Ugrás a tartalomra
x

A világ vezető lapjai is lehozták L. Simon László kirúgásának hírét

Mint ismert, hétfő délelőtt kirúgták L. Simon Lászlót a Nemzeti Múzeum éléről. Csák János döntését az előzte meg, hogy a miniszter a Mi Hazánk kezdeményezése nyomán úgy döntött, tizennyolc év alattiak a továbbiakban nem látogathatják a Nemzeti Múzeum kiállítását, „mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt”. A párt azt kifogásolta, hogy a kiállításon „a 2022-es év legfontosabb eseményeként jelenítik meg az LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot, illetve a meleg idősotthont ábrázoló képsorozaton tekinthetik meg az odalátogatók például azt, hogy női ruhába és tűsarkúba öltözött férfiak rúzsozzák magukat”.

A Magyar Nemzeti Múzeum viszont azt írta: nem tudja jogszerűen végrehajtani a kulturális és innovációs miniszter felszólítását, miszerint 18 évesnél fiatalabbak ne látogathassák a 2023-as World Press Photo kiállítást. Sőt, L. Simon ironikusan meg is köszönte Dúró Dórának, hogy felkeltette a közönség érdeklődését a kiállítás iránt.

Csák János a Parlamentben az elbocsátás után azt mondta L. Simonról, hogy borászként és tévésztárként elismerendő, ám vezetőnek alkalmatlan.

Az ügy bejárta a világsajtót.

L. Simon kirúgásával foglalkozott a brit BBC, a Guardian, a Daily Mail, valamint a londoni székhelyű Reuters hírügynökség is. Megírták az amerikai lapok is: így tett az Associated Press, a Washington Post, az NBC, illetve az ABC. Lehozta a német Spiegel, a Zeit és a Deutschlandfunk, míg Spanyolországban az El País, Olaszországban az Agenzia Nuova, Franciaországban a Le Figaro és a Le Monde foglalkozott az üggyel.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux