Néha a visszájára sül el az anti-LMBT+ politika

Rédai Dorottya, a Labrisz leszbikus szervezet ügyvivője a Meseország mindenkié megjelenése óta a magyarországi LMBTQ+ mozgalom egyik legismertebb arca. Pedofilozásról, antidemokratikus viszonyok közt is működő tiltakozási módszerekről, szexuális nevelésről, passzív rendőrökről és az LMBT+-ellenes kormányzati politika sajátos ellenhatásairól beszélgettünk vele. Interjú.

A Kúria nemrég a Mediaworks mellett döntött a Labrisz ellenében annak a Magyar Nemzet-cikknek az ügyében, amelyben pedofil szervezethez hasonlította a szerző a Labriszt mint a Meseország mindenkié kiadóját. Az ítélethirdetés után a bíróság folyosóján úgy fogalmazott, hogy ez a cikk volt az, ami berúgta a pedofil diskurzust. Ön szerint lehetséges lett volna, hogy ha egy másmilyen, a Labrisznak kedvező születik, akkor az eléri az ellenkező hatást, tehát leállítja ezt az egyszer berúgott pedofil diskurzust?

Most már nem. Egyébként nem ez a cikk volt az első, amiben ez szerepelt, ismerős volt már ez korábbról, hogy a melegek egyenlőek a pedofilokkal. De miután Orbán előadta a híres beszédét, hogy hagyják békén a gyerekeinket, utána ez a cikk fölvette a fonalat. És így levezetve, hogy a Labrisz tevékenysége és a pedofília összekapcsolható, az konkrétan ebben a cikkben volt először. Az ilyen kijelentések mindig felhatalmazást adnak embereknek: legitimálva érzik a saját előítéleteiket, tévképzeteiket. Több tízezres olvasottságú napilapról beszélünk.

Azt is mondta az ítélet után, hogy fölmerül a kérdés a Kúria döntésével kapcsolatban, hogy akkor végül is hol van a határ. Számítanak arra, hogy ennek az ítéletnek a következményeként tovább feszegetik majd a kereteket, lesznek újabb cikkek, még erősebb állítások?

El tudom képzelni, igen. A bíróság sajnos nem értette meg ebben az esetben, hogy nekik azért normateremtő hatásuk van. Felelősségük van abban, hogy hogyan alakul a közbeszéd, ha ilyen, közbeszéddel kapcsolatos ügyekben ítélkeznek. És amikor azt mondják, hogy a szólásszabadságnak tág határai vannak, ha közszereplőkről beszélünk, akkor definiálni kellene szerintem, hogy mik ezek a határok. Mert ha teljesen képlékenyen tág, akkor az az üzenet, hogy azt mondhatsz, amit akarsz. A liberális értelmezésben a szabadság ugye azt jelenti, hogy addig tart a szabadságod, amíg nem ártasz a másiknak, nem veszed el az ő szabadságát. Szerintem politikai hovatartozástól függetlenül ez egy elfogadható alapvetés. És ez az ítélet ezt megkérdőjelezi.

Úgy fogalmazott, hogy az ilyen cikkek felhatalmazást adnak embereknek. Érezhető, hogy ellenségesebb lett a közhangulat a leszbikusokkal vagy a Labrisszal mint szervezettel szemben? Voltak levelek, telefonhívások, zaklatás, bármi hasonló?

Azt gondolom, hogy nem ennyire specifikus hatása van ennek. Túl azon, ami megy általában a Facebookon, annál durvábbakat nem kaptunk még. Amit kapunk, az vulgáris, meg gyűlölködő, de nem fenyegető. Van különbség aközött, hogy „dögölj meg”, meg hogy „meg foglak ölni”. A „dögölj meg” típusút kaptuk meg eddig, a másikat nem szerencsére. Egyébként, mivel én vagyok ennek az egésznek az arca, tulajdonképpen el tudom képzelni, hogy kaptam volna durvábbakat, ha fent lennék a Facebookon, de nem vagyok. Ez nagyon régi döntésem, amit soha nem bántam meg. Azt hiszem, hogy most ebben a helyzetben különösen sok mindentől megkíméltem magam ezzel. Szóval nem ránk nézve van közvetlen személyes hatása, hanem voltak olyan ügyeink, mint amikor az Átriumban akartuk tartani a mesefelolvasást, és jött Budaházi meg a társai. Tényleg félelmetes volt, amit műveltek. Az utolsó pillanatban le kellett mondanunk azt, hogy gyerekek is jöhetnek a rendezvényre, mert valószínűleg traumatizáló lett volna nekik, hogy ők mesét hallgatnak bent, és kint üvöltik felnőtt emberek, hogy mocskos buzik. Ez a livestreambe is behallatszott, akik ott hallgatták, közülük több gyerek megijedt.

Az előző irodánk előtt is volt egy demonstráció, amit ugyanezek a szélsőjobbosok szerveztek. Tehát nem a személyünkben vagyunk támadva, hanem közszereplőként ilyen nyilvános támadásokat kapunk. Tágabb körben egyébként, főleg tavaly nyár óta, mióta az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt elfogadták, megemelkedett az LMBT-emberek elleni erőszakos bűncselekmények száma.

Van a Labriszban stratégia mindennek a kezelésére, mondjuk pszichés támogatás azoknak a tagoknak, akiknek ez így túl nehéz?

A Labrisz egy kicsi, nagyon-nagyon szoros közösség. Mi nagyon támogatjuk egymást, és sokszor ez is elég, de ha szükséges, akkor persze igénybe veszünk külső segítséget. De mondom, személyes támadások nem voltak, tehát erre nem volt annyira szükség eddig. Én kértem pszichológusi segítséget párszor, mert volt ennek a történetnek néhány olyan pontja, amikor nagyon kiborultam. Mi tudjuk, hogy mikor kell segítség. Meg a közösség is nagyon támogat minket.

Éreznek a másik oldalról, tehát a támogatói oldalról ellenhullámot? Például megnőtt az adományozási kedv, vagy érződött a társadalmi támogatottság erősödése?

Abszolút. Mind a kettő, tehát az anyagi és a társadalmi támogatottság is nagyon-nagyon megnőtt. És ugye nagyon ismertek lettünk. Eddig nem voltunk ismertek.

A Meseország mindenkié változtatta meg ezt?

A Meseország miatt lettünk nagyon ismertek. Ami nagyon jó, mert ugye '99-ben alakult a Labrisz, és azóta is a leszbikusok láthatóságának a növelésén dolgozunk. Egy mesekönyv elhozta ezt a kitűzött célt. Most már látják emberek, hogy mit csinálunk, és támogatják nagyon sokan. Egyébként az LMBT+ aktivista közösségen belül is odafigyelünk egymásra, egyik szervezet a másikat támogatja. Ez nagyon fontos ezekben az időkben, amikor ennyire a polarizálás, szétforgácsolás, egymásnak ugrasztás megy a közéletben és a politikában.

Úgy látja, hogy volt arra is politikai kísérlet, hogy a közösség különböző részeit egymás ellen ugrasszák?

Közvetlenül nem volt, de hathatott volna így az ellehetetlenítés. Amikor mindenkinek nehezebb, meg nincsenek erőforrások, akkor vannak olyan közösségek, ahol ez versenyzéshez, konfliktusokhoz vezetne. De nálunk nem vezetett.

Hány példány fogyhatott eddig a Meseországból?

A magyar kiadásból eddig egy kicsit több, mint harmincháromezer. A gyerekkönyv piacon ez példátlan.

Milyen kiadások vannak még?

Tíz külföldi kiadás jelent meg eddig, és lesz még. Tavaly októberben jelent meg először a holland, aztán a szlovák, a lengyel, a német, a svéd, az észt, a finn, az angol, a francia és még a cseh jön ki decemberben. Az olasz lesz a következő. Bizonyos országokban különösen népszerű, a német kiadó például nagyon nagy, és nagyon reklámozza ezt a könyvet. Ott abszolút bestseller, eszméletlen jól fogy. Az angol kiadás, ami körülbelül egy hónapja jelent meg, a brit Amazonon mesekönyv kategóriában valamelyik nap a hatodik volt.

Tud arról, hogy bármelyik másik országban lett volna könyvégetés, hasonló indulatokat váltott volna ki a megjelenés, mint nálunk?

Nem. Én a lengyel kiadásnál számítottam rá, hogy talán lesz valami cirkusz, mert a kiadó adott már ki gyerekkönyveket, és volt már olyan, amiből cirkusz volt, de ebből nem lett. Persze kérdés, hogy azért nem lett-e, mert esetleg nem marketingelte elég jól a kiadó a könyvet, és nem jutott el a politikusokig, vagy tanultak a magyar példából. Ugye itt nem sikerült azt elérni, ami a cél volt, tehát nem sikerült a könyvet eltüntetni. Mindig az volt, amikor történt valami negatív a Meseországgal kapcsolatban, akkor emberek megijedtek, hogy úristen, betiltják…

És gyorsan megvették, amíg lehet?

Igen. Én nagyon remélem, hogy sok gyerek olvassa, mert nekik csináltuk. De azért nemcsak gyerekek olvassák, hanem felnőttek is, és nemcsak gyerekeknek vásárolták meg, hanem valamiféle tiltakozásnak lett az eszköze a megvásárlása. Túlnőtt ez a könyv saját magán.

Lesz Meseország mindenkié kettő?

Az biztos, hogy egy kicsit jó lenne pihenni. Aztán majd meglátjuk.

A Time a 2021-es listáján a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta a könyv kapcsán. Hogy érzi, Magyarországon van befolyása?

Magyarországon nem nagyon. Talán annyiban, hogy van azért egy láthatóságom. Tehát ha valami történik velem, vagy a Labrisszal, akkor könnyű szólni a sajtónak, hogy van itt egy hír. De azt azért lássuk be, hogy ebben a rendszerben egy civil szervezet politikai befolyást nem tud kifejteni. Merthogy nem állnak velünk szóba a politikusok. Tehát ez a fajta nyomásgyakorlás nem működik, abszolút lepattan róluk. És ezért más módszerekkel kell próbálkozni. Ez még azért elég új szerintem a civileknek, mert nem olyan régóta van az, hogy nem nevezhető már demokráciának, ami itt folyik, és ezért a demokratikus tiltakozási módszerek nem nagyon működnek. Ezt nekünk is tanulni kell, hogy akkor viszont hogyan tudunk bármiféle hatást kifejteni. Nem tudtuk, hogy ez a könyv erre jó eszköz lesz, de hát az lett.

Nekünk pedagógiai motivációnk volt a megjelentetésére, és nem sejtettük, hogy ekkora politikai ügy lesz belőle, és hogy világhírű lesz. Ezt nyilván álmainkban sem gondoltuk. Gondoltuk, hogy lesz majd valami kis tiltakozás, mert szélsőjobbos csoportok azért már régóta figyelik a munkánkat. 2018-ban kiadtunk egy tanári kézikönyvet, amelynek az a címe, hogy Még mindig tabu? Tipikus, iskolában előforduló LMBT-helyzeteket dolgoz föl ez a könyv.

„Kívülről több elismerés jön, mint itthonról”

A Meseország mindenkié nemrég egy észt gyerekkönyv projekttel megosztva elnyerte az idén először kiosztott Petite Pen díjat a katalán PEN Català írószervezettől, Rédai Dorottyát pedig a könyv projektkoordinátoraként kitüntették egy nemzetközi emberi jogi díjjal, a Fondation P&V Stichting Citizenship Award díjával Brüsszelben.

Az Európai Parlamentben könyvbemutatót tartottak novemberben, ahol a Meseország mindenkié összes eddig megjelent kiadását meg lehetett nézni. Ott volt Rédai Dorottya mellett a szerkesztő, Nagy Boldizsár és két szerző, Tompa Andrea és Horváth Rebeka. A bemutatót Malin Björk, a vállaltan leszbikus svéd EP-képviselő szervezte. „Valahol fura, mert mit keres egy mesekönyv a parlamentben, de politikai ügy lett belőle. Itt pozitív kontextusban jelent meg a könyv, nem úgy, mint nálunk, ahol törvényeket hoznak ellene” – jegyezte meg a Labrisz ügyvivője.

Tehát leírja mondjuk, hogy ha egy osztályfőnök észreveszi, hogy egy diákot csúfolnak vagy zaklatnak a többiek, akkor mit tegyen?

Igen, például. Annak az első számú bemutatóján Budaházy is megjelent, és a végén széttrollkodta. Az egyik itt lévő pedagógust bepanaszolta a Kliknél, hogy ez az ember meleg, és rúgják ki, de az igazgató kiállt mellette, nem lett semmi baja belőle. Utána az Aurórában próbáltunk meg pár hónappal később egy másik bemutatót tartani, ahová viszont kivonult az egész kóceráj, a két Budaházy-testvér, Gaudi-Nagy Tamás, Budaházy Edda férje, összesen olyan tizenöten. Széttrollkodták az egész eseményt. Ebből lett is egy eljárásunk, mert a rendőrség nem csinált semmit, és bepereltük őket, miután egy belső vizsgálatban megállapították, hogy ők mindent szakszerűen csináltak. Mi meg nem gondoltuk ezt.

Mi lett a vége?

Azt mondta ki a bíróság, hogy nem cselekedett helyesen a rendőrség, közbe kellett volna lépnie. Az átriumos felolvasóest ügyében szintén panaszt tettünk, és ott is azt mondta a bíróság, hogy muszáj lett volna közbelépni, nem állt meg a rendőrségnek az az állítása, hogy ez egy békés demonstráció lett volna.

Ha már szóba kerültek a pedagógusok, meg az iskolák: mi a helyzet a Labrisz Melegség és megismerés programjával most, hogy az iskolákból kiszorultak a civilek?

A Melegség és megismerés 2000 óta működik, akkor alakult. Most sajnos minimálisra csökkent az iskolai meghívások száma. Állami iskolákba nem igazán hívnak, nemcsak minket, hanem egyéb szexuális nevelési, vagy emberi jogi programokat sem. Magán-, alapítványi iskolákba néha tudunk menni, és dolgozunk azon, hogy milyen más irányba lehetne elvinni a programot.

Hogy hogyan lehetne mégis elérni a célközönséget?

Igen. Egyrészt pedagógusképzéseket eddig is csináltunk már, azt folytatnánk, mert attól, hogy mi be vagyunk tiltva, ez a téma még ugyanúgy jelen van az iskolában. És akkor innentől kezdve a pedagógusoknak kell ezzel foglalkozni. Illetve hát előtte is kellett, mert azért ez egy kis program volt, olyan 30-40 iskolába hívtak meg évente. A kamaszokat nyilván érdekli ez a téma, és ezért jó, ha a tanárok felkészültek. Erre van is igény. A Meseország meséivel kapcsolatban is tartunk képzéseket pedagógusoknak, arról, hogy hogyan lehet felhasználni a meséket órákon különböző emberi jogi témák megvitatására. Ezeken általános iskolás pedagógusok is vannak, mert ugye ezek mesék. Általános iskolákba egyébként a Melegség és megismerés programot soha nem hívták meg, merthogy „az nem kisgyerekeknek való téma”, ami persze hülyeség, mert az életkornak megfelelő módon ezekről a témákról egészen kis kortól is lehet beszélni.

Aztán van most egy projektünk, az a címe, hogy Befogadó terek. Ez egy, az Amnestyvel, a Budapest Pride-dal és a Háttérrel közös, európai uniós támogatású program, amiben hasonló foglalkozásokat tartanak, mint a Melegség és megismerés a programban, de nem személyes élettörténet központú, hanem inkább arról szól, hogy a közösségben hogyan kell kezelni a kirekesztést, a diszkriminációt, és hogyan lehet fellépni ellene. Nemcsak Budapesten, hanem az ország több pontján, például Miskolcon és Pécsen is vannak ilyen képzések. Ezek azért is fontosak, mert jó csoportfejlesztők is. Sokat dolgozunk azon, hogy legyenek vidéki csoportok, az ottani embereket is képviselje valaki. Így kiakalulnak kis közösségek, megerősödik az identitásuk, jobban megtalálják a helyüket az aktivizmusban, a mozgalomban. Szeretnénk szülői projektet is indítani. Ugye azt állítja a kormány, hogy ők a gyermekvédelmi törvényt azért hozták, mert a szülők kizárólagos joga a szexuális nevelés. Na, most mutasson nekem egy szülőt, aki ezt szívesen csinálja. De egyrészt a szülő, vagy valaki a családban, vagy a gyerek is lehet érintett, és akkor jó, ha tudnak erről beszélni. Erre is lenne igény, ezt majd ki kell találni.

A pedagógusok oldaláról most körülbelül hányan vesznek részt a futó programjaikban, képzésekben?

Nagyon kevesen, de most szegény pedagógusoknak a legkisebb gondja is nagyobb ennél. Remélem, hogy előbb-utóbb végre foglalkozni fog a követeléseikkel a kormány, és akkor egy kicsit helyreáll a rend, rendesen tudják végezni a munkájukat. Akkor számítunk rá, hogy nagyobb érdeklődés lesz.

Kaptak olyan jelzést, hogy a résztvevő pedagógusokat bármiféle retorzió érné az iskolájuk vagy a tankerület részéről azért, mert kapcsolatban vannak a Labrisszal?

Nem. Az lenne egyébként a jó, ha akkreditált képzést tudnánk csinálni, mert a pedagógusoknak meg van adva, hogy hány év alatt mennyi továbbképzésen kell részt venniük, de abba csak az akkreditált képzések számítanak bele. De biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon nehéz lenne most egy ilyen programot akkreditáltatni. Szegény pedagógusok pedig annyira túl vannak terhelve, hogy nem fognak elmenni egy akkreditálatlan képzésre, mert nem fér bele az életükbe.

Mondta, hogy 2000 óta, tehát több mint 20 éve létezik a Melegség és megismerés program. Ez alatt változtak a gyerekek annyira, hogy változtatni kellett esetleg a programnak a módszertanán?

A gyerekek sokat változtak. Húsz éve még inkább az volt a jellemző, hogy nem tudják, vannak-e melegek a környezetükben, aki pedig maga is meleg, az nagyon eltitkolta. A mai diákoknál azt látjuk, hogy sokkal, sokkal nyitottabbak, sokkal több mindent tudnak. Nem mindig jól, de volt már olyan óra, hogy az egyik diák úgy kente-vágta az összes kifejezést, hogy jobban tudta, mint mi. És teljesen természetesnek veszik azt, hogy vannak köztük melegek.

Többen is vállalják fel?

Igen, és sokszor azt látjuk, hogy teljesen támogatják ebben őket az osztálytársaik. Én egyszer tartottam egy olyan órát pár éve, amikor mondta nekünk, a foglalkozásvezetőknek az osztályfőnök, hogy van egy meleg diák, de még titkolja a társai előtt. Egyébként mindenki tudta már. Az óra végén, amikor arról volt szó, hogy mit csinálnátok, ha kiderülne, hogy van egy meleg gyerek az osztályotokban, mindenki elkezdte mondani, hogy mi mellette állnánk, ugyanúgy szeretnénk és támogatnánk. Látszott, hogy ezt most így üzenik ennek az osztálytársuknak, hogy nyugodtan bújjál elő, mert mi támogatunk téged. Nagyon szép óra volt. És csomószor vannak ilyen történetek.

Persze nyilván azokhoz nem jutunk el, akik nagyon gyűlölködően gondolkodnak erről. Ez a nehézség ezekkel a programokkal, hogy olyan helyekre, ahol a legjobban szükség lenne rá, nem hívnak. De azért sok olyan helyen voltunk már, ahol történt szemléletváltás. Olyan is szokott lenni, hogy az elején ellenséges diák óra végén odajött, hogy köszöni, mert most megértett valamit.

Az olyan közéleti megnyilvánulások, mint amilyen a Magyar Nemzet cikk, csak a már meglévő előítéletes gondolatokat erősíthetik fel, vagy olyan irányba is tudnak hatni, hogy akik eredetileg támogatóak voltak, átfordulnak?

Szerintem aki alapból nem elutasító, az nem lesz az egy ilyen cikktől.

Egyébként az az érdekes ebben az egész anti-LMBT+ politikában, hogy néha a visszájára sül el. Annyira megosztott az ország, annyira polarizáltak a vélemények mindenben, a fél ország imádja Orbánt, a másik fele utálja, és azok, akik utálják, azok most jobban szeretik a melegeket, mert őket is támadja Orbán. Általában van egy nagyobb elfogadás az LMBT+ emberek irányába, ez mérhetően nőtt az elmúlt években.

Nem feltétlenül volt egyforma sosem a leszbikusok, melegek, transzneműek megítélése társadalmilag. A leszbikusokkal azt hiszem, hogy nem nagyon foglalkoztak eddig nálunk az emberek, illetve másféle módon diszkriminálták őket, mint a meleg férfiakat. Egyfelől van egy látszatra nagyobb elfogadás a leszbikusok irányába, mint a meleg férfiak irányába. De ez közben arról is szól, hogy két nőt nem vesznek komolyan annyira, másrészt meg van ebben egy heteroszexista hozzáállás is, hogy hát „a két nő együtt milyen szexi, beszállhatok-e harmadiknak”. Ezt a meleg férfiak nem kapják meg, de ők meg kapnak mást. Ha két nő megy kézenfogva az utcán, akkor – bár azért sokan kaptunk már erre is beszólásokat – ritka, hogy valami nagyobb atrocitás lesz ebből. Ha két meleg férfi megy kézen fogva, az sokkal veszélyesebb. Ugyanakkor viszont a leszbikusoknak speciális problémái vannak.

Mond példát?

Leszbikus nők között talán gyakoribb a gyerekvállalás, gyakoribb az, hogy valakinek például a korábbi házasságból van gyereke, és ha válás után egy nővel köti össze az életét, akkor mondjuk a férj, vagy a nagymama el akarja venni a gyereket, hogy „ne éljen leszbikusokkal”. Sok ilyen esettel találkoztunk már. Ez például egy specifikusan leszbikusokat érintő probléma.

Van arról tudomása, hogy 2021 márciusa, az örökbefogadást érintő szigorítás életbe lépése óta akadt-e olyan leszbikus nő, akinek sikerült megszerezni az alkalmasságot?

Nem hallottam ilyen esetről. Van ezeknek a törvényeknek egy chilling effect-jük is, tehát hogy „akkor inkább meg se próbálom, mert úgyis el leszek utasítva”. Szerintem ez sok esetben működik. Meg még az is működik, hogy az – idézőjelben mondva – gyermekvédelmi törvény bevezetése óta nagyon-nagyon sokan még alámennek a törvénynek. Még jobban végrehajtják, mint amennyire elő van írva. Például a könyvesboltokban eldugják a könyvet. Pedig az nincs előírva. Mindenféle hülyeségek vannak a rendeletben, hogy mit kell csinálni, de azért eldugni nem kell.

Hátsó pultokra vagy raktárakba szokott kerülni?

Például most legutóbb bementem az egy nagy könyvterjesztő lánc könyvesboltjába, és megkérdeztem, hogy van-e Meseország, mert nem láttam a gyerekkönyvek között. A gyermekpszichológia polcon volt eldugva. És mellette volt egy könyv, aminek olyasmi volt a címe, hogy Ötven történet a családról, Novák Katalin ajánlásával. Tehát ilyen teljesen abszurd helyeken található meg a Meseország. Ami hát vicc, csak ne kelljen sírnom.

Ha már Novák Katalin: beszélt arról, hogy a hatalommal bíró politikusok nem nagyon állnak szóba civilekkel, de pont volt egy szokatlan hír evvel kapcsolatban. Novák Katalin fogadta a Háttér társaság képviselőit. Ön szerint mi lenne a legfontosabb dolog, amit a köztársasági elnök megtehetne a leszbikusokért, de úgy is kérdezhetném, hogy általában az LMBTQ-közösségért?

Ezt a hírt én is olvastam, és nagyon meglepődtem. Üdvözlendő, hogy fogadta a köztársasági elnök a Hátteret. Az mindenképpen fontos szerintem, hogy ne álljon bele a köztársasági elnök ebbe a homofób retorikába, de konkrétan azt is megteheti, hogy megvétóz olyan törvényeket, amelyek hátrányosan érintik az LMBT+ embereket, és ebben az LMBT+ embereket képviselő civil szervezeteknek a szakértelmére támaszkodik. Mert mi jobban tudjuk, ezzel foglalkozunk. Hogy ez meg fog-e valósulni, hát, majd hiszem, ha látom.

Segítené a magyarországi leszbikusok helyzetét, ha több híres, ismert nő, közéleti szereplő bújna elő?

Szerintem igen. Nekik nagy felelősségük van. Az egy dolog, hogy vannak jogvédő civil szervezetek, de azért mi nem jutunk el feltétlenül a széles nyilvánossághoz. A celebeknek sokkal nagyobb elérése van, és tudnak mintákat adni. Mint ahogy egyébként a mesék is tudnak mintákat adni.

Októberben volt a budapesti leszbikus felvonulás, ahol mondott egy beszédet, amelyben keményen bírálta a független médiát, amiért az nem foglalkozott az Európai Leszbikus Konferenciával. Miről maradtak le emiatt az olvasók?

Engem az bosszantott fel, hogy volt ez a nemzetközi családügyi konferencia, és arra annyira szeretett volna bejutni a független média is, mi meg hiába küldtünk meghívót, sajtóanyagot, a konferenciánkon nem vett részt a sajtó. Pedig azért is érdekes lett volna, hogy ott legyen a sajtó, mert pont azokról a témákról, amikről ez a Novák Katalin és Orbán által is támogatott nemzetközi családügyi konferencia szólt, a leszbikus közösségnek is vannak gondolatai, vannak válaszai. És hát azért ez egy nagy nemzetközi konferencia volt. Nagyon fontosak ezek az összejövetelek, mert ott meg tudjuk hallgatni egymást, a különböző régiókban teljesen más problémáink vannak.

Volt annak jelentősége, üzenetértéke, hogy pont Budapesten tartották ezt most, vagy csak egyszerűen így jött ki a lépés?

Nem, nem, abszolút szándékos volt. A leszbikusokat is sújtó magyar kormánypolitika elleni tiltakozás volt a célja a szervezőknek. Egyébként miközben a civilek ellehetetlenítése, az életünk megnehezítése a célja a jelenlegi politikáknak, és ez már jó ideje megy (az első nagyon emlékezetes pontja a Norvég Alap botrány volt még '14-ben, abban is érintettek voltunk), azt kell, hogy mondjam, hogy ennek ellenére, ezzel szemben, hát eléggé megerősödtünk. A többi szervezet is erősödött szerintem, de a Labrisz kimondottan megnőtt ettől. Sikeresek és fontosak lettünk, több forrásunk lett, jobban látnak, hallanak minket, és már érdekli az embereket, hogy mit akarunk mondani a világról. Fontos is, hogy profibban kommunikáljunk, ezért van már kommunikációs munkatársunk. Megértettük, hogy erre szükség van. Ott kell lennünk sokkal jobban a médianyilvánosságban, mert akkor tudunk elérni embereket, ha az üzeneteinket át tudjuk adni. És ebben nem nagyon jeleskedtünk előtte, mert senki nem foglalkozott ezzel. Most egy csomó új tudásra van szükség, ami eddig nem kellett. Ebből a szempontból ez egy nagyon fontos fejlődési állomás nekünk. Professzionalizálódnak bizonyos tevékenységeink. Úgyhogy én azt tudom mondani, hogy mi tök jól vagyunk. Ugyan borzalmasan nehéz volt, de abszolút gyarapodtunk is tőle.

www.telex.hu