Ugrás a tartalomra
x

Minnie egér kék pénisze csak apró színfolt a Disney elleni háborúban

Egyre több republikánus politikus és jobboldali megmondóember szólít fel a Disney elleni bojkottra, mert szerintük az amerikai vállalat bújtatott LMBTQ-propagandát folytat. A céget Floridában támadják a leginkább, épp abban az államban, amely erősen függ a gigacégtől, és ahol nemrég a magyar „gyermekvédelmi törvényhez” kísértetiesen hasonló szabályozást fogadtak el. A Republikánus Párt által vezette képviselőház áprilisban megmutatta: ha akar, fel tud lépni még egy ilyen óriáscég ellen is.
2015-ben jelent meg a Telegram egyik összeesküvés-hívő csoportjában egy fotó, amelyen Minnie egér átöleli Mickey-t, miközben kék ruhája úgy fodrozódik, hogy egy pénisz alakja vehető ki belőle. A több tízezer követő többsége szerint a Disney ezzel a képpel rejtett szexuális propagandát folytat, de LMBTQ-lobbival és a nemváltó műtétek népszerűsítésével is megvádolták már a vállalatot.

A rajz a Disney egyik ajándékutalványán jelent meg, a kártyát azóta lecserélte a cég. Az elmúlt hetekben azonban ismét terjedni kezdett, miután Jarrin Jackson oklahomai szenátorjelölt is megosztotta a Twitter-oldalán, később pedig Donald Trump fia is kitette az Instagramjára.

 

 

Minnie egér kék pénisze csak egy, a Disney lejáratására született összeesküvés-elméletek közül, és tökéletesen illeszkedik abba a tiltakozáshullámba Amerikában, ami a vállalattal szemben indult a jobboldalról.

A magyarhoz kísértetiesen hasonló gyermekvédelmi törvény

Az újabb Disney-elleni „mozgalom” azután kapott erőre, hogy a vállalat vezérigazgatója, Bob Chapek tiltakozását fejezte ki a Floridában elfogadott gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban.

A törvényjavaslatot korábban Donald Trump régi szövetségese, Ron DeSantis kormányzó nyújtotta be, és több ponton is látványos hasonlóságot mutat a Magyarországon tavaly júniusban elfogadott szabályozással. A Parental Rights in Education törvény megtiltja a gender- és LMBTQ-ideológia oktatását óvodában, illetve a 6–10 éves iskolások között, ezen kívül leszögezi, hogy a szexuális felvilágosítás kizárólag a szülők feladata.

A javaslat napvilágra kerülése után Bob Chapek még nem foglalt határozottan állást a törvénnyel szemben, ezért több alkalmazott is tiltakozott, néhányan felmondtak, és kisebb tüntetések is voltak. A sokszínűség mellett hitet tevő, elfogadást hirdető vállalattól keményebb fellépést vártak volna, nem beszélve arról, hogy a Disney közel 200 ezer alkalmazottja között nagy számban képviseltetik magukat az LMBTQ-közösségek tagjai.

Bob Chapek

Chapek csak azután ment szembe az ellenzői között „Don’t Say Gay!”, azaz „Ne mondd, hogy meleg” törvényként emlegetett szabályozással, hogy a kormányzó aláírta azt. A törvény megszavazása után Chapek bocsánatot kért az alkalmazottaitól, amiért nem lépett fel erélyesebben, és közölte, a cég mindent megtesz azért, hogy a törvényt visszavonják. A vezérigazgató azt is kijelentette, ha a törvényt nem helyezik hatályon kívül, megvonják a támogatást a floridai politikusoktól.

Disneyland 55 éve kivételezett helyzetben van

Kiderült ugyanis, hogy a vállalat több olyan politikust is támogatott, akik igennel szavaztak a törvényre. A 2020-as választási kampányban összesen 4,8 millió dollárt adományoztak floridai politikusoknak, de a Popular Info adatai szerint az elmúlt két évben is közel 250 ezer dollárral támogatták a törvényhozás azon tagjait, akik rábólintottak a javaslatra, Ron DeSantis is kapott 50 ezer dollárt.

Chapek erre válaszul közölte, hogy felülvizsgálják a vállalat politikai adományait, de hangsúlyozta, hogy ha nem vonják vissza a törvényt, biztos, hogy beszüntetik a támogatásokat.

"Fel kell használnunk a befolyásunkat, hogy a helyes irányt népszerűsítjük azzal is, hogy történeteinkben a befogadást hirdetjük, de azzal is, hogy kiállunk mindenki jogaiért" – mondta a vezérigazgató.

Chapek megpróbált találkozni DeSantissal, de a kormányzó elutasította azt, és jelezte, esze ágában sincs meggondolni magát a július 1-jén hatályba lépő törvénnyel kapcsolatban. DeSantis szerint a Disney elnöke minden határon túlment a kijelentéseivel, a kormányzó is bekeményített és kijelentette: megvonhatja a Disney különleges státuszát Floridában.

Az orlandói Disneyworldnek helyet adó Reedy Creek Improvement District egy különleges közigazgatási övezet, ezért a státuszért még maga Walt Disney is lobbizott az 1960-as években. A fejlesztési zónát 1967-ben hozták létre, megyei jogköre, saját költségvetése és rendőrsége is van. A Disney-nek így például nem kell jóváhagyást kérnie a helyi tervezési bizottságtól, hogy egy új létesítményt építsen. Reedy Creek is függ a Disney-től, a területnek saját költségvetése is van, ami körülbelül évi 169 millió dollár, és ennek több mint 90 százaléka a Disney-től beszedett ingatlanadóból származik.

Ahogy arról a 24.hu is beszámolt, áprilist 21-én a Republikánus Párt által vezette képviselőház 70:38 arányban elfogadta a terület különleges adókörzeti státuszát megszüntető törvényjavaslatot, miután a szenátus 23:16 arányban jóváhagyta azt. Ez azt jelenti, hogy 2023 júniusától a Disney-re is ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint az állam bármelyik másik cégére.

"Megpróbálták elhozni a kaliforniai értékeket Floridába, de a floridaiak megüzenték, hogy önök vendégek az államunkban, ezért nem érdemelnek különleges kiváltságokat" – mondta Randy Fine republikánus képviselő a CNBC-nek.

Arról még vitatkoznak a szakértők, hogy ez a döntés a vállalatnak vagy az államnak okoz-e majd nagyobb kárt, de arra mindenképpen alkalmas, hogy jelezze: megvannak az eszközök arra, hogy akár még egy ilyen óriáscéget is szankcionálni tudjanak, ha – az ellenzők szerint – nem megfelelő üzeneteket közvetít az embereknek. Így pedig még nagyobb lendületet kaphatnak a konteóhívők, valamint a vállalat és annak értékei ellen régóta harcoló republikánusok.

Jobboldali háború a Disney ellen

Mióta a Disney nekiment a törvénynek, republikánus politikusok és jobboldali megmondóemberek sorra szólítanak fel a vállalat elleni bojkottra.

A közösségi médiában elkezdett terjedni a #BoycottDisney hashtag. A Rolling Stone hivatkozik a ZignalLabs adataira, amelyek szerint március 28. és április 5. között csaknem 80 ezer alkalommal tweetelték a felhasználók.

"Pedofilok! Most nyíltan bevallották, hogy milyen terveik vannak a gyerekeinkkel! Ez a Disney halála. #BoycottDisney" – írta a szélsőjobboldali kommentátor, Candace Owens a 3 millió Twitter-felhasználójának. Korábban pedofiloknak írta le a Disney munkatársait a fentebb említett Jarrin Jackson szenátorjelölt is.

Megszólalt többek között a korábban szintén Donald Trumpot támogató Marjorie Taylor Greene, aki szerint a Disney „teljesen el akarja venni a gyermekeket, és szexuális, erkölcstelen mocsokba akarja berántani őket. (A helyzet pikantériája, hogy Greene több Disney-részvényt is birtokol.) Az ohiói republikánus szenátorjelölt, J. D. Vance szintén a Disney elleni bojkottra szólított fel, Dan Patrick texasi kormányzóhelyettes is arra buzdította az embereket, hogy tegyenek le a Disney parkjaiba tervezett kirándulásaikról, több szélsőjobboldali véleményvezér pedig kijelentette, hogy lemondják a Disney+ előfizetésüket.

Chapek nyilatkozata után tüntetés volt a vállalat központja előtt Burbankben, a múlt héten pedig az orlandói vidámpark előtt szerveztek demonstrációt. A tiltakozók közül többen Donald Trumpot éltető transzparensekkel jelentek meg, illetve a MAGA-t (Make America Great Again) hirdették. Közben a volt amerikai elnököt nyíltan támogató Fox bemutatott tíz családot, amelyek hátat fordítottak a cégnek a „baloldali” politikája miatt.

A csatorna beleállt a bojkottba, a korábban a magyar kormányt az egekig dicsérő, Magyarországon is fellépő Tucker Carlson, valamint a Foxnál dolgozó munkatársa, Laura Ingraham is hirdette a Disney elleni bojkottot. Carlson egyébként idén márciusban a potenciálisan több tízmillió amerikai háztartásba eljutó Foxon keresztül kijelentette, hogy „ez a transz-dolog” egy új őrület, szerinte négy éve még senki sem hallott az ilyen emberekről, de azt is mondta, hogy a Disney támogatja a gyerekek kémiai kasztrálását.

 

A Disney elleni harc során több olyan felvétel is előkerült, amelyek akár támadási felületet is kínálhatnak a jobboldalnak a támadásra.

Márciusban Christopher Rufo konzervatív aktivista szerezte meg és terjesztette azt a videót, amelyben Latoya Raveneau, a Disney executive producere arról beszél, hogy a vállalat LMBTQ-párti anyagokat épít be a műsoraiba.

 

 

 

Szintén az újságíró hívta fel a figyelmet, hogy a Disneyworldökben eltörölték a fiú-lány megszólítást is, később pedig a Disney konzervatívabb dolgozói levélben tiltakoztak a cég „kényelmetlen munkakörnyezetére”.

A helyzet azért is pikáns, mert a Disney a közhiedelemmel ellentétben nem mindig volt a szexuális kisebbségek felkent védelmezője, korábban például sok vád érte a céget, amiért sztereotip módon ábrázolja a nőket és a férfiakat.

A gyermekvédelmi törvény elfogadása után a Disney-hez tartozó Pixar dolgozói levelet írtak a vezérigazgatónak, mert szerintük a vállalat cenzúrázza a meleg tartalmakat a filmjeiben.

A Lightyearből például korábban kivágtak egy meleg csókjelenetet, amit csak a Don’t Say Gay törvény elfogadása után tettek vissza a filmbe.

Ez vélhetően nem hatja meg azokat a QAnon-hívőket, akik a Disney-nek a törvény elleni fellépése miatt igazolva látták korábbi összeesküvés-elméleteiket.

A mozgalom tagjai között terjedő egyik teória szerint egy sátánista pedofil hálózat prominens demokrata politikusok és hírességek vezetésével gyerekeket rabol el, és meg is eszik őket, a gyerekkereskedelmet pedig a liberálisok irányítják, a Disney hathatós segítségével.

Ez ellen harcol Donald Trump, aki a követők szerint a pedofilok elleni háborúra tette fel az életét. Bármennyire is őrültnek hangzik ez a vélekedés, szélsebesen terjed, ráadásul – többek között Tucker Carlsonnak köszönhetően – a mainstreambe is kezd beszivárogni.

2020-ban a gyermekek szexuális kereskedelme ellen harcoló #SaveTheChildren mozgalom néhány követője elkezdte kidobálni a gyerekek Toy Story-figuráit, mert a film főszereplőjét, Woodyt szinkronizáló Tom Hanks gyakran nekiment a QAnon-hívőknek.

Egyre több törvény nehezíti az LMBTQ-közösségek életét Amerikában

A floridai gyermekvédelmi szabályozás nem elszigetelt eset. A Freedom for All Americans gyűjtése szerint egyre több, republikánus vezetésű államban fogadnak el olyan törvényjavaslatot, amely a gyermekek védelmére hivatkozva jogokat von el az LMBTQ-közösség tagjaitól. 2021 a legrosszabb év volt „az LMBTQ-ellenes törvényhozásban”, a republikánus államokban több mint 160, LMBTQ-ellenes törvényjavaslatot nyújtottak be, közülük 92-öt a transz emberek ellen.

A tervezetek szinte kivétel nélkül a gyerekek megmentésére hivatkoznak, de közben ellehetetlenítik az iskolai tájékoztatást, nyirbálják az LMBTQ-közösségek nehezen kivívott jogait, és összemossák őket a pedofilokkal.
Mindezt úgy, hogy sokszor a QAnon-kánon józan ésszel nehezen felfogható elméleteire támaszkodnak, így idővel sokan eljuthatnak oda, hogy a demokraták tulajdonképpen mind pedofilok.

És ez talán fontosabb, mint a Disneyworld kiűzése Floridából.

Az orlandói vidámpark gazdasági motorja és megkerülhetetlen szereplője Florida államnak, ezért nehezen elképzelhető, hogy elköltözne. A Washington Post megszólaltatott több utazási irodát, amelyek egyaránt arról számoltak be, hogy nem érzékelnek visszaesést a botrány kirobbanása óta, egyikük szerint sokkal inkább megérezte volna a forgalmuk, ha a Disney továbbra sem foglalt volna határozottan állást a kérdésben.

Disney-alkalmazottak tüntetnek a kaliforniai Burbenkben a floridai törvény ellen 2022. március 22-én.

A 90-es években a déli baptisták már megszavaztak egy bojkottot a Disney ellen, de ennek az lett az eredménye, hogy a kihirdetés utáni években rekordot döntöttek a parkok látogatottságai.

A vállalat elleni totális háború ugyanakkor eredményesnek mondható, ha a trumpizmus továbbvitelét, illetve a Trump 2.0, azaz DeSantis politikai karrierjét nézzük.

A közvélemény-kutatások szerint Trump politikája dominanciát szerzett a Republikánus Párton belül, a floridai kormányzó pedig a trumpizmus elhivatott követője, és az egyetlen ember, akinek bármiféle esélye lenne követni a volt amerikai elnököt. Egyelőre nem tűnik valószerűnek, hogy ne Trump legyen a republikánus elnökjelölt a 2024-es választásokon, négy évvel később azonban már komolyan számolni kell a most még mindig csak 43 éves DeSantisszal.

Az erőfitogtatásra tökéletes alany a Disney: világméretű gigacég, amely ellen harcolni lehet, legtöbb tartalmával eleve a gyerekeket célozza meg, alapvetően a demokraták által hangoztatott értékeket vallja, és több döntésével támadási felületet is kínál a republikánusoknak. A floridai törvényhozás döntése pedig azt jelzi, hogy akár eredményeket is el tudnak érni ebben a küzdelemben.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux