Ugrás a tartalomra
x

Három ügyben is beperelte Magyarországot az Európai Bizottság

Több, Magyarországot érintő kötelezettségszegési eljárás kapcsán hozott döntést az Európai Bizottság. Az ügyek egy része a bíróságon folytatódik, a kettős üzemanyagárak és a gabonakiviteli tilalom miatt pedig megkezdődik a jogsértési eljárás, írja a Hvg.hu.

Az Európai Bizottság már 2021 végén kilátásba helyezte a pereket, és felszólította a magyar kormányt, hogy tartsa be az elektronikus hírközlésre, a diszkriminációra és az e-kereskedelemre vonatkozó uniós szabályokat. 

- A gyermekvédelmi törvény módosításai miatt tavaly megindított eljárás során nem sikerült a Bizottság számára elfogadható magyarázatokat adni a magyar hatóságoknak, ezért a brüsszeli testület pert indított az Európai Bíróságon.
- Szintén beperelte Magyarországot a Bizottság a Meseország mindenkié című mesekönyv miatt, mert arra a hatóságok megkülönböztető megjegyzés feltüntetését írták elő.

- A Klubrádió frekvenciától való megfosztása kapcsán is az uniós bíróságon kell számot adnia Magyarországnak.

A Bizottság pénteken nyilvánosságra hozta azt is, hogy kötelezettségszegési eljárást indított a gabonaexport-korlátozásokról szóló magyar szabályozás, illetve az üzemanyagok – a külföldi autósokat diszkrimináló – kettős árképzése miatt.

További négy eljárás pedig azért indult megy Magyarország ellen, mert a magyar kormány nem ültetett át bizonyos uniós jogszabályokat a hazai gyakorlatba.

A kormány 2021. november végén levélben még arra kérte az Európai Bizottságot, függesszen fel több eljárását is Magyarországgal szemben – erre a brüsszeli testület annyit reagált, hogy az eljárások lezárására „az egyetlen lehetőség az, ha annak az alapját jelentő ügy megoldódik”.

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux