Ugrás a tartalomra
x

Kilenc hónapnyi szorongás ért véget: diszkriminatív volt a kormányhivatal örökbefogadási eljárása

A fővárosi gyámügy törvénytelenül akarta megakadályozni, hogy egy bejegyzett élettársi kapcsolatban élő férfi szabályosan örökbe fogadhasson egy újszülött gyereket, akiről az édesanyja lemondott a család javára. Kilenc hónapnyi várakozás után végre hivatalosan is elismerték az örökbefogadó apát annak, ami: teljes jogú szülőnek. A kislány így szerető közegben, történetesen egy szivárványcsaládban nőhet fel.

Hanol Ádám és Pál Marci bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek egymással, és évek óta közösen nevelik kisfiukat, Andrist. Nevük "A család az család" kampánnyal lett országosan ismert, amelynek nem csak  arcai, de társalapítói is egyben. Közösen nevelt gyermekük felett Pál Marci gyakorolja a szülői jogokat, mivel hivatalosan csak egyikük lehet szülő.

Szerették volna tovább bővíteni a családjukat, ezért 2018-ban Ádám is elvégzett egy a leendő örökbefogadó szülőknek szóló tanfolyamot, átesett alkalmassági vizsgálaton, majd alkalmassági határozatot kapott a gyámhatóságtól, amely három évre szólt és plusz egy évvel meghosszabbítható. Az egy éves hosszabbítás rutin eljárásnak számít, amely gyakorlatilag adategyeztetésben merül ki. Így történt ez Ádámmal is, akinek az alkalmassági ügyeket intéző II. Kerületi Hivatal Gyámügyi Osztálya újabb egy évvel toldotta meg az örökbefogadás lehetőségének érvényességét. 

Időközben egy állapotos anyuka azzal kereste meg őket, hogy le fog mondani gyermekéről, de szeretne róla gondoskodni úgy, hogy ő választja ki a leendő szüleit: Ádámot és Marcit. Az első találkozás után elindították a nyílt örökbefogadáshoz szükséges eljárást, majd hamarosan megszületett Hanna. A fővárosi gyermekvédelmi szakszolgálat mindent rendben talált, és javasolta is a kislány Ádám általi egyéni örökbefogadását a gyámhivatalnak. Csakhogy a magát az örökbefogadást engedélyező a Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya bekérette az alkalmassággal kapcsolatos papírokat, hogy ellenőrizze az eljárást. Itt kezdődtek a bonyodalmak.

Az tudni kell, hogy a kerületi gyámhivatal és a fővárosi főosztály nem önkormányzati, hanem kormányzati intézmények. A miniszterelnök által kinevezett Sára Botond főispán alá tartoznak. Márpedig a kormányerő összehangolt támadást indított a nem heteroszexuális emberek és szivárványcsaládok ellen. Ennek egyik eleme az volt, amikor megszigorították az örökbefogadás szabályait, és az egyedülálló vagy egyénileg örökbefogadni kívánó felnőtteknek – elméletileg szexuális irányultságtól függetlenül – 2021. március 1. óta csak különös méltánylást érdemlő esetben, a családpolitikáért felelős miniszter hozzájárulásával engedélyezik az örökbefogadási alkalmasság megállapítását.

Márpedig a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő személyeknek együtt nem, csak egyénileg van esélyük az örökbefogadásra, hiszen a bejegyzett élettársak közös örökbefogadását törvény zárja ki, ennyiben is diszkriminálva őket a házaspárokhoz képest. A kormány pedig úton-útféle világossá tette, hogy nem tekinti megfelelő szülőknek az azonos nemű párokat, hiszen még az Alaptörvénybe is belefoglalta, hogy  „a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony”. Házasságot pedig ma Magyarországon azonos nemű párok nem köthetnek.

A kerületi gyámhivatal az alkalmasság meghosszabbításáról rendelkező saját határozatát visszavonta, amelyre hivatkozással a fővárosi gyámhivatal is megszüntette az örökbefogadási eljárást. Azzal indokolták, hogy az alkalmassági időtartam meghosszabbításánál nem jártak el kellő alapossággal. Hogy világos legyen: ők maguk nem jártak el kellő alapossággal, és a következményeket a családnak kellett volna viselnie.

Marci és Ádám ekkor fordult segítségért a Magyar Helsinki Bizottsághoz. A civil jogvédő egyesület bíróság elé vitte az ügyet és Győző Gábor ügyvéd úgy érvelt, hogy Ádám jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot, így a határozatot nem lehetett volna visszavonni. Nem lehet kérdés az sem: még ha igaz is lenne, hogy nem kellő alapossággal jártak el a hatóságok, az nem az ügyfél hibája. Emellett valójában nem az alkalmasság meghosszabbításának hatósági slampossága miatt akadályozzák a férfit az örökbefogadásban, hanem szexuális orientációja miatt diszkriminálták. Ugyanis odáig minden hasonló ügyben, ugyanígy hosszabbította meg az alkalmasságot a kerületi gyámhivatal, ahogy az ő esetében is.

A bíróság is hasonlóképpen ítélte meg a helyzetet, és májusi ítéletében egyetértett Ádámék mindkét érvével, mivel a fővárosi gyámhivatal nem tudta bizonyítani a perben, hogy az elmúlt években bármikor máskor ugyanígy jártak volna el. Ugyan a gyámügy még a Kúriánál is próbálkozott, de felülvizsgálati kérelmét már nem fogadták be, a Kúria nem tartotta szükségesnek az ítélet érdemi újravizsgálását.

A fővárosi gyámügynek folytatnia kellett tehát az örökbefogadási eljárást, és mostanra az örökbefogadás engedélyezésével és az anyakönyvi kivonat kiállításával az is véglegessé vált, hogy a kis Hanna végre jogi értelemben is hazatalált: szerető családban, mégpedig szerető szivárványcsaládban nőhet fel. Mert a család az család – függetlenül a gondos szülők nemétől.

www.helsinki.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux