Ugrás a tartalomra
x

Japán tudósok olyan egereket állítottak elő, amelyeknek két apja van, anyja meg egy sem

Egy japán laborban megszülettek a világ legfurcsább egerei. A hét kisegér kinézetében, viselkedésében és minden egyéb alapján egy kicsit sem tér el más egerektől, abban viszont igen, hogy biológiai értelemben nem volt anyjuk, apjuk viszont kettő is. Japán tudósok ugyanis hímsejtekből állítottak elő mesterséges petesejtet, és termékenyítették meg azokat.

Mélységesen leegyszerűsítve a folyamatot, a kutatók vettek egy hím bőrsejtet, amely, mint ilyen, XY kromoszómával rendelkezett, majd egy bonyolult eljárással női, XX kromoszómájú sejtté alakították, egy X kromoszómát kölcsönözve egy másik sejtből. Ebből a furcsa képződményből aztán petesejtet növesztettek, azt megtermékenyítették, majd nőstény egerek méhébe ültették, amelyek amolyan béranyaként kihordták a két apától származó egérkéket.
A kutatást vezető tudós, a Kjúsú egyetemen kutató Hajasi Kacusikó szerint tíz éven belül ugyanezt emberi sejtekkel is képesek lesznek előállítani. Vagyis elérhető lesz a technológia, hogy ha a társadalom úgy akarja, két férfinak is lehessen biológiai értelemben közös gyereke.A technológia felhasználása persze nemcsak erre, a várhatóan durva etikai, filozófiai és politikai vitákat generáló célra lesz majd használható, hanem hatalmas áttörést jelenthet a meddőség kezelésében is. Például megteremti a lehetőségét annak, hogy olyan nőknek is lehessen gyerekük, akik Turner-szindrómában szenvednek, vagyis hiányzik az egyik X kromoszómájuk.

Más tudósok egyelőre szkeptikusak abban, hogy a módszer embereknél is ugyanolyan jól működne, mint az egereknél. Az emberi petesejtek például sokkal lassabban fejlődnek ki, mint az egereké, ez alatt az idő megnő annak a kockázata, hogy nem kívánt genetikai elváltozások alakulnak ki a sejtben. Egyelőre még nőnemű emberi sejtekből sem sikerült kifejlett petesejtet növeszteni mesterséges körülmények között, nemhogy hím sejtekből. Hajasi és kollégái mindenesetre az egeres kísérletek után szeretnék ugyanezt az áttörést emberi sejtekkel is elérni.

www.444.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux