Ugrás a tartalomra
x

Minimum 10 évadosra tervezik az Élite-t

Nem ér véget egyhamar a spanyol sikersorozat.

2018-ban startolt el a Netflix spanyol sikersorozata, az Elit, és már a megjelenést követően is hatalmas népszerűségre tett szert. Nem csoda hát, hogy négy év alatt eddig öt évadot élt meg, és a hatodiknak már javában folynak a munkálatai. De hogy meddig élvezhetjük még a Las Encinas gimi tanulóinak a kalandjait? Úgy fest, nagyon sokáig, és még csak a történet felénél járunk, ugyanis a széria egyik készítője elárulta, hogy legalább 10 évadot terveznek belőle.

A spanyol Fotogramas-nak volt szerencséje ellátogatni a madridi Tres Cantos stúdióba, hogy betekintsenek az új részek forgatására, és nekik árultak el pár infót a készítők a hatodik évadról, illetve a sorozat jövőjéről.

"Nagy jövő áll még előtte, semmi jel nem utal arra, hogy egyhamar kifulladna." – mondta Verónica Fernández a spanyol Netflixtől.

Nem túlzás a kijelentése, hiszen a harmadik és a negyedik évad a mai napig benne van a streaming platform 10 legnézettebb, nem angol nyelvű sorozata között. Bár a hatodik felvonáson túl még semmi sincs hivatalosan bejelentve, a készítő, Carlos Montero szerint még hosszú út áll előttük:

"Már a hetedik, a nyolcadik, és a kilencedik évadokat tervezzük. Minimum 10 évadot szeretnénk."

A forgatókönyvíró Jaime Vaca elmondása szerint egy kicsit féltek a harmadik évad végétől, amikor is rengeteg eredeti szereplő búcsúzott a sorozattól, de aztán rájöttek, hogy egy olyan univerzumot sikerült alkotniuk, ami önmagában is megállja a helyét, és képes életben maradni.

Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor érkezik a hatodik évad, de azt megtudhattuk, mire számíthatunk tőle. Sokkalta érettebb lesz, mint az előző, ami egyébként idén áprilisban jelent meg, és a legelső évadhoz fog a leginkább hasonlítani.

"Mindig büszkék vagyunk arra, amit alkottunk, és ennél az évadnál ez különösen így van. Roppant erőteljes lesz, hiszen két, részben társadalmi téma találkozik benne, amik az utolsó részig kitartanak. Nem ez volt a célunk, de mégis az első évadot idézzük vele." – árulta el Carlos.

Természetesen jópár új karakter mutatkozik be benne, akiket Ander Puig, Carmen Arrufat, Álvaro de Juana, Ana Bokesa és Álex Pastrana alakítanak. A készítők elmondták, hogy az új diákok között nagy lesz az egység, hiszen szerintük pont ez adja a sorozat lelkét. Minden új szereplőnek meglesz a saját kis pillanata, hogy elgondolkozzon, és megtapasztaljon dolgokat – ezáltal pedig mi is jobban megismerhetjük őket.

És hogy visszatér-e bárki az első évad szereplői közül a hatodikban? - "Ezt egyelőre nem árulhatjuk el, várnotok kell még." - mondta Jaime.

 

musicdaily.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux