Ugrás a tartalomra
x

Elmarasztalta Romániát a strasbourgi bíróság a meleg párokat érő hátrányok miatt

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Romániát, amiért nem nyújt megfelelő védelmet az azonos nemű párok számára.

A strasbourgi emberi jogi bíróság (EJEB) megállapította, hogy Románia megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló cikkét – közölte kedden a bukaresti média. Romániában – ahogy Magyarországon is – csak az ellenkező neműek házasságát ismerik el, a 2011-ben hatályba lépett új román polgári törvénykönyv egyértelműen kijelenti: házasságot csak egy férfi és egy nő köthet.

Így az azonos nemű élettársaknak nincsenek biztosítva a családtagokat megillető szociális és állampolgári jogok. Nem ismerik el őket hozzátartozóként a kórházban, nem hozhatnak egymás nevében döntést válságos helyzet esetén, Nem intézkedhetnek párjuk temetéséről, temetkezési segélyre sem jogosultak, illetve nem örökölhetik egymás javait sem.

A bíróság leszögezte, hogy az államok ugyan rendelkeznek bizonyos mérlegelési jogkörrel, ám tagállamoknak olyan jogi keretet kell biztosítaniuk, mely megfelelő védelmet és elismerést nyújt az egynemű párok számára. Ezzel szemben Romániának – a tagállamok többségével ellentétben – nem is áll szándékában a változtatás, a kezdeményezések ugyanis sorra kudarcot vallanak.

Ezt a román kormány azzal indokolja, hogy a többség elutasítja az egyneműek párkapcsolatát.

A testület nem rendelkezett kártérítésről, a jogsértés megállapítását elegendő erkölcsi igazságtételnek vélik a panaszosok számára.

www.hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux