Ugrás a tartalomra
x

Orbán: Lehet, hogy pedofíliába is átmehet a homoszexualitás, erről nagy vita van

„Rég jártam önöknél, köszönöm, hogy itt lehetek” – kezdte egy hónap szünet után Orbán Viktor szokásos, péntek reggeli, Kossuth rádóban interjú formájában elmondott közleményét, amelynek három fő témája volt:

- a járványintézkedések,
- az infláció és az ellene bevezetett hatósági árak,
- a gyermekvédelmi törvény.

A pénteki interjút itt olvashatja el percről percre.

Védettségi igazolványból oltási igazolvány

„Ez már majdnem olyan karácsony volt, mint amilyet elképzel az ember – a vírus veszélye ha nem is múlt el, de fenyegető ereje gyengébb volt, mint korábban” – jellemezte a helyzetet a kormányfő, aki azonban felhívta a figyelmet az oltás fontosságára.

Épp ezért januárban minden hétvégén akciónap lesz, csütörtöktől szombatig regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehet oltást kapni a kórházi oltópontokon és a járási szakrendelőkben. Oltás van elég, mondta Orbán, Pfizerből kétmillió, Modernából 700 ezer áll rendelkezésre. „Van elegendő modern vakcinánk is, hogy az oltási napokon jelentkezők igényét ki tudjuk elégíteni” – mondta Orbán, megköszönve az egészségügyi dolgozóknak, a katasztrófavédelemnek a járvány alatt betöltött feladataikat, és a határőröknek, hogy ellátták a határvédelmet – mondta, hangsúlyozva, hogy migráció most sem állt le.

A karantén hossza tíz napról hét napra csökken, és öt nap után is ki lehet jönni a karanténból, negatív teszttel.

Az iskolákban csak az oltatlan gyerekeknek kell otthon maradniuk, ha osztályukban pozitív eset van.

Február 15-e után már csak oltás alapján adnak ki védettségi igazolványt, pusztán fertőzöttségen átesve azt ezután már nem lehet megkapni.

A védettségi igazolvány tehát oltási igazolvány lesz, amit

- gyerekeknél két oltásnál adnak ki,
- felnőtteknél három oltás után,
- vagy ha a második oltás után még nem telt el hat hónap.
Ezután már a negyedik oltásra is lehetőség van: ha a harmadik oltás után eltelt négy hónap, akkor a negyedik oltás is felvehető, hat hónap után pedig kifejezetten javasolt.

„Kórházi kapacitásaink fantasztikusak” – mondta Orbán, aki szerint különösen a humán erőforrás nagy, „párját ritkítja”.

Kórházban van 2611 fő, invazív lélegeztetésre 243 ember szorul. Ez Orbán szerint ígéretes, hiszen korábban a járvány során volt már 10 ezer felett is a kórházban lévők száma.

A műsorvezető már érzi a csökkenő inflációt

Nagy Katalin arról érdeklődött Orbánnál, hogy mi szükség volt az árkorlátozásra, ha már „érezhettük, hogy alacsonyabb volt a novemberi 7 százaléknál az infláció”. A kormányfő szerint bár a '90-es években „még nagy liberális közgazdasági divat uralkodott Magyarországon”, akkor is volt, aki tudta, hogy válság idején be kell avatkozni. A benzinárak és az energiaárak emelkedése miatt erre szükség volt. A benzinárstop „működik a valóságban is, megfogtuk az üzemanyagár-emelkedést”, a rezsicsökkentés pedig megakadályozza, hogy a háztartásokra zúduljon az energiaárak hirtelen emelkedése. Az inflációból következő magasabb hitelkamatokat is korlátozta a kormány, hogy azokra se szakadjon hirtelen magasabb törlesztőrészlet, akik nem hosszabb távú kamatperiódusra vettek fel hitelt (ami egyébként épp biztonságossága miatt drágább).

Szerbia példája nyomán azonban Orbán indokoltnak látta a hatósági árakat is bevezetni, célzottan, néhány élelmiszernél. „A szerbeknél találtam novemberben egy rendkívül izgalmas dolgot, beszéltem is Vučić elnök úrral” – ennek alapján kapott hét alapvető élelmiszer árkorlátozást. Ezekből a termékekből kötelező lesz tartani a boltok polcain, ezt „ellenőrizni is fogjuk” – közölte a kormányfő.

„Ha nincs ez az áru a polcokon, akkor büntetni fogunk”, de Orbán reméli, hogy „elsősorban a nagy nemzetközi láncok belátják”, hogy ezekből az élelmiszerekből tartaniuk kell. A kormányfő reméli, hogy a 90 napos korlátozás elég lesz, és sem meghosszabbítani, sem újabb termékekre nem kell azt bevezetni.

Brüsszel nem józan

A műsorvezető aggódó kérdésére, hogy nem akar-e az EU emiatt kötelezettségszegési eljárást bevezetni, Orbán közölte:

„Hogy Brüsszel mit fog tenni, azt nem tudjuk, mert ott nem a józan ész az uralkodó irányzat, hanem a piaci dogmák. Fel vagyok készülve arra, hogy majd meg kell védeni ezt az intézkedést.”

Ezután az ellenzéket kritizálta, amely nem szavazta meg, hogy levigyék az alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékra, így az kormánytöbbséggel valósult meg.

Ezután visszatért Brüsszelre, amely azt gondolja, hogy „ott sok ész van”, pedig „egy adott település mérete és az ott rendelkezésre álló ész között nincs egyenes összefüggés.” „Brüsszel egy birodalmi központ, azt gondolják, hogy a legtöbb tudás ott gyűlik össze.”

Orbán szerint azonban hagyni kell, hogy különböző helyeken különböző megoldásokat alkalmazzanak.

„Nem vagyunk gyávák. Kiállunk a gátra, és megvédjük a saját érdekeinket, itt is ez lesz majd” – zárta le az infláció magyar kezelésének kérdését a kormányfő.

Lehet, hogy pedofíliába is átmehet a homoszexualitás

Ezután tértek rá az országgyűlési választásra időzített népszavazásra a kormány által gyermekvédelminek nevezett törvényről, amelyet Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is kritizált. „Régi sorosista, ha őt hallják, képzeljék mögé Soros Györgyöt, ő van ránk állítva a Soros-féle hadseregben. Ha valami olyan történik, ami Soros Györgyéknek nem tetszik, akkor ő kezd beszélni” – kommentálta a kormányfő egy rövid kommunistázással vegyítve.

Szerinte emberi jogi kérdés nincs, hiszen „a felnőtt emberek szabadon választják meg az életformájukat”, itt a gyermekek szexuális neveléséről van szó, amelyben „el kell ismerni a szülőnek azt a jogát, hogy ők mondja meg, hogy hogyan akarja nevelni a gyermekeit”.

„A szülő dönti el, hogy mikor, milyen kérdésekkel, milyen szavakkal vezeti be a gyereket a szexualitás bonyolult világába. Nekünk sem volt egyszerű 14 évesen átmenni fiúból férfiba, ez egy bonyolult világ ott.”

Nagy Katalin újabb lendületet adott a beszélgetésnek, amikor közölte: „több iskolába beférkőzött már ez a propaganda”, volt, hogy „egy transzvesztita tartott előadást” a gyerekeknek.

Orbán erre felidézte, hogy a magas civilizációs fokon álló németeknél most bukott le egy több száz fős pedofilhálózat. „Jó, ha tudjuk, hogy ebben a modern világban olyan jelenségek is felerősödnek, amelyektől meg kell védeni a gyerekeinket.”

Majd arról beszélt, hogy a homoszexualitás is jelen van a világban „aztán, hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, arról van egy nagyon nagy vita” – mondta Orbán, megismételve, hogy „minden szülő joggal tart igényt, hogy ha az iskolában akarják szokatlan dolgokkal szembesíteni a gyerekeinket”, akkor dönthessen úgy is, hogy ebből nem kér. „Itthon megoldjuk” – zárta a beszélgetést.

www.telex.hu
 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux