Ugrás a tartalomra
x

Sára Botond végül elnézést kért Józsefvárostól, majd gyorsan posztolt párat a kutyájáról

Van valami a levegőben 2023 pünkösdhétvégéjén, mert sorra jelennek meg bocsánatkérések és helyreigazítások a Fidesz és a kormány holdudvarában. A Tények és az Origo után most Sára Botond főispán került sorra, aki egy korábbi hazugsága miatt volt kénytelen elnézést kérni Pikó András VIII. kerületi polgármestertől és Józsefvárostól. Majd ezután gyorsan posztolt párat a kutyájáról, hogy a poszt lejjebb kerüljön a Facebook-oldalán.

„Valótlanul állítottam, hogy a józsefvárosi óvodákban hónapok óta LMBTQ-propagandát folytatnak”

– áll a politikus Facebook-bejegyzésében. Sára korábbi állítása miatt pert indított ellene a VIII. kerületi önkormányzat, amit meg is nyertek. A bíróság bocsánatkérésre kötelezte Sárát, aki annyira bravúros módon próbálta lerázni a felelősséget, hogy végül annyival elintézte, hogy nem ért egyet a bíróság döntésével. Mivel ez így önmagában nem helyreigazítás, Pikó újabb pert helyezett kilátásba.

Sára a posztot egyébként hajnal 4-kor rakta ki, majd utána posztolt még hatot. Annyira belejött, hogy a kiskutyájáról rögtön kettő bejegyzést is csinált. A politikus korábban egy hét alatt posztolt annyit, mint a helyreigazítás utáni órákban. Jámbor András országgyűlési képviselő külön kommentben erre fel is hívja a figyelmet, és azt írja, hogy

„Főispánként, a közigazgatási rendszer egyik fejeként próbálod kijátszani a jogrendszert. Szerintem már csak ezért is járna a lemondás.”

Sára Botond egyébként az egyik legizgalmasabb fideszes politikus, mert ahhoz képest kifejezetten stabilan lépked felfelé a párt ranglétráján, hogy 2019 óta gyakorlatilag az összes választást elvesztette, amiken elindult.

A 2019-es önkormányzati választáson indult a józsefvárosi polgármesteri székért, de éppen az ügy másik szereplője, az ellenzéki Pikó András győzte le. Képviselőjelöltként is elindult, de ebben a versenyben is kikapott Szarvas Koppány Bendegúztól. A fideszes politikus még ezek után is képviselői mandátumot szerzett a kerületben kompenzációs listáról, ám arról végül lemondott, hogy aztán kinevezzék budapesti kormánymegbízottnak. 

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux