Ugrás a tartalomra
x

Pakisztáni transzneműekről szóló film nyert Cannes-ban

Egy transznemű táncos(nő)t bemutató, pakisztáni film nyerte a legjobb „LMBTQ, meleg vagy feminista” témájú mozinak járó, cannes-i Meleg Pálma díjat – közölte a zsűri elnöke az AFP-vel.

 

 

Saim Sadiq rendező Joyland című, a szexuális forradalomról szóló története egy „patriarchális család” legkisebb fiáról szól, akitől azt várják, hogy felesége kisfiúval ajándékozza meg őket. Ehelyett ő inkább csatlakozik egy erotikus táncszínházhoz, és beleszeret a társulat igazgatójába, egy „transznemű nőbe” (férfinak született, nőként élő személy).

A film az első pakisztáni versenyfilm a cannes-i fesztiválon, amely ráadásul elnyerte a zsűri díját az „Un Certain Regard” kategóriában is, amellyel a fiatal, innovatív filmes tehetségeket jutalmazzák.

„Ez egy nagyon erős film, amely mindent képvisel, amit mi is képviselünk” – mondta az AFP-nek a Meleg Pálma zsűrijének elnöke, Catherine Corsini francia rendező.

Corsini tavaly maga is elnyerte a díjat a La Fracture című filmmel, amely egy leszbikus pár kapcsolatát mutatja be a franciaországi „sárgamellényes” mozgalom idején.

„A Joyland az egész világon visszhangzik majd” – mondta Corsini. – „Erős karakterek jellemzik, akik egyszerre összetettek és valóságosak. Semmi sincs eltorzítva. El voltunk ájulva ettől a mozitól.”

 

demokrata.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux