A genderdémon Németországban

A szocdemek, zöldek és liberálisok által alkotott új német kormány végre valahára eltörölte az abortusszal kapcsolatos tájékoztatás törvényi tilalmát, ami a náci időkből maradt, és jó pár kereszténydemokrata vezetőségű kormányt zavartalanul túlélt. Most pedig a transzneműek jogi elismerését készülnek megváltoztatni. Elég radikálisan. 

A transzneműeknek nagyon fontos, hogy helyes papírokkal tudjanak élni. Könnyű belátni, hogy milyen kiszolgáltatottságot jelent, ha a környezetük által maradéktalanul férfiként látott és kezelt férfiak női papírokkal kénytelen állást keresni, albérleti szerződést aláírni, bérletet felmutatni, biciklit kölcsönözni, stb.
Vagy fordítva, ugyanezt nőként, férfi papírokkal. 

Nálunk ez a vonat négy éve elment, Kásler „tízparancsolattal a halálos betegségek ellen” Miklós 2018-ban vette el ezt a jogunkat. 

A német rendszer innen nézve irigylésre méltóan jó volt, amihez elég volt annyi, hogy létezett. Én 2016-ban jártam végig. Jó német tudással is megdöbbentően kaotikus volt, esetleges.

Az első dokinál a második beszélgetésen megkaptam a papírt - és meglepődve kérdeztem, hogy ez tényleg ennyi volt? Mondta, hogy esetemben igen, mert velem kapcsolatban biztos a dolgában, de volt olyan nő, aki férfi irányba akart tranzícionálni, vele tovább beszélgettek és az derült ki, hogy egy régi szexuálius abúzus miatt akart inkább a biztonságos férfi oldalra emigrálni. Tovább folytatták a munkát, immáron ezen, és az illető rájött, hogy tévedés lett volna a tranzíció.

A másik praxisnál talán tíz alkalommal jártam, 5-10 percekre beszélgettek velem, folyamatosan váltakozó dokik, az egész arra ment ki, hogy minél többet számlázzanak ki a biztosítómnak.
Az egész eljárásért 1800 eurót fizettem, ami nekem akkor, aki biciklis futárként dolgoztam, bő másfél havi fizetésem volt. Mindezt akkor is le kell járni, ha az embernek a műtétekre már megvannak az engedélyei és túl is van rajtuk - holott világos, hogy ott egy esetleges tévedésnek sokkal rosszabbak a következményei.
Van, akit a rendszer jobban megrágott, mielőtt kiköpte volna, talán egy éve, az otthonomtól pár száz méterre gyújtotta fel magát egy transznemű, mert már nem bírta tovább a küzdelmet a hivatalos elismerésért. 

A sírjára valakik nemrég benzines kannákat tettek, hogy még ott se legyen nyugta.

A rendszer tehát nyilván rossz volt, régóta kampányoltak az LMBT-szervezetek azért, hogy lecseréljék egy sokkal egyszerűbbre, ami az öndefiníciót tekinti döntőnek.
Ez most úgy tűnik, megtörténik, ésahogy az lenni szokott, ha a transzneműekről van szó: áll a bál és mindenki harci üzemmódban van.Az új szabályzás értelmében az eljárás ingyenes lesz (jó), kártérítik azokat, akiket a korábbi vonatkozó törvények értelmében a papírjaik megváloztatásával a házasságuk felbontására (!) és önmaguk sterilizálására (!!!) kényszerítettek (szintén jó). Az eljárás egységesen elérhető lesz a nembinárisoknak és az interszex embereknek, ami szintén jó.

A kritika két másik pontra zúdul: az egyik, hogy 14 éven fölül az eljárás ugyan szülői beleegyezéssel, de elérhető, illetve hogy az egész annyi lesz, hogy bemész az önkormányzatba, kitöltesz egy nyomtatványt, és kész. Vagyis meglepő és szerintem elég szerencsétlen módon gyakorlatilag kritika nélkül átveszi az LMBT-szervezetek elég radikális verzióját a két illetékes kormánypárt. Ők a Zöldek, ahol én is tag vagyok, valamint a szabad demokraták, akik rosszabbak, mint a mieink voltak. 

Tehát úgy változtathatod meg a hivatalos nemedet, mint ahogy a bejelentett lakcímedet. 

És itt szabadul el a genderdémon. 

Holott nincs másról szó, mint hogy mi van a személyidbe, a diákigazolványodba írva. A transzjogok ellenzői keresztes háborús hevületükben többnyire úgy kommunikáltak, hogy aki nincs képben, simán azt hihette, hogy mostantól a szikék és a hormonkészítmények is alacsonyan fognak repülni, holott az orvosi beavatkozás szabályozásának megváltoztatásáról nincs szó - ami továbbra is bonyolult és sok időt vesz igénybe, helyesen.

A kritikusok a nők, a feminizmus elleni támadásnak látják ezt az egészet, a nőiség megszüntetésének és hasonlóknak, mondván hogy így bárki pasi bemehet a női öltözőkbe, mosdókba erőszakoskodni - holott nem szokás felmutatni az igazolványunkat pisiléskor, az uszodai öltözőknél, még nekem se kellett soha, pedig volt pár év, amikor elég határesetként éltem, néztem ki.
Azt mondják, hogy a lépés láthatatlanná teszi a nők elnyomását, mert ha férfiakat is a nők közé könyvelnek el, akkor értelmezhetetlenné válik a nők elleni erőszak, a nők alacsonyabb keresete, és a többi fontos kérdés kutatása. Ez se igaz: a társadalomtudományoknak eddig is megvoltak az eszközei a csoportok diverzitásának kezelésére, és az a felfelé kerekítve 1% transznemű helyesen lekönyvelve aligha lehetetleníti el a nők elnyomása elleni fellépést. Egy fehér és egy roma, fekete nő, vagy egy gazdag és egy szegény nő között a legtöbb társadalmi szempontból nagyobb a különbség, mint egy cisz és egy transz nő között. 

Ugyanakkor valamiben tagadhatatlanul igazuk van. Nem jó, ha úgy teszünk, mintha a nemünk ugyanúgy variálható lenne, mint a profilképünk.Én mint transznemű csak egyet tudok érteni azzal, hogy ezt a döntést súlytalanná tenni butaság, ez a nemünk „kiüresítése”. Sok egyéb más mellett a transzneműeknek, a transzneműségnek sem tesz jót, ha így eltüntetik egy ilyen fontos öndefiniciónak a jelentőségét. Például alig ismerek olyan transzneműt, akinek ne jött volna jól az előbújásnál az, hogy el tudja mondani: döntése valamiféle külső teszten is átesett.

Még akkor is, ha szemben a tervezett változtatások kritikusaival, én nem gondolom, hogy ha valaki meggondolja magát, az akkora baj lenne. Nyilván lesz egy-két kellemetlen beszélgetése, de egyéni szinten azokkal, akik elhamarkodottan írják át a papírjaikat, nem lesz baj.

A nemünk, hogy férfiak vagy nők (vagy nembinárisok) vagyunk, sok mindenből áll össze.Akik azt mondják, hogy ezt csak és kizárólag az identitásunk határozza meg, ugyanolyan szűklátókörűek, mint akik kizárólag a kromoszómához kötik.Hogy én férfi vagyok (voltam), vagy nő vagyok, múlik azon, hogy én mit gondolok magamról, de igenis számít a biológiám is, számít, hogy miként viselkedem, hogy mit lát a környezetem, milyen reakciókat váltok ki belőle. Ennek az egyvelege teszi ki, hogy valaki férfi vagy nő.

Nem gondolom, hogy én nő lettem volna akkor, amikor még tesztoszteronnal, maradéktalanul férfitestben éltem, mindenki férfiként látott, eszerint álltak hozzám, férfiként viselkedtem, férfi szerepekben, férfi „felhasználói élménnyel” éltem - de már tudtam, hogy transz nő vagyok, és hogy nőként akarok élni. Vannak transz aktivisták, akik szerint én mindig is nő voltam, de ez egy ugyanolyan hasznavehetetlen definíció, a nyelvvel, a szavakkal szembeni agresszió, mint amikor a transzfób feministák szerint a kromoszómáim miatt én most is férfi vagyok, holott a biológiám ezer szempontból van sokkal közelebb az átlag női testhez, és évek óta nőként kezel mindenki, az uszodai zuhanyzóban, az állásinterjún és az éjszakai buszon egyaránt. 

Viszont ez a bemondáson alapuló hivatalos nemi besorolás egy nagy lépés a két szélsőséges, kevéssé értelmes verzió közül az egyik felé. Legalább tudatosítsuk, hogy így van. Ha transzneműségről van szó, nagyon ritkán van egyszerű, dilemmáktól mentes bombabiztos megoldás. Itt sincs.De nyugodtan benn lehetett volna hagyni egy kötelező konzultációs szakaszt. Senkinek nem árt egy kivülálló szakemberrel elgondolkodnia magán, különösen, ha éppen a nemének hivatalos lenyomatát készül megváltoztatni. A traumatizáló női tapasztalatok elől a férfi oldalra menekülni akaró lányok, nők példája azért annyira nem egyedi, hogy ne volna értelme a nemváltás motívációiról valakivel beszélgetni, aki kívül áll a saját szabadon választott buborékunkon. 

Volt egyszer egy beszélgetésem magyar, LMBT-körökben magas szinten aktív, értelmes nembináris ismerősömmel, amikor megkérdeztem, hogy miben áll az ő nembináris volta. Azt válaszolta, hogy nem tud és nem is akar azonosulni a férfiak számára kijelölt nemi szerepekkel. Mire mondtam neki, hogy de hát ez a gender nonkonformitás, a szerepeknek semmi köze ahhoz, hogy te kinek tartod magad, ettől még lehetsz nyugodtan egy pasi, aki tojik arra, hogy mit várnak a férfiaktól.
Újat mondtam neki. Meglepődött.
Amin pedig én lepődtem meg. És kicsit meg is ijedtem.  

Here we go. 

Az értelmetlen és méregdrága eljárás és a bemondásra történő nemváltoztatás között azért nem volna olyan nehéz egy értelmes, az öndefinicióra alapozott eljárást kitalálni.
A gond az, hogy nemcsak a transzfób feministák égnek a dzsihádista lázban, hanem többnyire az angol és német transzszervezetek is - ami egyébként a fő oka annak, hogy én csak magyar szinten érintkezem transz vagy queer szervezetekkel (Prizma közösség), hiába élek több mint nyolc éve Berlinben, itt eszem ágában sincs.
Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, itt kultúrharc, identitásháború zajlik, és nem tudom azt mondani, hogy nyugati transzmozgalom többsége belátás, a másik szempontjainak mérlegelése, empátia terén sokkal jobban állna, mint a transzfób, de a transzfóbiát hevesen tagadó magyar vagy nemzetközi, magukat valami félreértés folytán baloldalinak tekintő feministák. Persze mindenki sérült, vagy annak identifikálja magát.

Jelentem: nem jó dolog meddő kultúrharcok csatamezejéül szolgálni.Mindeközben Amerikában éppen betiltják az abortuszt, ami jó emlékeztető lehetne azoknak, akik a harcok szünetében elgondolkodni, önmagukra reflektálni képesek, hogy a nők jogait talán nem tőlünk kéne félteni. E belátást nehezíti, hogy a transzneműek jogai ellen küzdő feministákat többnyire ugyanazok az ultrakonzervatív körök finanszírozzák, akik most az abortuszhoz való jogot veszik el.

Még egy fun fact a végére: azokban az országokban, ahol már bevezették a transzneműek öndefiniciós „lepapírozását”, nem lett belőle semmi baj. Ha valahol volt, akkor azt az eljárást ellenzők okozták, trollkodásból. Nem a transzneműek, és nem az eljárással visszaélő perverzek.

Ezért mondom, hogy a transz jogok körüli harc csak egy meddő kultúrharc.
És amíg mi erre figyelünk, a nagyon is lényeges harcmezőkön törnek előre a nők valódi ellenségei.

www.szabadnem.444.hu/Vay Blanka