem lesz más az országban”.

www.hang.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux