Ugrás a tartalomra
x

Dúró Dóra a Mi Hazánk sikerének tekinti L. Simon László kirúgását

A kormány szerint szó sincs az ügyben homofóbiáról, csak a „gyermekvédelmi" törvény betartatásáról. 

Téma volt a parlamentben hétfőn L. Simon László menesztése a Magyar Nemzeti Múzeum éléről. A múzeum kiállítása ellen fellépő, arról a gyerekeket kitiltani igyekvő Dúró Dóra megköszönte a döntést, amit a kormányzat azzal védett, hogy „ez nem a homofóbiáról szól, hanem a gyermekvédelmi törvény betartatásáról.”

Dúró a hvg.hu megkeresésére azt mondta: pártja saját sikerének tekinti L. Simon László menesztését, elvégre ők hívták fel a figyelmet a múzeum jogsértésére. Ungár Péter a parlamentben pedig arról beszélt, hogy szerinte Dúró Dóra „elment egy kiállításra, az nem tetszett neki, majd közéleti hisztériát vert ki”, és ennek nyomán felmentették a főigazgatót. Ungár szerint, „azért kellett a kormánynak felmenteni a főigazgatót, mert nem engedhette meg, hogy a 40 ezer homofób szavazót elvigye a homofóbia vámszedője, a Mi Hazánk Mozgalom”.

Az LMP-s politikusra Vitályos Eszter államtitkár válaszolt a kormány nevében, és szerinte

"szó sincs ebben az ügyben homofóbiáról, hanem a gyermekvédelmi törvényről van szó és annak betartásáról."

Dúró Dóra is felszólalt, és azt mondta, „Csák János meghozta azt az egyetlen döntést, amellyel a Múzeum tekintélyét helyre tudta állítani”. Azzal folytatta: „nem azzal volt a probléma, hogy valaki homoszexuális embereket fényképezett, hanem hogy ezt kiállították egy közgyűjteményben, ezt akarták normává tenni, ráadásul ezen a kiállításon történelemhamisítás zajlik”.

A hvg.hu szerint ez utóbbit azzal magyarázta, hogy szerinte a kiállítás azt sugallja, hogy a 2022-es év egyik legnagyobb problémája az LMBTQ-kisebbséggel szembeni erőszak, nem a háborúk és a szervkereskedelem. Szerinte ez a probléma, ráadásul ezt gyerekkorúak is láthatták, így szerinte ők is azt hihették, hogy „ez a norma, hogy ez a világ legnagyobb problémája”. A Mi Hazánk Mozgalom politikusa szerint „ez propaganda”. Azt is mondta, „ha rajtam múlna, nem nézegethetnének ilyen képeket nemcsak a múzeumban, hanem sehol az interneten se.”

Mint korábban megírtuk, L. Simon László a kirúgása hírére úgy reagált: a döntést tudomásul veszi, de elfogadni nem tudja.

www.rtl.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux