Ugrás a tartalomra
x

Agyhártyagyulladásos járvány tört ki Amerikában

Meningococcus-járvány tört ki Floridában – írja a Live Science. A potenciálisan halálos fertőzés eddig főként homoszexuális és biszexuális férfiaknál alakult ki, de más csoportoknál is jelentkezett. Az egészségügyi hatóságok vakcinációra szólították fel az érintetteket.

A floridai egészségügyi hivatal április 7-én jelentette be, hogy a megbetegedések száma az államban átlépte az ötéves átlagot. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a mostani járvány többnyire a homoszexuális és biszexuális férfiakat érinti. Esetenként olyan emberek is megbetegedtek, akik csak látogatóban voltak Floridában.

A különösen érintett csoportok mellett a főiskolai és egyetemi hallgatóknak, a legyengült immunrendszerű személyeknek, valamint a HIV-fertőzötteknek is erősen ajánlják a hatóságok a védőoltást. Floridában az elmúlt hónapokban több esetet is jelentettek hallgatók körében, az viszont egyelőre nem bizonyított, hogy a két járvány között van kapcsolat.

A meningococcus betegséget a Neisseria meningitidis nevű baktérium idézi elő, a fertőzés ritka, de igen súlyos.

A betegség agyhártyagyulladással és véráram-fertőzéssel jár. A tünetek közé tartozik a láz, a fejfájás, a nyakmerevség, a hányinger, a hányás, a fényérzékenység és a zavartság, véráram-fertőzés esetén a hidegrázás, a hasmenés, az izomfájdalom, a gyors légzés és a sötétlila kiütések is gyakoriak.

A kórokozó nyál révén, általában szoros vagy hosszan tartó érintkezéssel terjed. A Neisseria meningitidis egyébként nem gyakoribb a homoszexuális és biszexuális közösségekben.

A betegség gyors antibiotikumos kezeléssel gyógyítható, de még terápiával is 100-ból 10-15 ember belehal a fertőzésbe. A meningococcus különösen fenyegeti a gyermekeket és a fiatalokat, illetve a legyengült immunrendszerű személyeket.

 

24.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux