Nem biztos, hogy a világ felkészült a terhes férfiakra, de a Netflix ezt nem bírja kivárni
Nem sok sorozat indít egy egy szőrös, férfi terheshassal, de mondjuk vélhetően nem is botránkoztatnak meg annyira, mint, mint a Netflix új sorozata, A terhes férfi. A lényegre törő cím nagyjából el is árulja, miről szól a sztori, ám a téma bizarrságán túlemelkedve a debilizmusba hajló kezdés és a csöpögős végkifejlet között kellemes meglepetésként tud elgondolkodtatni a történet.
Vélhetően sokakban túlzottan is élénken él még a száműznivaló filmes emlékképek közt Arnold Schwarzenegger gömbölyödő terheshasa még 1994-ből: a Juniorban Ivan Reitman csinált a kor legnagyobb tesztoszteronkirályából kispapát egy egyébként mai szemmel meglehetősen bátor, ám kétségkívül rettentő bizarr filmben. Azóta nagyot fordult a világ, és bár azóta a különféle szexuális és nemi kisebbségek, a hagyományostól eltérő családmodellek feltűnése már szinte hétköznapi a filmekben, sorozatokban, egy terhes férfi képét egyelőre még nem feltétlenül bírja lenyelni a közvélemény. Jól mutatja ezt az is, mekkora port kavart nemrég az Apple a terhes férfit ábrázoló emojikkal.
A Netflixről egyébként is közismert érzékenyítési mániája, ahogy az is, hogy versenytársaihoz képest sokkal jobban lelkesedik a tabudöngető, sokszor már-már bizarr témákért. Ezúttal sem volt másképp, bár vélhetően A terhes férfi című sorozattal minden eddiginél több nézőt késztet majd vad szemöldökráncolásra. Alapanyagul egy Japánban rendkívül sikeres, még 2012-ben megjelent mangát, a Hiyama Kentaro no Ninshint választotta, amelybe Eri Sakai a férfi terhességen keresztül a nemi szerepek bonyolultságát, az ebből fakadó társadalmi egyenlőtlenségeket és a gyerekvállalás kérdéseit rajzolta bele. A streamingszolgáltató egy nyolcrészes sorozattá alakította, amelynek április 22-én debütált a kínálatában.
Főhőse, Kentaro sikeres titán a reklámszakmában, aki épp egy komolyabbat léphetne a cégen belüli ranglétrán. Az egyébként nem túl szimpatikusan ábrázolt férfi csak munkájának él, közben sok vasat tart egyszerre a tűzben, mégis mindig annál a nőnél köt ki esténként, akinek láthatóan csak unaloműzésre jó a férfi. A háttérben közben felsejlik a tévéképernyőn egy terhes fickó képe, így derül ki, mindennemű indoklás vagy magyarázat nélkül, hogy Japánban már a férfiak is teherbe eshetnek. Kentaro jót röhög ezen, aztán másnap reggel telehányja a céges vécét, majd egy orvos közli vele, hogy nem halálos betegség támadta meg, csak gyereket vár.
Először kifejezetten nehéz elvonatkoztatni a sorozat bizarrságától, amiben egyáltalán nem segít az sem, hogy az első két-három epizód nagyon szerencsétlenül közelíti meg a témát: a terhességet kizárólag debil humorral tematizálja Kentaro állandó hányás-és böfögőrohamain, evési kényszerén és a melléből állandóan szivárgó tejen keresztül. Ezen tovább ront a teljesen zavaró és érthetetlen zeneválasztás: vagy burleszkhez illő zenével festik alá a böfögős „poénokat”, vagy dzsessz szól, vagy szappanoperákat idéző teljesen jellegtelen, de cserébe nagyon érzelmes zene.
Mikor már azt hinné az ember, hogy kizárólag gusztustalan poénokon keresztül lehet elmesélni egy férfi terhességének történetét, magára talál a sorozat: egy olyan párkapcsolati drámává válik, amelyben épp a terhesség szolgáltatja a problémák meglátásának katalizátorát. Az addig a nőket nem különösebben tisztelő Kentaro épp azon megy keresztül, amely egy nő számára a világ nagy részén alapvető feladat, sőt, kötelesség.
Ha a nők is képesek rá, akkor te is – mondja neki a főnöke vállveregetve, az ehhez hasonló megnyilvánulások döbbentik rá a férfit a nemi szerepek közti, ám eddig általa nem észlelt különbségekre.
A sorozat ügyesen játszik azzal is, ahogy felcseréli Kentaro és barátnője, Aki között a férfi-nő szerepeket: Aki pontosan ugyanúgy silányítja csupán szexpartneri sorba Kentarót, ahogy a férfi teszi azt minden másik nővel, ráadásul pontosan úgy reagál a férfi terhességére, ahogy azt egy kapcsolatkerülő férfitől elvárnánk. Érdekes vitákat eredményez köztük az is, hogy melyiküknek kéne feladnia egy időre a karrierjét, hiszen ez egy olyan országban, mint Japán – ahol a munkaköri leírás részeként illik a magánéletet teljesen feláldozva beledögleni a munkába –, két ilyen szinten karrierista embernél mindennél nagyobb áldozatot követel. A sorozat egyik legjobban eltalált, és kifejezetten merész karaktere Aki, aki ugyan szeretne gyereket, távolról sem egy ősanya. Ő lehet azoknak a nőknek a szócsöve, akik nem akarják az egész életüket alárendelni a gyereküknek, és még azokat a sokak által biztosan szentségtörésnek titulált vélekedéseket is bátran hangoztatja, miszerint egy nő életének nemcsak a gyerekről kéne szólnia. Ezen a téren érdekes végkifejletre fut ki a sorozat, ám ezt a szálat lengi be a legjobban a túlságosan idealizált, giccses lezárás, ami egyébként az egész finálét jellemzi.
A reklámszakma is kap egy odaszúrást a sorozat részéről: Kentaro egy idő után cége poszterfiúja lesz, a „klasszikus” másság már nem elég tekintetcsalogató, terhes nőket plakátra tenni egyenesen dögunalom, de bezzeg ha egy férfi vár gyereket, azzal bármit el lehet adni! A jól irányzott kampány és a művészi terhesfotók aztán egy csapásra ünnepelt és menő jelenséget csinálnak a férfi terhességből, abból, amitől hónapokkal korábban még mindenki fintorgott. Kentaro világlátása alapjaiban változik meg a terhességgel és azzal, hogy a nők bőrébe kényszerül kilenc hónapra, ám amikor hangot ad ennek, lehurrogják.
A terhesség téged is feministává tesz – mondják neki, ezzel mutatva rá arra, hogy sok férfi számára, ha egy sorstársuk megérti a nőket, az máris egyenlő a szitokszóként használt feminizmussal. Kentaro erre cáfol rá, végül tényleg megérti a nőket, sőt, nem csak őket, hanem a sorozat nagyszámú mellékszereplőjének problémáit is, igaz, kellett egy kis kilenchónapos rásegítés arra, hogy felnyissa a szemét. És ennek az életét alapjaiban megrengető felfedezésnek sajnos rettentő szájbarágósan hangot is ad: a film befejezése mintha egy huszonöt perces, az említett zenékből az érzelmesebbik fajtával aláfestett, Kentaro által narrált motivációs beszéd lenne arról, mi az igazán fontos az életben. Ezzel együtt igen bizarr keretbe zárja a sorozatot: a testnedvekben és bugyuta humorban gazdag kezdés végül érzelmekkel és coelhói magasságokat versedő bölcsességekkel terhelt fináléig jut, valójában viszont a köztes része működik a legjobban. Az, ahol tényleg sikerül elvonatkoztatnia a sorozatnak attól, hogy igen, terhes férfiakat látunk, és a bizarr körülményt okosan felhasználva mutat be társadalmi és egyéni problémákat.
