Ugrás a tartalomra
x

The Last of Us: A showrunner kifejezetten örül, hogy felbosszantotta a homofóbokat a megosztó 3. rész, amit nem "könnyfakasztó melodrámának" szánt a rendezője

A legendás Steven Spielberg sem hagyhatta szó nélkül Bill és Frank románcát

A The Last of Us sorozatváltozata összességében egy korrekt adaptáció lett, ami olykor talán a kelleténél hűbben, máskor meg pont ellenkezőleg, a kelleténél szabadosabban dolgozza fel a kiváló játékot. A harmadik rész ez utóbbi miatt okozott nagy felháborodást, hiszen az eredetiben Bill csak egy mellékszereplő, aki egy akciódús epizódban segít Joelnek és Ellie-nek, míg itt akció helyett egy meleg románc bontakozik ki Bill és Frank között, akinek csak a maradványait és utálkozó búcsúlevelét láthattuk a játékban. Ez az epizód akkora reflektorfényt kapott, hogy még Steven Spielberg sem hagyhatta szó nélkül, direktora, Peter Hoar pedig azt állítja, hogy ő ebből nem egy könnyfakasztó melodrámát akart rendezni. Ugyanakkor Craig Mazin boldog, hogy felbőszítették ezzel a homofóbokat.

Egyrészt a The Wrap készített interjút Craig Mazinnel, a showrunnerrel annak kapcsán, hogy a The Last of Ust 24 kategóriában is Emmy-díjra jelölték, köztük az említett Hoart a Hosszú-hosszú ideig című harmadik részért. Mazin elmondta, milyen boldog volt minden pozitív és negatív visszajelzéstől, de különösen Spielberg levelétől, amelyben gratulált nekik a harmadik epizód miatt. "Persze talán a legfényesebben csillogó elismerés az, hogy sok-sok homofóbot felbőszített. Ez öröm számomra. Tényleg tetszett. Sírjon csak a szátok, ahogy a szlengben mondják."

"Ez az egyik olyan eset, amikor az volt a célunk, hogy valami igazán szépet alkossunk, és úgy néz ki, általában véve az emberekben pont úgy csapódott le, ahogy szerettük volna. Sok-sok szép dolgot hallottam ennek kapcsán mindenkitől, az élet minden területéről. De őszintén szólva az volt a legjobb érzés, amikor középkorú queerek azt mondták: 'Húha, úgy éreztük, ez tényleg rólunk szól!'. Én meg úgy voltam vele: 'Oké, nagyon boldog vagyok, hogy ezt belevittük ebbe a világba.'"

''Spielberg levele pedig egyenesen csodálatos volt. Szerintem mindannyiunk számára – beleértve engem, Peter Hoart, Neil Druckmannt, Nick Offermant és Murray Bartlettet – […] Steven Spielberg inspiráló volt a felnőtté válásunk során és az is marad a jövőben. Szerintem ő egyszerűen hihetetlen. Nem is tudom, hogy létezik-e bárki, aki jobban tudna rendezni Steven Spielbergnél […]. Egyszerűen letaglózó számomra. És hát bármilyen dicséret tőle, ennél csak kisebb is, mint amivel illette az epizódot, észbontó lenne számunkra. Totál bezsongtam, amikor megkaptam a levelet, nagy izgalommal osztottam meg a többiekkel'' – fejtette ki Mazin.

Peter Hoar a Deadline-nak nyilatkozott a témában szintén a díjözön kapcsán. Állítása szerint ő csak az első játékkal játszott, a másodikat meg jól elspoilerezte magának, de így is nagy rajongója lett a The Last of Usnak, ezért akár több részt is dirigált volna, ha lett volna mód erre. A harmadik rész kapcsán Mazin nem adott neki túl sok instrukciót, tehát gyakorlatilag szabad kezet kapott, illetve csak annyit mondott Hoarnak a showrunner, hogy ez legyen nagyon más, mint a többi.

"Nem egészen olyan sztorit akartam elmesélni, amelyen megállíthatatlanul sír az egész világ, de végül így sikerült. Egyetlen megjegyzésem volt Murray-nek: hogy ennél a bizonyos jelenetnél talán nem fogunk sírni. De lehetetlen volt, mert Bill olyan szenvedélyes volt abban a pillanatban, amikor szerelmet vall Franknek, hogy hát ő az élete értelme. Murray azt mondta: 'Nem, nem tudom megcsinálni. Nézz csak rá, nem megy! Olyan gyönyörű és emberi. Nem tudom magamban tartani.' Szóval felesleges volt a megjegyzés! Én azért vagyok itt, hogy az emberekből kiváltsak valamilyen érzelmet. […] Szóval ja, az egyszerű válasz az, hogy ez az egész könnyfakasztóvá válhat. Van egyfajta kendőzetlenség ebben a meleg szerelmi történetben. Nem feltűnősködő. Egyszerűen őszinte és autentikus" – ecsetelte Hoar. A direktor szerint amúgy ebben az epizódban nemcsak a két főszereplő, hanem Pedro Pascal és Bella Ramsey háttérbe szorított karakterei is nagyot mennek a vonatkozó jeleneteikben., úgyhogy az ő zsenialitásukat is érdemes kiemelni, különösen, amikor Ellie felolvassa Bill búcsúlevelét.

A The Last of Us második évadára jó eséllyel 2025-ig kell várnunk, de legalább Mazin szerint ez egy tartható határidő még így, a sztrájkok árnyékában is. Itt pedig arról beszélt a showrunner egy másik interjúban, hogy Abby castingja is ki fogja akasztani a rajongók egy részét.

 

www.ign.com

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux