Ugrás a tartalomra
x

Szlovéniában engedélyezik az azonos nemű pároknak a házasságot és az örökbefogadást

A szlovén parlament kedden módosította a családtörvényt: beleiktatta az azonos neműek házasságát és az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségét is – írja az MTI. A jogszabályt 48 igen és 29 nem szavazattal fogadták el – számolt be erről az RTV szlovén közszolgálati televízió.

A módosított törvény a házasságot két személy szövetségeként határozza meg, és lehetővé teszi az azonos nemű házastársak számára, hogy ugyanolyan feltételekkel fogadjanak örökbe gyermeket, mint a nem azonos nemű párok.

A kormány által kidolgozott törvényjavaslatot két hónappal azután fogadták el, hogy az alkotmánybíróság kimondta: az azonos neműek házasságának és az általuk történő örökbefogadásnak a tilalma nem egyeztethető össze az alkotmánnyal.

Mindeközben Magyarországon nem ismerik el az azonos neműek jogát a házasságra, sőt, még az unión belül kötött melegházasságokat sem fogadják el hivatalosan. A Miniszterelnökséget vezető miniszter Gulyás Gergely egy tavaly szeptemberi kormányinfón ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy elképzelhetetlenek tartja, hogy legalizálják a melegházasságot Magyarországon. A miniszter mindezt azután jelentette ki, hogy az Európai Parlament akkori állásfoglalása szerint az azonos neműek házasságát minden uniós tagállamnak el kell ismerni. Legalizálni szerinte a marihuánát lehet, az azonos neműek házassága viszont tényszerűen nem létezik.

 

www.telex.hu

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux