Ugrás a tartalomra
x

Szijjártó Péter gólyákkal üzente meg az amerikai nagykövetnek, mit tart családnak Az Orbán-kormány szerint a Budapest Pride és az azon való részvétel magánügy.

„Anyuka, apuka, gyerekek. Egy család”.

Ezzel az egy, rövid, pár szavas mondattal jelentkezett Facebook-oldalán vasárnap a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter mindezt egy gólyacsaládot a fészkében ábrázoló fénykép mellé írta. Noha nem jelezte, hogy pontosan mire reagált, azonban a Magyar Nemzet szerencsére segített megvilágítani, hogy a poszt bizony David Pressmann amerikai nagykövetnek szól.

A diplomata részt vett a szombati Budapest Pride felvonuláson, ahol az RTL híradójának azt mondta, a magyar valóság miatt világszerte aggódnak figyelnek. Szerinte jól mutatja, hogy 38 követség aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben teljes támogatásukról biztosítják az LMBTQ kisebbséget.

Ebben kitérnek arra is, hogy aggasztónak találják a Magyarországon uralkodó politikai retorikát és az ebben a kérdésben született jogszabályokat. Pressman jelezte, a nyilatkozatot Szerbia kivételével Magyarország minden szomszédja aláírta, ami szerinte jól mutatja, hogy ez nem a nyugat és kelet közötti ellentétről szól.

Szijjártó Péter államtitkára, Menczer Tamás kevésbé volt szofisztikált, mint főnöke: a korábbi sportkommentátor egyenesen megüzente az aláíróknak hogy Magyarország nem gyarmat. 

Egyébként Kormányzati Tájékoztatási Központ azt üzente a Magyar Nemzeten keresztül, hogy a Pride a résztvevők magánügye, így ezekkel nem foglalkoznak. A felnőttkor elérése után mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja - fogalmaztak, megjegyezve, hogy az úgynevezett „gyermekvédelmi” törvényt változatlan formában fenntartják. 

www.nepszava.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux