Gyógyszert sem kapott, mert azt hitték, hamis a személyije – így diszkriminálja a bolgár állam a transz állampolgárokat
Míg Magyarországon az életvégi döntés kérdése, Bulgáriában a transz jogok kerültek az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába – köszönhetően olyan érintetteknek, akik elszenvedői a jelenlegi jogi környezetnek. A 32 éves Gabriella Bankova nap mint nap kerül megalázó helyzetekbe, csak azért, mert a választott nemét nem fogadják el a bolgár törvények hivatalos nemként. Éhségsztrájkja láthatóvá tette a nemi kisebbségekkel szembeni mindennapos diszkriminációt. A Deutsche Welle riportja.
Tizenkét nap: eddig bírta az éhezést Gabriella Bankova. Vagyis majdnem két hétig üldögélt a szófiai Igazságügyi Palota lépcsőjén anélkül, hogy egy falatot is evett volna. Még akkor sem ingott meg, amikor az éhség már majdnem elvette az eszét. Ahogy elmondta, az éhségsztrájk nem egy megtervezett akció volt, hirtelen született meg benne a döntés. Gabriella Bankova ugyanis transznemű, amit a bolgár állam egyszerűen nem hajlandó elismerni.
Amikor idén novemberben a bíróság megtagadta, hogy a személyi igazolványában a „neme” rovatba nőt jegyezzenek be, Bankova végleg elkeseredett. És akkor leült az Igazságügyi Palota elé. A nő hét kilót fogyott a végigkoplalt napok alatt alatt. November 25-én már nem bírta tovább: feladta a sztrájkot. De nem a harcot a jogaiért.
„Úgy gondolom, itt az ideje az igazságügyi reformnak” – nyilatkozta a 32 éves nő.
A mindennapok küzdelme
Gabriella Bankova elmondása szerint több alkalommal kórházi kezelést és más egészségügyi szolgáltatásokat tagadtak meg tőle a hazájában amiatt, mert a személyi igazolványában a neme mellett még mindig „férfi” szerepel. Nemrégiben például tüdőgyulladást kapott, de nem tudott antibiotikumot vásárolni, mert a recept kiadását az orvos a „gyanús” iratai miatt megtagadta tőle.
Az egészségügyi intézmények rendre azt feltételezik, hogy lopott vagy hamis személyi igazolványt használ, és valójában nem is rendelkezik egészségbiztosítással. A 32 éves nő elpanaszolta azt is, hogy ugyanebből az okból nehézségei vannak az álláskereséssel és a lakásbérléssel. Hétköznapjai folyamatos küzdelemmel telnek, csak azért, mert az identitása és a megjelenése ellentmond az igazolványában szereplő bejegyzésnek: „férfi”.
A Nemzetközi Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű és Interszexuális Szövetség (ILGA) európai szekciója évente kiad egy úgynevezett szivárvány-indexet, amelyben 49 európai országot rangsorol a helyi LMBTQ-közösségeket érintő esélyegyenlőségi jogszabályok és -politika alapján. Bulgária 2023-ban a 40. helyen állt, az uniós országok közül, csak Románia és Lengyelország kapott nála rosszabb besorolást.
Öt évvel ezelőtt a Deystvie nevű bolgár emberi jogi civil szervezet, amely LMBTQ-tagok társadalmi és jogi egyenlőségéért kampányol az országban, 79 helyi törvényt vizsgált meg. Az eredmény: az elemzett jogszabályok mintegy háromszáz olyan jogosultságot tartalmaznak, amelyekhez queer emberek nem férhetnek hozzá Bulgáriában. A Bankova és más transz emberek számára oly fontos nemi önrendelkezéshez való jog nem létezik Bulgáriában, ezért kivitelezhetetlen a születéskori nem vagy a név megváltoztatása is a hivatalos iratokban. Az azonos neműek párkapcsolatához kötődő jogok is rendkívül korlátozóak: azonos nemű párok nem házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe közös gyermeket, és nem örökölhetik partnerük vagyonát.
Nemátalakítás? Kizárt!
A nemváltoztatás jogi lehetőségéről szóló első viták az 1990-es évek elején kezdődtek Bulgáriában. Egészen 2017-ig adódtak pozitív fejlemények – idézte fel a Deystvie elnöke, az ügyvéd Gyenica Ljubenova. Mivel nem volt egységes a bírósági gyakorlat, bulgáriai transz emberek esetenként bírósági úton tudták kikényszeríteni nemük bejegyzésének megváltoztatását az irataikban.
2018-ban az Isztambuli Egyezmény ratifikálása elleni kampány idején az Alkotmánybíróság azonban úgy döntött, hogy a „nem” fogalmát a biológiai nemre szűkíti – és ennek megfelelően kijelentette, hogy „csakis két nem létezik”. Három évvel később jogértelmezési eljárás indult. Bulgária Legfelsőbb Bírósága 2023. februárjában kimondta, hogy a bolgár jogrendszerben nincs semmilyen jogi alapja a nemek adminisztratív úton történő megváltoztatásának. Vagyis a transznemű embereknek Bulgáriában nincs lehetőségük arra, hogy biológiai (születéskori) nemüket törvényesen megváltoztassák.
Nincs statisztika arról, hogy Bulgáriában hányan kerültek ezzel Gabriella Bankováéhoz hasonló helyzetbe. A Deystviét képviselő ügyvédnő, Ljubenova feltételezi, hogy meglehetősen sokan vannak: csak az ő szervezetük 30-40 embert képvisel jelenleg.
„Az elmúlt években a bolgár igazságszolgáltatás döntései gondoskodtak arról, hogy olyan állampolgároknak nyilvánítsanak minket, akiket nem látnak szívesen ebben a társadalomban” – mondta Bankova keserűen.
Vegyes reakciók az éhségsztrájkra
Gabriella Bankovát kétszer is letartóztatta a rendőrség éhségsztrájkja alatt. Állítólag azért, mert nem tudta igazolni a személyazonosságát. Bankova szerint ez nem igaz. A nő megmutatta a jobb csuklóján lévő zúzódásokat, és elmondta, hogy a rendőrségen sértegették, megalázták, levetkőztették, sőt fizikailag is bántalmazták.
„De bármit is tesznek, nem tudnak megtörni. Lélekben erősebb vagyok, mint valaha” – tette hozzá.
Éhségsztrájkja során Bankova megtapasztalta a bolgár társadalom két végletét. Néhány járókelő nyíltan sértegette és agresszív volt vele – különösen tinédzserek és fiatal férfiak. Bankova úgy véli, hogy ez az attitűd főleg a nacionalista, szélsőjobboldali és populista pártoknak köszönhető, amelyek Bulgáriában újra az LMBTQ-közösség ellen uszítanak. Ilyen volt, amikor 2022. októberében a jobboldali populista politikus, Bojan Sztankov tíz társával együtt rárontott a szófiai Rainbow Hub LMBTQ-találkozóhelyen szórakozókra, és eközben megsebesített egy alkalmazottat.
Bankova azonban sok járókelőt kimondottan szolidárisnak és érdeklődőnek élt meg, sokan akartak többet megtudni a transz emberek életéről. „Egy csomóan pedig, akik nem akartak szóba elegyedni velem, egyszerűen csak rám mosolyogtak” – mesélte az aktivista.
Az Igazságügyi Palota előtti ülősztrájkjával Gabriella megmutatta, léteznek transz emberek Bulgáriában. És hogy nekik is – mint mindenki másnak –, joguk van a normális és méltóságteljes élethez. Szóval az éhségsztrájk Bankova szerint valójában csak a kezdet volt. Ahogy mondta: „Most kezdődik az igazi munka!”.