Ugrás a tartalomra
x

Be is nyújtotta a módosítót a nők 40-hez a kormány, kizárják belőle a nemváltókat

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását kezdeményezi Semjén Zsolt (KDNP) és Gulyás Gergely (Fidesz): a kormánypárti politikusok rögzítenék, hogy kizárólag azokat illeti meg a „nők 40” kedvezményes nyugdíjjogosultság, akik 40 évig nőként dolgoztak, írja az MTI.

Az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett törvényjavaslat szerint a módosítás egyértelművé teszi azt, ami „a jogalkotó eredeti szándéka és a józan ész alapján” eddig sem volt kétséges, hogy a „nők 40” kedvezményes nyugdíjjogosultság azokat illeti meg, akik 40 évig nőként dolgoztak, illetve vették igénybe azokat a társadalombiztosítási jogosultságokat, amelyeket a magyar állam gyermekvállalás esetén a nőknek biztosít.

A javaslat indoklásában az szerepel, hogy az Alaptörvény egyértelműen rögzíti, hogy Magyarország a születési nemet tartja számon. Ezért eleve nem lehetséges semmilyen a biológiai determinációval ellentétes változás figyelembevétele, de még a magyar szabályozástól idegen, a nemváltást szinte már tetszés szerint lehetővé tévő országokban is elképzelhetetlen, hogy egy, a nők társadalomban játszott kiemelkedő szerepét elismerő jogosultság visszaélésszerűen járhasson azoknak is, akik adott esetben férfiként 39 év munkaviszony után hirtelen nőnek érzik magukat. Azt írták, hogy a módosítást a folyamatban lévő és a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz alelnöke szerdán a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy szerinte nem maradhat válasz nélkül az a bírósági döntés, ami szerint transzneműeknek is jár a Nők 40.

Ahogy arról a Telexen is írtunk, július elején a Veszprémi Törvényszék Angyal Elvira ügyében – akit a perben a Háttér Társaság képviselt – kimondta, hogy transznemű nőknek is jár a Nők 40 néven ismert nyugdíjkedvezmény. Elvira a Telex olvasóinak onnan lehet ismerős, hogy 2021 novemberében mi is forgattunk vele és párjával, Csillag Tamarával egy videót. Mindketten transznemű nők, de csak Elvira tudta időben hivatalosan megváltoztatni az adatait. Ez viszont lehetővé tette, hogy bár mindketten nők, mégis össze tudjanak házasodni.

Az Elviráról és Tamaráról szóló, 2020-as videónkat itt meg tudja nézni:

 

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux