Origo: Pfuj, az Örkény Színház transzvesztitával gyalázza az Édes Annát! Kosztolányi: Hold my beer
„Kosztolányi forog a sírjában” – háborgott múlt hét szombaton publikált kritikájában az Origo szerzője, miután elmerészkedett az Örkény Színház Édes Anna előadására. A 444-nek tűnt fel, hogy ez a szerző – Kovács Nikol – az utóbbi időben több budapesti színházban is megfordult, és mindenhol felháborodott azon, amit a színpadon látott. Nem tetszett neki a Trafóban a Dan Daw Show, megrökönyödött az ugyanitt játszott a Lady Chatterley szeretőjén, aztán múlt héten betévedt az Örkény stúdiójába, és teljesen kiakadt azon, hogy ami ott zajlik az:
„a klasszikus magyar irodalom megcsúfolása”.
Szegény szerző hiába ült be „izgatott várakozással” az Édes Anna-adaptációra, hiába sugallta “Für Anikó tehetsége”, hogy „minden rendben lesz”, mégis mellkason vágta a gátlástalan, öncélú, a klasszikus magyar irodalom gránitszilárdságú falán keresztül is áttüremkedő LMBTQ-propaganda, amikor a színpadon ”megjelent egy drag queen”.
Egészen pontosan Vizy Angéla nőnek öltözött („magas sarkú cipellőben, harisnyában, női ruhában – kitömött mellekkel, erős sminkben, parókával”) unokaöccse, Patikárius Jancsi.
Pedig „Kosztolányi Dezső nem írt transzvesztitákról” – jelentette ki az Origo szerzője. Szomorú, indokolatlan, tökéletesen értelmetlen, sőt, „egyenesen gyomorforgató”!
Hol itt a hiba?
Ott, hogy de, írt.
Erre maga az előadás rendezője, Szenteczki Zita hívta fel a figyelmet. Az Origo szerzőjének éles szemét ugyanis valahogy mégiscsak elkerülhette egy fontos részlet, amikor hónapokkal ezelőtt elolvasta, majd az előadás után – állítása szerint – ismét átlapozta „a megsárgult lapokat”, hogy rátaláljon „a drag queen karakterének jogosultságára”.
Ez:
„Estefelé Vizyéknek egy hölgylátogatójuk érkezett.
A cseléd bevezette a szalonba, s ott foglalt helyet, míg Vizyné más ruhát nem öltött, hogy illendően fogadja.
Ez a hölgy vidrabundáját fázósan maga köré vonva várta a ház asszonyát. A beléptekor valami vékony madárhangon bemutatkozott neki, nyomban tegezni kezdte, mint a dzsentri asszonyok, Vizyről beszélt, akit ismer a minisztériumból, a Patikáriusokról, akikkel Egerben találkozott, általában folyton kotyogott, és a lorgnonján át erősen bámulta.
Ő tartózkodóan viselkedett. Eleinte nem tudta kivenni szavaiból, hogy mit akar. Azt hitte, hogy azoknak a bizottságoknak a tagja, melyek ekkoriban mindenütt híveket toboroztak, pénzt gyűjtöttek társadalmi szervezkedésekre, különböző népjóléti célokra. Ez is mindig valami grófnét emlegetett. Hadarva, de halkan pörgette nyelvét, azzal a mindenen átsikló és elsuhanó felületességgel, mint az ilyen szélhámoskodó nők. Estélyre volt öltözve. Bundája alól kikandikált zöld cipője, selyemharisnyája. Később letette tüllboáját, kinyitotta bundáját, s akkor föltetszett sovány, púderes keble és a báliruhája, egy kifogástalan selyemruha, aranygyöngyökkel dúsan hímezve.
Vizyné épp felelt valamit, már gyanakodva, már meg akarta kérni, hogy valami igazoló iratot mutasson, de mást gondolt. Még egyszer rátekintett, hozzálépett, és a nő fejéről szó nélkül levette a kalapot. Fejét bozontos paróka borította, olyanféle színű, mint az ő haja, borostyánsárga.
– Te szerencsétlen – mondta Vizyné –, mit csinálsz itt?
– Álarcosbálba megyek, Angéla néni. Csókolom a kezed.
– Honnan jössz?
– Bécsből.
Mondd – kérdezte nagynénjétől, míg végigsétált a szobában bundáját kissé fölkapva –, ugye csinos nő lennék?”
Hab a tortán, hogy az Édes Annát nem most, hanem 2019-ben mutatták be az Örkényben. Szegény Kosztolányi már négy éve foroghat a sírjában.
