Ugrás a tartalomra
x

Támogatás Felfüggesztették Novák Előd mentelmi jogát

Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette Novák Előd mentelmi jogát.

Novák ellen garázdaság és rongálás miatt emeltek vádat az év elején. A Mi Hazánk politikusa két társával 2020 augusztusában letépte a XI. kerületi önkormányzat épületéről a szivárványszínű zászlót, majd azzal egy motorral elhajtottak, és egy kukába dobták.

Novák emellett 2019 szeptemberében egy XI. kerületi művelődési központban megrendezett fotókiállításon egy leszbikus csókot ábrázoló fotót piros festékszóróval fújt le, ezzel pedig csaknem ötvenezer forint kárt okozott.

A szavazás előtt a mentelmi bizottság Novák mentelmi jogának felfüggesztését kérte, Novák felszólalásában pedig büszkén vállalta tetteit.

Csárdi és Hadházy mentelmi jogát is felfüggesztették

Az október 24-i parlamenti ülésen nem ez volt az egyetlen ilyen döntés, Novák Előd mellett Csárdi Antal és Hadházy Ákos mentelmi jogát is felfüggesztette az Országgyűlés.

Csárdi ügyéről a mentelmi bizottság a szavazás előtt röviden azt mondta, hogy a képviselő a gyanú szerint okiratot hamisított a Budán bérelt ingatlanának ügyében. A bizottság szerint az ingatlan tulajdonosa azért tett feljelentést még tavasszal, mert szerinte Csárdi hamisított meghatalmazással intézte a lakáshoz kapcsolódó ügyeket az energiaszolgáltatónál. Ezt a lakást az Országgyűlés Hivatala bérli neki.

Hadházy Ákost Kisvaszar polgármestere jelentette fel május 29-én, miután Hadházy azt állította, hogy a településen „ellopták” azokat az EU-s pénzeket, amelyeket a romák felemelésére szántak. Hadházy a parlamenti alakuló ülés napján jelentkezett be Kisvaszarból. A 24.hu szerint szerint a polgármester sérelmezte, hogy a nevét emlegetik úgy, mint aki manipulálná a roma pénzeket, és mint aki megfélemlíti a faluban élő romákat.

 

www.telex.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux