Ugrás a tartalomra
x

Homofób becsületsértés miatt találta bűnösnek Budaházy Edda férjét a bíróság

Egy 2018 óta húzódó ügy végére tett pontot a Fővárosi Törvényszék, amikor másodfokon kimondta: becsületsértést követett el Jancsó Gábor, Budaházy Edda férje azzal, hogy “degenerált”-nak nevezte a Háttér Társaság egy LMBTQI témájú eseményén résztvevőket, és arra szólította fel őket, hogy “kezeltessétek ezt a betegséget”. 

2018-ban a Budapest Pride Fesztiválra szervezett a Háttér Társaság egy eseményt a beszélgetés és a közösség erejéről az Aurórában. A rendezvényt azonban három szélsőjobboldali demonstráló zavarta meg, akik verbálisan sértegették a résztvevőket, hangoztatva, hogy “degeneráltak” és “a társadalom szégyenei vagytok”, “kezeltessétek ezt a betegséget”, illetve “titeket gyógyítani kellene”. 

Az ügy több bíróságot is megjárt, az eljárásjogi kérdések egészen az Alkotmánybíróságig jutottak el: az AB a sértetteknek igazat adva megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék döntését és a bíróságot új eljárásra utasította, így kerülhetett annak végére csak öt évvel később pont. A megismételt eljárásban mind a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mind a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy becsületsértő, így jogellenes nyilvános rendezvényeken ilyen becsmérlő kifejezésekkel illetni az LMBTQI embereket. Ahogyan a Törvényszék is megállapította ítéletében, a becsületsértés nem egyszerű tiszteletlenség vagy illetlenség, hanem annak célja a másik megszégyenítése, a vele szembeni megvetés kifejezésre juttatása. Így például a másik emberi méltóságának semmibevétele, a tekintélyének rombolása, a róla kialakult értékítéletet hátrányosan befolyásolja vagy lealacsonyítja. Emellett a Törvényszék kiemelte: a véleménynyilvánítás szabadsága nem korlátlan, és nem élveznek védelmet a gyalázkodó, valótlan tartalmú tényállítások, kijelentések.

Ezek alapján a Törvényszék megállapította, hogy Jancsó Gábor kijelentései sértették a rendezvényen résztvevők emberi méltóságát és a róluk kialakult társadalmi megítélést, ezért öt rendbeli becsületsértés miatt megrovásban részesítette őt. 

„Elfogadhatatlan az, hogy valaki abból űzzön sportot, hogy egy közösség rendezvényeit rendszeresen megzavarja, és a résztvevőket megszégyenítse, emberi méltóságukat porba tiporja. Üdvözöljük, hogy a Törvényszék is kimondta ezt, hiszen ez fontos precedenst teremthet az ehhez hasonló homofób gyalázkodások esetében, segíthet a megelőzésükben” – mondta el Dombos Tamás, a Háttér Társaság Jogi Programjának munkatársa. 

 www.hatter.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux